A Packersnek van egy saját káplánja

Aaron Rodgers visszatért, Davante Adams hajlandó újra tárgyalni a folytatásról – jó hét ez a Packers szurkolóinak. Ugyanakkor ez csak felszíni kezelés: Rodgers a saját sajtótájékoztatóján nagyon komoly problémákra hívta fel a figyelmet, a nyilatkozatát hallgatva az embernek szekunder szégyenérzete támad. Mintha a houstoni káplán költözött volna Green Baybe és vette át a csapat irányítását. 

A Packers mindig is a normálisabb franchise-okhoz tartozott, aminek ugyan megvoltak a maga problémái és hibái, a legtöbb csapat szurkolója így is irigyelte a Green Bay fanokat. A gárda egyedi, draftra épülő filozófiája kifejezetten imponáló volt, még ha akadtak is hiányosságai, Aaron Rodgers egy félistenként játszott, aminek köszönhetően a Super Bowl győzelem volt a minimum.

Végül ezek az elvárások soha nem teljesültek (amikor Rodgersszel bajnoki címet nyert a csapat, akkor pont nem volt elvárás), ami valamilyen szinten kínos, de benne van a pakliban. Drew Brees és Russell Wilson is csak egy gyűrűt nyert, Philip Rivers még csak Super Bowlba sem jutott soha, és még sorolhatnánk a neveket. Ezzel együtt is azért jó volt Packers szurkolónak lenni – a csoportrivális Lions-drukker szemén keresztül nézve a gazdag ember problémájának tűnt az elveszített NFC-döntők utáni hullahangulat, és bármikor cseréltem volna velük.

Mindezek fényében óriási negatív meglepetés az, ami a Packersnél jelenleg folyik. Soha nem hittem volna, hogy egy normálisnak tűnő franchise, pontosabban annak menedzsmentje képes ilyen mélyre süllyedni és a legrosszabb lionsös (vagy houstoni) időket idézni. Nyolc év óta most először örülök, hogy a Packers helyett a Lions lett a csapatom.

Aaron Rodgers nem ezt érdemli

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Rodgers a 2005-ös draft első körének 24. választásával került a Packershöz. Jelenleg nem sok ember van régebb óta a csapatnál, de ami ennél is relevánsabb: ő az egyetlen és kizárólagos oka annak, hogy a csapat tényező az NFL-ben. Mert ne legyenek illúzióink: irányító nélkül nem lehet sikeresnek lenni, és egyelőre Bill Belichick sem tudta bebizonyítani ennek az ellenkezőjét.

A Packers QB-ja ráadásul nem egy sima top 10-es játékos, akivel bajnokságot lehet nyerni: ő minden idők talán legtehetségesebb irányítója, aki háromszor lett MVP, háromszor vezette a ligát passer ratingben, a 122,5-ös egy szezonban elért ratingje szinte megdönthetetlen, emellett övé minden idők legjobb TD/INT mutatója (412-89) és van egy bajnoki címe. Ahogy Rordgers mondta:

“Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy Green Bay nem épp egy üdülőparadicsom, az emberek azért jönnek ide, mert velem és a csapattal akarnak játszani, és bajnokságot akarnak nyerni.”

A legjobb játékosok nem azért igazolnak vagy maradnak Green Bayben, mert olyan jó ott, vagy mert Brian Gutekunst olyan csuda jó GM, hanem Rodgers miatt. Tetszik, nem tetszik – ez van. Hihetetlen azt hallani, hogy a franchise toronymagasan legértékesebb és legfontosabb személye ignorálva van, és egy egyszerű játékosként van kezelve.

Félreértés ne essék: sem Gutekunst, sem más GM vagy edző nem köteles teljesíteni a játékosai óhajait. Effektíve érdektelen, hogy Chandler Jones vagy Xavien Howard cserét kér, mert elégedetlen a helyzetével, ahogy Les Sneadnek sem kell mindenkit leigazolni, akiért Jalen Ramsey kampányol. A probléma az, hogy az elit irányítókat nem lehet csak játékosként kezelni: ők kvázi egyenrangúak, sőt bizonyos tekintetben fontosabbak is, mint a GM-ek és az edzők.

Az, aki ezt nem látja be, egyszerűen el van tévedve. Egy jó pass rushert, left tackle-t vagy cornert relatíve könnyű szerezni, de egy igazán jó irányítót szinte lehetetlen, évtizedek is eltelhetnek, mire sikerül találni egy franchise QB-t. Épp ezért, ha van egy top irányítód, akkor nem teheted meg, hogy ignorálod. Nem kell beültetni a GM-székbe, de legalább meg kell hallgatnod.

Deshaun Watson teljesen jogosan akadt ki azon, hogy a káplán Jack Easterby még csak telefonon sem volt hajlandó felhívni az általa favorizált főedzőjelölteket. Nem azt akarta, hogy nevezzék is ki a jelöltjeit, hanem csak annyit, hogy hallgassák meg őket. Egy kicsit is értelmes menedzsmentnek ez nem feladat: felhívják a jelöltet, meghallgatják, aztán ha nem tetszik, megmondják Watsonnak, hogy mi volt a baj. Aki viszont – bocsánat a kifejezésért – kretén, az beint egyet a franchise arcának, majd még ki is röhögi, hogy mit pattog, nem azért van fizetve.

“Februárban kezdődött a dolog a szezon végeztével, amikor elmondtam, hogy szeretném, ha jobban bevonnának olyan kérdésekbe, amik direkten érintik a munkámat. Emellett szerettem volna segíteni a szervezetnek, hogy tanuljon azokból, amik szerintem hibák voltak.”

Ez azért nem egy lehetetlen feladat, legyen Rodgers bármennyire is nehéz természetű ember. Ráadásul Rodgers igénye teljesen jogos, hisz hadd tudja már, mire készül a csapat. Az nem kérdés, hogy Brady a Bucs minden őt érintő lépéséről értesül, sőt még Arians scoutnak is beállította, hogy válasszon ki magának pár elkapót, akivel szívesen játszana együtt (akik közül le is draftolt egyet a csapat).

Minden idők legsikeresebb irányítója ennyit megérdemel, és bár nem gondolom, hogy Rodgersnek ne járna ez a bánásmód, ám legyen. De az nonszensz, hogy Kyle Shanahan, Andy Reid vagy Mike Zimmer képes előre szólni egy Jimmy Garoppolónak, Kirk Cousinsnak vagy Alex Smith-nek, hogy “figyelj, draftolunk majd egy QB-t”, addig egy Gutekunst titkolózik egy Rodgers kaliberű irányító előtt. Az meg szerencsétlen nézi a draftot a tévében, várja az elkapóját, és pont akkor szembesül a Packers terveivel, amikor te vagy én. Nem meglepő, ha boldogtalan.

Rodgers = Packers

A másik nagy probléma, ami Gutekunstot illeti, hogy valamiért azt hiszi, hogy a Packersben megtiszteltetés játszani. Ez a csapat szurkolóitól természetesen érthető, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag én is legszívesebben a Lionsben játszanék, ha lehetőségem lenne választani, de ezzel csak a szurkolók vannak így. Green Bay ugyanis csak egy kisváros, ahová Rodgers nélkül csak azok igazolnának jelenleg, akik nagyon-nagyon sok pénzt akarnak keresni (vagy senki, ha nem kapják meg a pénzüket).

Az anyagi áldozatot, az unalmas kisvárost, az ordító hideget ugyanakkor kompenzálni kell, mégpedig sikerekkel. A siker pedig egyenlő Rodgersszel. Természetesen ezt nem kötelező elfogadni, nyugodtan lehet nevetséges ajánlatokat tenni és emiatt elveszíteni a liga legjobb centerét és egyik legjobb RT-jét, vagy magadra is haragíthatod a liga legjobb elkapóját és a legjobb pass rushered. Ha azt hiszed, te teszel nekik szívességet, hogy nálad játszhatnak, akkor ennek ez lesz a vége, jelenleg ugyanis csak a Bucs, és talán a Patriots az a csapat Brady és Belichick miatt, ahol ezt hajlandók a játékosok tolerálni (bár Brady nélkül a Patriots Way sem megy döccenőmentesen).

“Szerettem volna segíteni a szervezetnek, hogy tanuljon azokból, amik szerintem hibák voltak. Gondolok itt arra, hogy a távozó veteránokat hogyan kezelték, és hogy nem tartottak meg olyan embereket, akik rendkívül fontosak voltak az öltözőben. Kiváló karakterű játékosok, akik a pályán is kimagaslót nyújtottak, és sokan még csak ajánlatot sem kaptak, vagy épp pofátlanul alacsony összeget, és a véleményem szerint nem kapták meg a tiszteletet, amit megérdemeltek.”

Látva, milyen klubikonok és klasszisok távoztak az elmúlt években (Bryan Bulaga, Casey Hayward) vagy akárcsak idén (Corey Linsley), nehéz vitába szállni Rodgers állításával. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg épp Davante Adamset készíti ki Gutekunst, mert valamiért úgy gondolja, az elmúlt öt évben 11,7 millióért játszó abszolút elit elkapó (ráadásul az egyetlen minőségi a csapatban) nem érdemli meg a top fizetést.

Mindezek fényében szinte igazságtalan, hogy Rodgers visszatért, és ennek az ára Gutekunst részéről mindössze Randall Cobb és egy eltörölt év volt az irányító szerződéséből. Ez olyan, minta a GM nyert volna (és feltehetően így is van), pláne, hogy a szurkolók egy részénél az egész úgy csapódott le, hogy Rodgers kvázi egy áruló, aki milyen alapon követel magának elkötelezettséget, amikor cserben akarta hagyni a csapatot (olvastam olyan véleményt is, hogy ki kellett volna vágni és Love-val nekivágni a szezonnak). Pedig itt Rodgers volt az, akit elárultak, akit kvázi egy fogyóeszközként kezeltek, megpróbálva fenntartani azt a végtelenül kényelmes lehetőséget, hogy simán túladjanak rajta, ha úgy kényelmes.

[/ppp_patron_only]