Ma júniusra váltott a naptár, ami az NFL-ben fontosnak tekinthető, ugyanis ma este 10-től több minden változik a fizetési sapkával kapcsolatban. Az ezt követő kivágásokat és cseréket nem teljes egészében az idei évre könyvelik, hanem egy részét 2022-re, ezen felül pedig a korábban június 1 utánra könyvelt kivágások (évi kettő ilyet csinálhat egy csapat) szintén most realizálódnak, ezzel bizonyos csapatok többlethelyhez jutnak a fizetési plafon alatt.
Legjobban a Denver Broncos jár, amely ma este 10 óra után plusz $10 millióval fog rendelkezni, hiszen Ja’Wuan James kivágását mostanra könyvelték el, ezért a fizetését eddig a pontig vinniük kellett magukkal, mostantól viszont már nem. A Chicago Bears $9 milliót “kap” most, ugyanis a tackle Charles Leno kivágását könyvelték el “post june 1 cutként”. Eddig cipelték a $11,3 milliós fizetését, az utána fennmaradó összeg pedig $2,3 millió lesz csupán idén. Ez nagyon is kell a Bearsnek, hiszen mindössze 200 ezer dollárral voltak a plafon alatt – most már le lehet igazolni az újoncokat.
A Vikings is spórol most $7,9 milliót, a minnesotaiak Kyle Rudolphot küldték el júniusi könyveléssel. Az Eagles $4 millióval lesz beljebb Malik Jackson és Alshon Jeffery elküldésének köszönhetően (és megnyílik a kapu Zach Ertz elcserélésére is). Mögöttük a Panthers következik $3,5 millióval (Tre Boston), aztán a Saints $1,1 millióval (Drew Brees visszavonulásának hivatalossá válásával), majd a 49ers szintén $1,1 millióval (Weston Richburg visszavonulásával).

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- katonadani on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Gazdagok vagyunk!