Mindössze két játékos van az NFL történetében, akinek legalább öt bajnoki címe van: Tom Brady (7) és Charles Haley (5). Sokaknak egy sem jött össze karrierjük során, jelenleg Stefon Diggsnek sincs egy bajnoki címe se, de az elkapó nem aprózza el, egyből ötben gondolkodik.
“Még nem vagyok a csúcson. Hall of Famer akarok lenni és öt bajnoki címet szeretnék nyerni. Akarom a dicsőséget, hiszem, hogy egy bajnok vagyok”
– mondta az elkapó a DC Magazinnak adott interjújában, hozzátéve, hogy a civil életben is hasonló magasságokba törne, például szeretne gondoskodni a hozzá közelállókról és úgy általában segíteni az embereknek.
Utóbbira természetesen már most is van lehetősége az évi 14,4 millió dolláros fizetésével, de ami a Hall of Famerséget és a bajnoki címeket illeti, már nem olyan egyszerű a helyzet. Az elkapó idén betölti a 28-at, és hacsak nem nyer egymás után öt bajnoki címet, úgy elég sokáig kellene játszania a cél éléréséhez.
A HoF tagság talán egy fokkal könnyebb. Jelenleg 6158 yardnál tart, az elmúlt három évben 1000 yard fölött teljesített, tavaly 127 elkapásból 1535 yardot és nyolc TD-t szerzett. Ha még hozna öt ilyen szezont, akkor átléphetné az 1000 elkapást és top 15-be kerülne elkapott yardokat tekintve. Nem mintha ez bármire garancia lenne, de kiindulási alapnak ez a minimum: a mai NFL-ben 1000 elkapás és 12 ezer elkapott yard alatt egy elkapónak nem nagyon van esélye a Hall of Fame-re.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Viking nevelés! Nem éri be alamizsnával…
Köszi Stefi. Lássuk be már uncsi volt az offszn. Már hiányoztak azok a játékosok akik két gyűrűt akarnak nyerni egy edzőtábor alatt. Fun fact egyidős Evanssal igaz 20 meccsel kevesebbet játszott. Mike: 1 gyűrű 8000 yard 61 TD. Stefi: 0gyűrű 6000 yard 38 td. A TD steffi. Figyelj a TD re.
mondjuk pont a TD leginkább a rendszer hozama, most arról nem tehet ha a vakond kidugja a fejét az egy yardoson és a csapat qb snacket hív ahelyett, hogy odaropogtatná a labdát a fade-re
Százat, ezeret…
Nem kell ezt túlpörögni.. többnyire a riporter feltesz valami hülye kérdést.. most mondja azt, hogy nem akarok gyűrűt?
Mondjuk ez az FK hibája is hogy minden ilyen “ezer gyűrűt akarok bástya” cikket kiraknak
lehetne egy cikk minden ilyen napi baromságnak, de az ugye kevesebb kattintás, az meg kevesebb lóvé
Én nekem tetszene ez a megoldás, de nem tűnik úgy hogy kaphatóak lennének erre (elég megnézni az egyre clickbaitesebb címeket :D)
majd ha lesz két kecske patron, akkor elgondolkodnak rajta
Milyen cuccot szed, mert jó anyag lehet…..:)
Fun fact:Charles Haley 28 évesen már 2 SB-t nyert(a 3.-nál 25 napja töltötte a 29. évét.),míg a Féreg 3 SB-t nyert 28 éves korára.
Szóval extrán nagy dolog lenne ha összejönne az öt Diggs-nek.
Hát én se vagyok elragadtatva Tommy boy húzásától, hogy 2000 kmmel délebbre ment egyem a szívit. De neked nagyon a bögyödben van láthatóan. Szerényen kérdezném (mert tényleg érdekel) miért?
mert egy féreg, a féreg pedig kártevő
Ok
Irónia.
Kezdődik
mindig érdekes, amikor egy játékos elmondja hogy hány gyűrűt akar, meg mvp címet (khm wilson) illetve hof akar lenni (legjobb akar lenni valaha a posztján), hogy ezek mind nagyban függnek a csapattól amiben játszik és ezzel szemben ezek a vágyak nagyon én centrikusak. szép dolog ez a fajta akarás, célkitűzés, de mindig felmerül bennem, hogy miért nem ment el bármilyen egyéni sportot csinálni, ahol tényleg rajta múlik az 5 olimpiai arany.
(vágom: pénz, dicsőség, kurvák és kokain, de mégis blődség ilyeneket nyilatkozgatni, hogy rögtön ötöt)
mert arrafelé az egyéni sportok 90%a a kutyát nem érdekli, a maradék 10%ot pedig golfnak hívják, az pedig nem bővelkedik niggerpillanatokban
Erdős Tigrist is csak az asszony verte.
Volt azért ott egy nem rövid időszak, amikor egy fekete ló ütötte az összes fehér királyt, pedig a sakkban olyat nem is lehet :)
aszittem Babe Ruth-ra gondoltál
persze Erdős Tigris azért nem az átlag niggert képviseli, na