A következő hét nagy híre lehet, hogy az Atlanta Falcons elcseréli a sztárelkapó Julio Jonest. Ez már szinte elkerülhetetlennek tűnik, hiszen a játékos cserét kért, a csapat hajlandó is ezt teljesíteni a rossz pénzügyi helyzete miatt, június 1 utáni cserével nagyobb összeget tud az idei sapkában felszabadítani, ráadásul állítólag már kaptak is egy 2022-es első körös ajánlatot. Legalábbis Diana Russini erről számolt be az ESPN-en, amit a Falcons hivatalos oldala is közölt.
Arról nem szólnak a hírek, hogy melyik csapattól érkezett az ajánlat, illetve hogy ehhez vajon a Falconsnak át kell-e vállalnia az elkapó fizetése egy részét – könnyen elképzelhető, hogy ezért nem jött még létre az egyezség. A PFT korábban arról számolt be, hogy egy 2022-es második körös pickről már az idei draft előtt kapott ajánlatot a Falcons úgy, hogy a kérő a teljes szerződést átvállalta volna.
A legtöbben egyébként egy második körös cetlit tartanak reálisnak Julio kapcsán, de ne lepődjünk meg azon sem, ha egy contender az első körösét is odaadja az elkapóért. Az jó kérdés, hogy melyik csapat lesz az, ezt mi is megpróbáltuk összeszedni.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
pletykák szerint licitháború zajlik, azért nincs elfogadva egy ajánlat se
Raiders volt az a pletykák szerint
Remélem nem a Patriots ad érte első kört, még akkor sem ha nagyon elférne egy ilyen kaliberű játékos a keretben…
Volt már ojan, amikor bejött a jó elkapó megszerzése a Peccnek…
Volt. Nem mostanában az igaz, de úgy emlékszem hogy valami lila mezes srác megszerzése nagyon ült náluk…
Ne turkálj az agyamban! Ott a tied!
Hát pont Moss nekem sem jut a neve az eszembe!
Huuuuha az már olyan régen volt,hogy a nevére is alíg emlkészem… Na meg Ő egy kicsit fiatalabb volt… Nem lefelé ívelt a a karrierje.
Azt a 2-4 évet még rendesen ki lehet facsarni az ipséből.
őőő de
Jogos, kb határeset… De azért Julio 30x évesen már nem egy életbiztosítás… Van még 3-4 jó év benne, de egy egy éves szerződéssel rendelkező a csúcson igen csak túl futott elkapóért én nem adnék első kört az tuti.
*Most nézem 23ig van szerződése… Fail fail hátán… 🤣😝
jó, szerintem nincs már benne egy jó (az ő standardjával) év se, de én biztos nem láttam játszani
az is jó, hogy felhoztátok Mosst, de ő nem volt annyira sérülékeny, szerintem nem is volt sok olyan meccse, hogy beöltözött, elkapott két labdát aztán végigállta a meccs hátralevő részét az oldalvonal mellett
kicsit fáj leírni, de egyrészt Dimitroff bőven túlfizette, másrészt létszám felettivé vált
erre az évre 15,3 millió, utána két évben 11,5 millió nem lenne egyáltalán sok érte, ha hozná a 3 évvel ezelőtti játékát, de én már nem tudom azt belelátni
azért a “csúcson igen csak túl futott” elkapó még sérülten is jobb, mint ami a peccben volt Moss óta bárki, és ha Michel megér egy első kört, akkor Julio hármat is, szerződéstől függetlenül
Én személy szerint már megvárnám ezt az évet, hogy mire jut Cam & BigMac… Aztán jövőre hoznék neki fiatal premium elkapót ha lehet cserével vagy piacról.
Ha piacról hozzuk azt a prémium fiatal Elkapót, az nagyon sokba fog fájni. Bill apó nem biztos, hogy kiad 15+ milliót erre. Cserével már ok, de kérdem én: kire gondolnál ilyen formában?
én se mondom, hogy cserélni kell érte, de se Cam se Jones nem fog semmit elérni ha a gyenge elkapók miatt a TE-knek kell dobálni vagy futtatni a labdát