Connect with us

Minden ami NFL

Valós Dream Team – AFC West

Folytatjuk csapatépítős játékunkat, ezúttal az AFC West a soron következő csoport. Kellemes helyzetben van az alkotó, ha a számára fontos posztokra szeretne minőségi játékost találni, mert ez a divízió bővelkedik például irányítókban, elkapókban, passzsiettetőkben, de vajon hogy sikerül ezt a megszabott keretek közé beszuszakolni?

Kicsit meghasítottam a tudatomat az elvvel amivel összeraktam ezt a csapatot. Az ilyen játékoknál szeretem a keret bőségét előtérbe helyezni ahelyett, hogy egy bivalyerős kezdőt rakjak össze, de most a fordítottja történt. Úgy álltam neki, hogy kiszedtem azokat a veteránokat, akiket semmiképp sem akartam kihagyni a keretből, majd a draft class kritériumra helyeztem a hangsúlyt. Ez a két lépés el is vitte kb a salary cap 85%-át, így megkötött kézzel tudtam csak feltölteni a keretet, de elégedett vagyok a végeredménnyel.

Irányítók – $8 098 381

  • Patrick Mahomes, Chiefs (vet) – $7 433 381
  • Shane Buechele, Chiefs (“vet”) –  $665 000

Ahogy a South Parkban is szólt a Bill Belichick által megihletett Cartman edző, nem csaltam, hanem félreértelmeztem a szabályokat. Ez nem Mahomesnál áll fenn, hanem Buechelénél, hiszen egy draftolatlan újoncról beszélünk, ennél fogva a kért class kritériumba nem számít bele – micsoda rebellis ember vagyok! Mivel Mahomes a kezdőm, feleslegesnek éreztem egy jó csereirányítót kiválasztani, főleg hogy lóvém nem sok maradt.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Futók – $4 174 563

  • Josh Jacobs, Raiders (2019/3) –  $3 254 563
  • Justin Jackson, Chargers (2018/7) – $920 000

Mahomesszal a soraimban nyilván a passzjátékra akartam építeni, emiatt csak két futót választottam ki. Jacobs bőven megteszi bellcow running backként ebben a csapatban, Jackson pedig a maradék rotált snap countra teljesen jó opció. A büdzsébe nem fért bele egy tartalék futó, így rögtönzésként valamelyik elkapóm elvégezheti azt a feladatot.

Elkapók – $42 405 860

  • Tyreek Hill, Chiefs (vet) –  $15 850 500
  • Keenan Allen, Chargers (vet) –  $15 700 000
  • Jerry Jeudy, Broncos (2020/1) – $3 452 945
  • Courtland Sutton, Broncos (2018/2) – $2 946 987
  • Demarcus Robinson, Chiefs (vet) – $987 500
  • Hunter Renfrow, Raiders (2019/5) – $928 987
  • Antonio Callaway, Chiefs (vet) – $920 000
  • Tyrie Cleveland, Broncos (2020/7) – $798 873

Úgy érzem, hogy a keret legerősebb csapatrésze az elkapósor, cserébe a sok lemondásnak a fő indoka. Hill és Allen elvitte a cap ötödét, de tegye fel a kezét, aki bármelyiküket nélkülözte volna. Mögéjük a két Broncos elkapó tökéletes kiegészítő ember a különböző WR-szettekre, biztosítva egy brutális fegyverazrenált. Robinson és Renfrow személyében jobb (és olcsóbb) tartalékok nem kellenek, míg Callaway és Cleveland a special team hasznára válna leginkább.

Tight Endek – $15 842 098

  • Travis Kelce, Chiefs (vet) – $7 650 000
  • Darren Waller, Raiders (vet) – $6 370 000
  • Foster Moreau, Raiders (2019/4) – $972 098
  • Eric Saubert, Broncos (vet) – $850 000

A másik indok, amiért csak két futót akartam, hogy kellett a hely a tight endeknek a rosteren. Waller egy olyan TE, akit nem szívesen hagynék ki a válogatottból, még akkor se, ha nyilván Kelce lenne az első számú opcióm. De miért ne akarnám szétroncsolni az ellenfelek ánuszát egy ilyen duplafejes acélfúróval? Na ugye… Moreau és Saubert inkább special teamben vagy blokkolásban lenne hasznos, de előbbit 1-2 snapre bedobnám az offense-be is simán.

Offensive Tackle-ök – $8 978 374

  • Orlando Brown Jr., Chiefs (vet) – $3 384 000
  • Brandon Parker, Raiders (2018/3) – $2 447 606
  • Bobby Massie, Broncos (vet) – $2 275 000
  • Lucas Niang, Chiefs (2020/3) – $871 768

Az offseason történések mintha csak azért történtek volna, hogy legyen két átlag feletti olcsó OT-m a kezdőbe, mert Schwartz cap hitjével bajban lettem volna. Brownnal ráadásul ki lehetett kerülni a draft class szabályt, hiszen nem ebből a csoportból lett profi. Csere fronton innentől kezdődnek majd a problémák, ugyanis itt már az olcsóságra mentem rá, de jelen esetben mindkét játékos a draft class kritérium miatt lett a csapat tagja.

Belső támadófalemberek – $9 580 653

  • Joe Thuney, Chiefs (vet) – $4 500 000
  • Kyle Long, Chiefs (vet) – $1 500 000
  • Scott Quessenberry, Chargers (2018/5) – $991 063
  • Nick Allegretti, Chiefs (2019/7) – $887 988
  • Quinn Meinerz, Broncos (2021/3) – $870 154
  • Netane Muti, Broncos (2020/6) – $831 448

Első gondolatra nyilván Thuney neve vetődött fel, de gondoltam úgyse fér bele a fizetési plafonom alá, aztán megláttam a kontraktusa kialakítását, és megörültem. A covid okozta problémáknak hála rengeteg jól kereső és/vagy jó játékosnak lett drasztikusan kevesebb az idei cap hitje, ami Thuney kapcsán elég jól jött, és akkor már meg is kapja újdonsült csapattársát a túloldalára. Center poszton 19-re lapot húzok, engem azért nem nyert el Meinerz azzal, hogy szétvert egy fél erdőnyi fát edzés gyanánt, de szükség törvényt bont…

Edge rusherek – $44 708 415

  • Von Miller, Broncos (vet) – $22 125 000
  • Joey Bosa, Chargers (vet) – $20 750 000
  • Taco Charlton, Chiefs (vet) – $987 500
  • Mike Danna, Chiefs (2020/5) – $845 915

Rátérhetünk a védelemre, ahol teljesen a bevezetőben taglalt forgatókönyv érvényesült, és a jó kezdő mögé a lehető legolcsóbb játékosok lettek a backupok. Persze ezen nincs mit csodálkozni, ha két játékos elvisz 42 milliót ezen a poszton, de Bosát semmiképp sem hagytam volna ki. Miller már megér egy misét, nem tudni hogyan tér vissza a tavaly kihagyott szezonja után, de egyszerűen nem tudok nála jobb opciót.

Belső védőfalemberek – $14 534 066

  • Chris Jones, Chiefs (vet) – $8 541 666
  • Shelby Harris, Broncos (vet) – $4 000 000
  • Dre’Mont Jones, Broncos (2019/3) – $1 142 400
  • Christian Covington, Chargers (vet) – $850 000

Chris Jones az én szememben a második legjobb belső védőfalember jelenleg a ligában. Aaron Donald szintjétől azért messze van (de ki nincs), de a Fletcher Cox fémjelezte Tier 2-t már uralja véleményem szerint, ennél fogva a helye biztosított volt a rosteren. Mellé Harris kiváló választás, most már évek óta hoz egy megbízható kezdő szintet, ami egy ilyen védőfalba bőven megteszi, ahogy Jones is remek harmadik számú opció. A többi szóra sem érdemes…

Linebackerek – $4 272 963

  • Josey Jewell, Broncos (2018/4) – $2 361 496
  • Willie Gay Jr., Chiefs (2020/2) – $1 197 965
  • Nick Niemann, Chargers (2021/6) – $713 502

Na igen, a sok beszédtémát adó linebacker poszt és annak fontossága. Mentségemre mondva, nincs túl nagy választék a csoportban, így adhatok magyarázatot erre a trióra – kis pénz, kis foci. Mondjuk legalább Jewellt és Gayt is kedvelem, így szimpatizálni tudok velük, még ha a mutatott játékukkal nem is feltétlen.

Cornerbackek – $14 293 765

  • Ronald Darby, Broncos (vet) – $4 000 000
  • Patrick Surtain II, Broncos (2021/1) – $3 811 428
  • Trayvon Mullen, Raiders (2019/2) – $1 979 767
  • Asante Samuel Jr., Chargers (2021/2) – $1 313 266
  • L’Jarius Sneed, Chiefs (2020/4) – $938 580
  • Rashad Fenton, Chiefs (2019/6) – $898 205
  • Dicaprio Bootle, Chiefs (“vet”) – $666 666
  • Kary Vincent Jr., Broncos (2021/7) – $685 853

Csalóka a felhozatal, hiszen a fele jóformán a special teambe lett kiválasztva – na jó, Dicaprio Bootle kizárólag a neve miatt. Ami a kezdőket illeti, a draft class követelmény dominált a Surtain-Mullen-Samuel hármasnál, de nem bánom egyáltalán, a liga 3/4-e odaadná a lelkét a sátánnak egy ilyen hármasért. Darby személyében megvan a rutin a sok fiatallal gazdagított depth chartra, még ha az ő neve 3-4 évvel ezelőtt jobban csengett mint manapság.

Safetyk – $12 201 831

  • Justin Simmons, Broncos (vet) – $5 750 000
  • Derwin James, Chargers (2018/1) – $3 941 939
  • Karl Joseph, Raiders (vet) – $987 500
  • Tyree Gillespie, Raiders (2021/4) – $784 836
  • Jamar Johnson, Broncos (2021/5) – $737 556

Kicsit a linebacker sorra is gondolva, Derwin Jamest semmiképp sem akartam kihagyni a safety soromból, aminek Bradley Chubb látta a kárát a 2018-as első körös követelmény miatt. Szomorkodni nincs ok, mert egyrészt lett helyette Von Miller, másrészt nem marad Broncos játékos nélkül ez a szekció, hiszen Justin Simmons új szerződése is töredéknyi cap hitet számol fel 2021-ben az éves átlagához képest, amivel egy elég bika duó állt össze. A rotációt két újonc biztosítja majd, valamint Karl Joseph, akinek én egyébként kedvelem a játékát, noha a draft értékét sosem szolgálta meg.

Special Team – $3 868 750

  • Brandon McManus, Broncos (vet) – $2 306 250
  • Tommy Townsend, Chiefs (vet) – $782 500
  • Jacob Bobemoyer, Broncos (vet) – $780 000

Egy stabil rúgót akartam, ami McManus személyében nem a liga legjobbja, de bőven megteszi. A másik két játékos a salary cap megkötések miatt kerültek be, de nem látom lelki szemeim előtt, hogy emberek ökölharcot vívnak majd, hogy eldöntsék melyik long snapper a jobb a csoportban.

Összegzés

Kicentiztem, hiszen 360.349 dollár maradt, amiből minden olvasót meghívok fagyizni – másra nem is lenne elég a minimum szerződési kritériumok miatt, de biztos vannak olyan emberek az országban, akik ezt el tudnák juttatni a zsebembe. Ami a draft kritériumokat illeti, végül ez lett a végeredmény:

2018-as hatodik körös játékosból már egy sincs a csoportban, így eggyel több veterán helyem maradt, de cap szempontból jobban jött volna az a fizu…

Én elégedett vagyok ezzel a csapattal, noha keretileg, mélységileg valószínűleg lehetne ennél jobbat is kialakítani, de egy drága játékosról sem akartam lemondani – ha végigpásztázzátok a felhozatalt, szerintem ti sem tennétek.

[/ppp_patron_only]

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Antal Kovacs
Antal Kovacs
2021-06-11 07:44

“Patrick Mahomes, Chiefs (vet) – $7 433 381” -> cheat mode :D :D :D

Caselele
Caselele
2021-06-11 15:11

Pont gazdag meccseket játszanának

Gábor Bocsárdi
Gábor Bocsárdi
2021-06-11 15:32

Én a kelce-waller duóból kihagynám mindenképp az egyiket ilyen wr sor mellett,és von millert is lehet lecserélném olcsóbb megoldásra.Többibe nem lehet belekötni

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x