Futás vagy passz: mi a hatékonyabb és hol van az egyensúly?

Szokás mondani, hogy az NFL egy passzoló liga, azonban sok csapat még mindig úgy ragaszkodik a futásokhoz, mintha nem is az életük, de legalább a sikerességük múlna rajta. Rengetegszer jönnek elő azok a beidegződött mondatok, hogy meg kell alapozni a futást, lent kell tartani az ellenfél irányítóját az oldalvonal mellett, ki kell fárasztani az ellenfél védelmét. De vajon tényleg hatékony ennyit futni? És ha nem, hol lehet az optimális egyensúly a passz-futás arányban? 

Miért építenek futásra a csapatok?

Több oka is van annak, hogy a csapatok többet futnak, mint amennyi ideális lenne – mind elég régimódi, “hagyományos” felfogás.

Egyrészt az edzők úgy vélik, hogy meg kell alapozni a futást. Le kell fárasztani az ellenfél front7-jét sok apró futással, hogy majd később összejöjjenek a nagyobb rohanások. Ez elméletben jól hangzik, de a gyakorlatban az a helyzet, hogy a korábbi futókísérletek számának semmilyen ráhatása nincs a későbbi futási sikerességre. Mindegy, hogy hányszor futsz, a hatékonyságod ugyanolyan marad.

Másrészt úgy hiszik, hogy birtokolni kell a labdát. A sok futás azt jelenti, hogy több percen át lesz nálad a labda, így lent tartod az oldalvonal mellett az ellenfél támadóit, ami egy top védelemmel kiegészítve elméletben jó stratégia lehet. Biztos sokaknak eszébe jut több ilyen mérkőzés is, például 2019-ből a Colts-Chiefs találkozó, azonban arról a rengeteg esetről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, amikor ez a taktika csúnya kudarcba fulladt. Szép elgondolás ez az egész, de a valóság az, hogy persze nem rossz dolog, ha minél többet van nálad a labda, de csak abban az esetben, ha pontokat is szerzel vele. Nem sokat ér a labdabirtoklás, ha folyamatosan mezőnygólokat szerzel, az ellenfél pedig feleannyi idő alatt touchdownokat ér el. Hacsak nincs egy special team blama, akkor ugyanannyi támadásod van, mint az ellenfelednek, ezeken pedig nem az eltöltött időt, hanem a megszerzett pontokat kell maximalizálnod. Sőt, még csak a védőket sem fárasztja le annyira, ha sokat vannak fenn a pályán, mint az edzők gondolják.

Harmadrészt úgy gondolják, hogy ez tud teret nyitni a play action passzoknak. Ugyan millió kutatás kimutatta már (például I, II, III, IV), hogy semmi köze a korábbi futási kísérletek számának, sőt a futások sikerességnek sem ahhoz, hogy egy play action játéknak milyen lesz a kimenetele, mégis sokan igaznak vélik ezt a dogmát. Alapvetően a logika emögött az, hogy a linebackerek jobban harapnak, agresszívebben lépnek fel, ha megalapoztad a futást, és majd akkor jól be lehet passzolni mögéjük a labdát. Csakhogy a linebackerek akkor is agresszíven lépnek fel a play actionre, ha előtte nem futott sokat vagy nem futott jól a csapat. Világéletükben ezt tanították nekik, olvassák a falat és a backfieldet, így ha nem is futottál előtte egyszer sem, akkor is fel fognak lépni a line of scrimmage-hez közelebb és ugyanúgy sikeres lesz a play action játék.

Ja, és “a futás biztonságosabb”. Hiszen ha passzol az ember, akkor három kimenetel van, abból kettő rossz (incomplete, interception). A futás biztonságos, nagyon ritka a fumble, negatív yardos szerelés sem igazán lesz, hozunk pár yardot a földön első kísérletre, közelebb kerülünk a láncok mozgatásához. A fiatal irányítót is ezzel lehet segíteni a legjobban, hiszen könnyebb helyzetben lesz második- és harmadik kísérletre – legalábbis így gondolják sokan. Csakhogy ezek is téves szemléletek, first downnál könnyebb passzolni, mert a védelem is jobban a futásra van berendezkedve, és az irányítód is úgy tudod segíteni, ha inkább akkor passzoltatsz vele, amikor kevésbé várja az ellenfél.

És a kedvencem: “sokat futottunk, ezért nyertünk”. 

Ha sokat néztek amerikai közvetítéseket, vagy kibeszélőműsorokat, elég sokszor előjön a kevésbé modern felfogású szakértőktől, hogy X csapat hihetetlenül jó mérleggel rendelkezik, ha Y-szor fut egy meccsen, vagy ha Z running back elérte a 100 yardos határt. Ezek az adatok valóban tények, csak sokan azt hiszik, hogy ezirányú ok-okozati összefüggés van köztük, pedig egyáltalán nincs. Nem azért nyert a csapat, mert sokat futott, hanem sokat futott, mert előnyben volt és lefuttatta az órát, így nyert (általánosságban igaz ez, nyilván vannak kivételt képző esetek).

Ez olyan, mint hogy hatalmas százalékban nyeri meg az a csapat a meccseit, amelyik több térdelést mutatott be. Persze, ez így van, de ebbe az irányba nincs ok-okozati kapcsolat a kettő közt, hiszen épp azért térdelt, mert már gyakorlatilag megnyerte a meccset.

Ahogy az alábbi ábrán is látható, minél kisebb az esélyed a győzelemre, annál többet fogsz passzolni és vice versa.

Épp ezért nem szabad nézni az összes futáskísérletek számát egy csapatnál, ha azt akarjuk megtudni, mennyire futásorientált a gárda. Ehelyett nézhetjük az első félidős futáskísérleteket, vagy még hasznosabb az első félidős korai downos futáskísérletek száma annak megállapítására, hogy melyik csapat mennyire támaszkodik a futásra, mennyire szereti a földön előrejuttatni a labdát.

Vegyük példának a tavalyi Jaguarst: teljes mérkőzést tekintve a Jaguars volt a legpasszorientáltabb csapat a ligában (66% passz), első félidei korai downos helyzetekben azonban pontosan ligaátlag szintet produkáltak (55% passz). Nem nehéz rájönni a különbségre: a meccsek végén folyton hátrányban voltak, így passzolniuk kellett.

Mi hatékonyabb: a passz vagy a futás?

A legtöbb fociszerető drukker magabiztosan rávágja erre a kérdésre a helyes választ, azonban talán érdemes szemléltetni is a különbséget.

Tavaly minden játékhelyzetet figyelembe véve a csapatok átlagosan 4,38 yardot haladtak futásonként és 7,23 yardot passzjátékonként. Egyébként a futásoknál ez rekordnak számít, soha nem futottak ilyen jó átlaggal a csapatok az NFL történetében (mivel a védelmek is kezdenek rájönni, hogy jobban kell a passzra összpontosítani), mégis messze elmaradtak a passzok hatékonyságától. (Ennek ellenére a csapatok csak 58%-ban passzoltak 2020-ban, ráadásul első és 10-re pont 50%-ban futottak és passzoltak egyaránt.)

Játékonkénti átlag helyett nézhetünk EPA-t (Várható Hozzáadott Pontok) is. Ezek alapján 2019-ben (2020-ra nem találtam ilyen részletes adatokat) egy passz átlagosan 0,0517 pontot hozott a konyhára, míg egy futás mínusz 0,0229-et, tehát egy átlagos futással konkrétan rosszabb helyzetbe sodorta magát a támadósor, mint amilyenben előtte volt. Itt láthatjátok a csapatonkénti bontást.

Ha minden futójátékot passzjátékra cseréltünk volna a 2019-es szezonban, akkor átlagosan a csapatok a szezon során fejenként 34,33 ponttal többet szereztek volna, mint a valós felállásban.

Ez persze valamilyen szinten csak játék a számokkal, hiszen az nem reális stratégia, hogy 100 százalékban passzoljon egy csapat, valamekkora arányban azért futni is kell. Na de milyen arányban? Az biztos, hogy a jelenleginél jóval alacsonyabban, de….

Vajon hol van a tökéletes egyensúly?

A leggyakoribb válasz erre jelenleg az, hogy a mostaninál egyértelműen több passz lenne az optimális, de azt nehéz megmondani, hogy akkor pontosan ez hány százalékot is jelentene. Ki kellene próbálni, kísérletezgetni, de természetesen a csapatoknak nincs erre lehetősége a szezon során.

David Schmerfeld viszont épp ennek járt utána elég komoly adatháttérrel és matematikával.

Ő a győzelmi esélyeket (Win Probability, WP) vette alapul, hogy megállapítsa az optimumot. Ez összefüggésbe hozható az EPA-vel: például jóval hatékonyabban lehet futni, mikor óriási hátrányban vagy (nagyon alacsony WP), hiszen az ellenfél védelme csak a passzjátékot igyekszik levédekezni (ellenben ilyen helyzetben jóval kevésbé hatékony a passzolás).

Schmerfeld azt állapította meg, hogy 2019-ben akkor volt egyenlő az EPA-je egy passzjátéknak és egy futójátéknak, ha a csapat győzelmi esélye 13% volt. Elméletben tehát ez az a pont, aminél magasabb győzelmi esélynél már elég kiszámíthatatlan a játékhívás ahhoz, hogy a passzjáték legyen hatékonyabb. Ennél a határvonalnál pedig 73% volt a passzolási arány az NFL-ben, tehát 2019-ben ez számított optimumnak.

Ha korábbi éveket is vizsgálunk, akkor azt láthatjuk, hogy 2015 és 2019 között 73-83% között mozgott ez az optimum, míg a csapatok 2015 és 2019 között 61-62%-ban passzoltak. Tehát valahol 75-80% körül mozog az optimum, 15-20%-kal magasabban, mint amit a csapatok a valóságban bemutatnak. 

Nem egy egzakt, konkrét számról van tehát szó, ez évről évre változik, ahogy a védelmek is igazodnak a támadók filozófiáihoz és az általuk várt futás-passz arányhoz. Ezen felül csapatra is lehet szabni ezeket a százalékokat, hiszen itt most egy átlagos passzjátékot és futójátékot vettünk figyelembe, így tehát minden csapatnak máshol lesz ez az optimum.

Ezekből az adatokból kiindulva, illetve hogy a csapatok egyre nagyobb százaléka egyre nagyobb mértékben támaszkodik az analitikára, várható, hogy tovább fog nőni a következő 5-10 évben a passzjátékok aránya.