Az NFL-ben elsősorban a játékosokról, edzőkről és GM-ekről esik a legtöbb szó, de a háttérben a tulajdonosokat sem érdemes elfelejteni. Van olyan tulajdonos, akiről a szurkolók azt sem tudják, hogy ki ő, mert egyáltalán nem csinál semmit. Egy másik tulajdonos csak károkat csinál, amiért a szurkolók minél előbb szabadulnának tőle. És van olyan tulajdonos is, aki az intézkedéseivel a csapat fejlődését tartja szem előtt, és kivívta magának a szurkolók tiszteletét és szeretetét. Az NFL-ben mindhárom típus megtalálható, és most röviden bemutatjuk őket.
A múlt héten az AFC tulajdonosait mutattuk be, most az NFC kerül sorra.
NFC East
Dallas Cowboys: Jerry Jones
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 1989
Az NFC-n belül a legismertebb tulajdonos, akiről még az is tudja kicsoda, akit nem érdekel a Cowboys. Jones története egy filmért kiált, ugyanis minden benne van, amire Hollywoodnak szüksége van. Mikor 1989-ben megvette a Cowboyst, egy romokban lévő csapatot kapott meg, amelynek feltámasztása lehetetlen feladatnak tűnt. Jones azonban hajlandó volt meghozni számos szükséges, de népszerűtlen döntést, mert hitte, hogy hosszútávon a csapat hasznára lesz. Ezen döntéseinek egyike volt, hogy kirúgta az edző Tom Landryt, aki a Cowboyst 28 éven keresztül irányította. A helyére régi barátját, Jimmy Johnsont nevezte ki, és ketten közösen elkezdték újraépíteni a Cowboyst. Ezen újraépítés során további népszerűtlen döntéseket kellett meghozniuk (például elcserélték a csapat egyetlen Pro Bowler játékosát), de végül nekik lett igazuk. Sikerült felépíteniük egy olyan keretet, amely két egymást követő Super Bowl győzelmet hozott ’92-ben és ’93-ban. Jones a teljes káoszból rántotta fel a csapatot újra az NFL trónjára, viszont amint odaért, megmutatkoztak Jones gyengeségei is. Nem sokkal a második Super Bowl győzelem után Jimmy Johnson lemondott, és oknak a Jonesszal való összeférhetetlenséget nevezte meg. Ezzel pedig elkezdődött az a korszak, amire Jones már nem lehet olyan büszke. Noha ’95-ben még nyert egy újabb Super Bowlt a Cowboys, de már akkor érezni lehetett, hogy kezd összeomlani a vár. Az összeomlás a 90-es évek végére lett teljes, mikor Jones évenként váltogatta az edzőit. Ha nem sikerült olyan évet hozniuk, amilyet szeretett volna, akkor azonnal kirúgta őket. Ez a mentalitás jellemezte a 2000-es éveket is, majd jött a Jason Garrett éra, amikor Jones érthetetlen módon 10 évig meghagyta főedzőnek Garrettet, miközben mindenki látta, hogy alkalmatlan a feladatra. Jonest talán az egyik legnehezebb értékelni, hiszen amit az első éveiben a dinasztia kiépítésekor csinált, az az egyik legjobb tulajdonossá tenné őt. Amit viszont a sikerek óta művel az vetekszik sok másik borzalmas tulajdonos intézkedéseivel.
Grade: B-
New York Giants: John Mara és Steve Tisch
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2005
Amióta a Giants létezik (1925), azóta a Mara család határozza meg a csapat sorsát. 1991-ben azonban egy Robert Tisch nevű üzletember megvásárolta a csapat 50%-át, és a továbbiakban a Mara és a Tisch család közösen döntött a csapat jövőjét illetően. 2005-ben mind Wellington Mara, mind Robert Tisch elhunyt, és a csapatot a fiaik, John Mara és Steve Tisch örökölték meg. Mara teljes mértékben csak a csapattal foglalkozik, Tisch azonban filmművészetet végzett a Tufts egyetemen, és filmproducerként is tevékenykedik (többnyire TV műsorokat finanszírozott, de pl a Forrest Gump vagy az American History X-nél is ő volt az egyik producer). A két tulajdonos tevékenysége az elmúlt 15 évben meglehetősén kétélű. Egyrészt ott van a két Super Bowl győzelem a Patriots ellen, amit elsősorban az apák által kinevezett Tom Coughlinnak köszönhettek. Ugyanakkor a két Super Bowl győzelem mellett a Coughlin éra számos negatív rekordot is hozott, és 2015-ben úgy döntöttek, hogy megválnak az edzőtől. A helyére azonban egy sokkal rosszabbat sikerült kinevezni Ben McAdoo személyében, akinek két éves regnálását szeretné minden Giants szurkoló elfelejteni. A hibát viszonylag gyorsan felismerték és kirúgták McAdoo-t, csakhogy közvetlenül utána elhozták Dave Gettlemant GM posztra, akivel a csapat semmit nem fejlődött, sőt! Jelenleg a Giantsnek van az egyik legkevesebb győzelme a 2015 óta eltelt éveket tekintve, és ebben a két tulajdonos rossz döntéshozatalai játszották a főbb szerepeket. A két Super Bowl győzelem szép, de azokat nagyrészt a szülők által hátrahagyott csapat érte el. Az a csapat, amit már teljesen ők alakítottak, az egyik legrosszabb lett.
Grade: C-
Philadelphia Eagles: Jeffrey Lurie
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 1994
Lurie egy olyan családba született, amely a vagyonát autós mozik láncolatának kiépítésből szerezte. A családi hagyomány miatt Lurie is többek között filmművészetet tanult, és a 80-as évek végén még filmproducerként tevékenykedett. A család Boston környékéről származott, és Lurie nagy Patriots rajongó volt, így mikor a csapatot ’93-ban a költözés veszélye fenyegette, megpróbálta megvásárolni a klubot. Ez végül nem sikerült neki (a klub Robert Krafté lett), viszont annyira belelkesült a gondolattól, hogy egy NFL franchise tulajdonosa legyen, hogy nem akarta ennyiben hagyni, és keresett egy másik csapatot, amit megvásárolhat. Ez a másik csapat végül a Philadelphia Eagles lett. Lurie eleinte nem tudta, hogyan is kellene egy csapatot sikeressé tenni, de 1999-ben kinevezte Andy Reidet edzőnek, és ezzel elkezdődött egy sikerkorszak, mikor az Eagles az NFC egyik legjobbja volt. Super Bowlt azonban nem sikerült nyerni, hiába volt ott mindig tűzközelben a csapat. Lurie 2012-ig adott türelmet Reidnek, eddigre azonban már ő is felismerte, hogy ez a kapcsolat megfáradt, és újítás kell. Így hát elküldte az edzőt, és a helyére nagyot kockáztatva kinevezte Chip Kellyt, akinek rövidesen GM rangot is adott. Ez a projekt azonban súlyos kudarc lett, és a csapat kis híján összeomlott. Lurie azonban még idejében lépett, és megakadályozta az összeomlást, amit az egyik legváratlanabb esemény követett: Super Bowl győzelem. Talán maga Lurie sem érti, hogyan tudott az a csapat, ami sokkal kevesebb klasszisból állt mint Reid csapatai, Super Bowlt nyerni, de végül sikerült, és a Chip Kelly féle ámokfutás feledésbe merült. Ugyanakkor azóta a csapat megint elkezdett szétesni, így pedig valóban kérdéses, mennyire volt a Super Bowl run tudatos tervezés eredménye. Akárhogy is, Lurie több jót tett a csapattal mint rosszat.
Grade: B
Washington Commanders: Dan Snyder
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 1999
Sokat elmond egy tulajdonosról, ha a szurkolók azt kántálják a stadionban: “Add el a csapatot!”. Jelenleg az egyik legnépszerűtlenebb tulajdonos, és minden rangsorban vagy az utolsó vagy az utolsó előtti helyet foglalja el. Pedig nem így indult az ő története. Miután ’99-ben az előző tulajdonos (Jack Kent) elhunyt, a csapatot elárverezték, és Snyder rekordösszegért (800 millió dollár) vásárolta meg a franchise-t. Eltökélt szándéka volt, hogy Super Bowlt nyerjen, és az első évben úgy tűnt minden rendben lesz, ’99-ben ugyanis hosszú idő után újra megnyerte a csoportját a csapat. Csakhogy nagyon hamar felszínre törtek Snyder személyiségének problémái, amik aláásták a csapat morálját. Sok játékosnak és edzőnek támadt konfliktusa a tulajdonossal, és ezek a konfliktusok mind elbocsátásokkal végződtek. Snyder mindezek mellett azt hitte, a sikerre az a megoldás, ha minél több pénzt szór el nagynevű játékosokra. Ez még önmagában nem lenne probléma, de Snyder túlzásokba esett. Olyan hihetetlen összegeket szórt el egy-egy sztár játékosra, hogy a csapat többi problémáját már nem sikerült megoldani. Ráadásul ezek a sztár játékosok mind felsültek (pl Albert Haynesworth). Az sem segített a csapaton, hogy Snyder számára a személyes barátság többet ért, mint a tehetség, ezért maradhatott éveken keresztül Bruce Allen GM-ként a csapatnál, holott amihez nyúlt az elromlott. Mindezek mellett Snyder számláján még számos olyan botrány is van, ami részben érinti a csapatot is (pl szexuális zaklatás, káros munkakörnyezet, stb.). A csapat névmizériája pedig tényleg csak a jéghegy csúcsa.
Grade: F
NFC West
Arizona Cardinals: Michael Bidwill
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2019 (2007)
Ahogyan az már több esetben előfordult, Michael Bidwill hivatalosan az apja, Bill Bidwill 2019-es halála után lett a csapat tulajdonosa, de valójában már sokkal korábban, 2007-ben átvette apjától a feladatok nagy részét. A regnálása a lehető legjobban kezdődött, mindjárt a második évében Super Bowlba jutott a csapat, ahol végül egy ádáz csatában alulmaradt. Ebben az egy évben a szurkolók több örömöt kaptak a csapattól mint korábban az apja 40 éves regnálása idején bármikor. Igaz, sok szurkoló azt sem tudta ki ő, ugyanis nagyon ritkán mutatkozott a csapat környékén nyilvánosan. A folytatás már nem sikerült ilyen szépre, és noha a csapat így is sokkal sikeresebb, mint előtte bármikor, a léc nem volt túl magasan. A legnagyobb kritika vele szemben valószínűleg a GM Steve Keimhez való ragaszkodása, aki egyik rossz döntést hozta a másik után, és az intézkedéseivel saját magának mond ellent.
Grade: C+
Los Angeles Rams: Stan Kroenke
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2010 (1995)
A Rams tulajdonosának története messzire nyúlik vissza és eléggé szerteágazó. 1995-ben az akkori tulajdonos Georgia Frontiere elköltöztette a csapatot St. Louisba. Hogy ezt a költözést véghezvihesse eladta a franchise 40%-át Kroenke-nak, aki így kisebbségi tulajdonos lett. Frontiere 2008-as halála után a nála lévő 60%-ot a két gyermeke örökölte, akiktől Kroenke 2010-ben a maradék részeket megvásárolta. Ezzel teljes jogú tulajdonosa lett egy újabb sportcsapatnak. Egy újabbnak, ugyanis Kroenke 11 sportklubhoz kötődik. Többek között övé a Denver Nuggets (kosár), a Colorado Mammoth (lacrosse), Colorado Avalanche (hoki), vagy az Arsenal (labdarúgás). Ennyi csapattal egyszerre képtelenség foglalkozni, és Kroenke nem is teszi. A Rams kapcsán nagyon ritkán nyilatkozott bármit is, és az egyetlen dolog ami a csapattal kapcsolatban érdekelte, hogy elköltöztethesse Los Angelesbe. Mivel ennyire nem foglalkozott mással, ezért pl Jeff Fischer évekig tarthatta a totális középszerűségben a Ramst, és ugyan Sean McVay kinevezése telitalálat volt, nem úgy tűnik, hogy ez egy tudatos lépés volt (sokkal inkább vakszerencse). A hozzáállása a franchise-hoz egyszerre lehet pozitív és negatív is. Amíg olyan edzője van mint McVay, aki érti a dolgát, addig nem hátrány az, hogy nem néz a csapata felé. Ha viszont olyan mint Jeff Fischer (vagy rosszabb), akkor könnyen romokba döntheti.
Grade: C
San Francisco 49ers: Jed York
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás (ami lényegében örökség), 1999-2000
A 49ers akkor élte a legszebb éveit, mikor a tulajdonos Eddie DeBartolo Jr. volt. Ez alatt az idő alatt (1979-2000) 5 Super Bowlt nyert a csapat, és egy-két kivételtől eltekintve mindig az NFL felső részében tanyázott. DeBartolo azonban 1998-ban belekeveredett egy korrupciós ügybe, ami végül arra kényszerítette, hogy két évvel később eladja a klubot. A franchise azonban családon belül maradt, ugyanis a húga Denise DeBartolo-York vette meg a 49erst, aki azzal a lendülettel maga mellé vette csapat élére az akkor még alig 20 éves fiát, Jed Yorkot. Eleinte közösen irányították a franchise-t, de 2008 óta Denise átadta a teljes kontrollt a fiának, aki azóta mindenben képviseli a csapatot. York azonban ekkor még nem igazán állt erre készen. Sorozatos rossz döntések fűződnek a nevéhez, többek között Jim Harbaugh kirúgása (akit ugyan ő nevezett ki, de az edző-GM vitában inkább a barátja Trent Baalke oldalára állt), amit követett a Jim Tomsula-Chip Kelly féle ámokfutás. Ugyanakkor talán az egyik legnagyobb fejlődést mutatta be York az elmúlt években mind tulajdonosi, mind emberi szempontból. A Lynch-Shanahan kettős stabilitást hozott a franchise-nak, és ha éppen nincs IR-en a fél csapat, akkor komoly Super Bowl esélyesként lehet róluk beszélni. Emberi oldalról pedig talán a 2019-es NFC döntőn mutatta meg, mennyit fejlődött. A ceremónián Mike Shanahan adta át a George Halas trófeát, amit hagyományosan előbb a tulajdonos vesz át, és utána az edző. Shanahan készült is átadni neki a trófeát, York azonban hátralépett, átadta a helyét Kyle Shanahannek, és az apának csak annyit mondott “Te add át neki!”. Nagyon messziről indult, de nagyon sokat is fejlődött azóta.
Grade: B
Seattle Seahawks: Jody Allen
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2018
A Seahawkst 1997-ben Paul Allen vásárolta meg, akinek regnálása alatt a csapat soha nem látott magasságokig emelkedett. Három Super Bowlon vettek részt (egy győzelem) és egy stabil playoff kontender csapat épült ki, ami mindenkire veszélyes lehetett. Paul Allen azonban 2018-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt, és mivel soha nem nősült meg, és nem voltak gyerekei, ezért a csapatot a húga Jody Allen örökölte meg, aki elsősorban filmproducerként tevékenykedett. Az új tulajdonos túl sok mindent nem csinált 2018 óta, meghagyott mindent úgy, ahogyan a bátyja idejében volt. Ez részben pozitív, hiszen a Carroll-Schneider páros már bizonyított korábban. Ugyanakkor az is látszik, hogy mind Carroll, mind Schneider még a múltban él, és nem a csapat erősségeire építenek. Előbb vagy utóbb szükség lesz változásra, de kérdéses, hogy Jody Allen meg meri-e ezt lépni.
Grade: Nem lehet értékelni (túl kevés idő telt el, és abban sem történt semmi)
NFC North
Chicago Bears: Virginia Halas McCaskey
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 1983
Virginia Halas a maga 98 évével a legidősebb a jelenlegi tulajdonosok közül. A klubot az apja, George Halas 1983-ban bekövetkezett halála után örökölte meg, és azóta is ő számít a Bears tulajdonosának. Virginia Halas azonban úgy döntött, hogy csak névleg lesz tulajdonos, és átadta a terepet a családjának. És itt kezdődtek a problémák. A Bearsszel kapcsolatban a döntéseket a férje Ed McCaskey, illetve a fiai (Michael és George) hozták meg, amik katasztrofálisan sültek el. 1985-ben Super Bowlt nyert a csapat, de az még az apja által összeállított csapat volt, amit a McCaskey klán módszeresen leépített. Kirúgták a GM-et egy 14-2-es szezon után, majd évekkel később a népszerű edzőt, Mike Ditkát is szélnek eresztették (egyes pletykák szerint mindkét kirúgás mögött az húzódott meg, hogy a háttérben komoly konfliktusok voltak). Az eredmény egy katasztrofális évtized lett a ’90-es években, amit ugyan Lovie Smith valamennyire helyrehozott (pl. 2006-os Super Bowl szereplés), de őt sem becsülték meg, és az eredmény egy újabb borzasztó évtized lett a 2010-es években. Ugyan Ed és Michael azóta már elhunyt, de a csapat továbbra is a McCaskey klán kezében van (unokák, unokatestvérek stb. vették át a helyüket), és a Bears továbbra is egy cirkuszra hasonlít sokszor (elrontott edző/GM kinevezések, a stadion állapota, Jay Cutler/Trubisky éra stb). Az egyetlen megoldás az lehetne, ha Virginia Halas a kezébe venné az irányítást, viszont ha az elmúlt majd’ 40 évben nem tette ezt meg, akkor most már 98 évesen sem fogja.
Grade: D (nagyrészt a McCaskey klán tevékenysége miatt)
Detroit Lions: Sheila Ford Hamp
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2020
A legfrissebb tulajdonos, aki mindössze egy éve van a csapat élén. A Lions 53 éven keresztül William Ford tulajdonában volt, viszont ez az 53 év igencsak keserves volt a szurkolók számára. Mindent elmond a csapat sikerességéről, hogy ezen időszak alatt mindösszesen egy playoff győzelmet tudtak felmutatni. Ford 2014-ben elhunyt, és a csapatot az özvegye, Martha Ford vette át, aki egészen 2020. június 23-ig töltötte be ezt a szerepet. Ekkor azonban úgy döntött, hogy lemond és átadja a helyét a lányának, Sheilának. Mivel a váltás óta mindössze egy szezon telt el, ezért jelenleg lehetetlen megítélni, Sheila Ford milyen munkát végez. Matt Patricia kirúgása mindenesetre jó kezdet volt, ahogy a mostani Dolphinshoz hasonló tankolás sem egy ördögtől való ötlet. Az idő majd eldönti jól járt-e vele a Lions, a léc mindenesetre nincs nagyon magasan.
Grade: Nem lehet értékelni
Green Bay Packers: Green Bay Packers Inc.
Tulajdonossá válás módja és ideje: mindig is így volt
A Packers esetében a legnehezebb meghatározni a tulajdonost, a csapatot ugyanis nem egy személy irányítja, hanem egy részvénytársaság. Ez pedig már a kezdetek (1923) óta így van, a Packers sorsáról mindig is egy többtagú bizottság döntött. A tagok között valódi hierarchia nincs, mindössze annyi megkülönböztetés van, hogy az éves tulajdonosi összejöveteleken egy választott “elnök” jelenik meg, aki képviseli a csapatot. Ez az “elnök” jelenleg Mark H. Murphy, de ő sem számít felsőbbrendűnek a többiekkel szemben, csupán a szükség szülte, hogy legyen neki egy ilyen rangja is. A részvénytársaság mindenben közösen dönt, ez pedig könnyen káoszt is eredményezhetne, a Packerst azonban évtizedek óta a stabilitás jellemzi. Minden évben erős playoffcsapatnak számít, ami a Super Bowlra is esélyes lehet. Arról nem is beszélve, hogy a Packers a legtöbb bajnokságot nyerte az NFL történelmében. Bármennyire is furcsa, de ez a többtagú döntéshozatal sok esetben jobban működött, mint mikor egy ember volt a felelős mindenért.
Grade: A
Minnesota Vikings: Zygi Wilf
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2005
A Vikingst 1998 és 2005 között Red McCombs birtokolta, akit azonban a város többször is elutasított, mikor új stadiont akart építeni. A sokadik kudarc után úgy döntött eladja a csapatot, amit végül Zygi Wilf vett meg. Az új tulajdonos szintén egy új stadiont akart, de eleinte őt is elutasították. 2010-ben azonban váratlanul beomlott a Metrodome tetőtere, így pedig elkerülhetetlen lett egy új stadion építése, ami végül 2016-ban készült el. Wilf egyik nagy célja ezzel teljesült, a másik (Super Bowl győzelem) azonban még várat magára. Noha a csapat többször is nagyon közel került a Super Bowlhoz, az utolsó pillanatban valami mindig elromlott. Wilf nevéhez nem kötődnek katasztrofális döntések, sőt a jelenlegi edző/GM stáb egy stabil pontnak számít az NFL-ben. Ugyanakkor ez a stabilitás lassan kezd a középszerűségbe átfordulni, és kérdéses mennyi időt szabad hagyni még a jelenlegi stábnak, mielőtt késő lesz váltani.
Grade: B
NFC South
Atlanta Falcons: Arthur Blank
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2002
Jerry Jones mellett a második legismertebb tulajdonos az NFC-ben, a Falcons összes meccsén ott van, és gyakran lemegy az oldalvonal mellé is az utolsó pillanatokban. Így tett azon a bizonyos Super Bowlon is, ahol az oldalvonal mellett állva nézte végig a Patriots fordítását, és arcáról minden leolvasható volt. Blank egyike azoknak a tulajdonosoknak, akiket érdekel a csapat sorsa, és minden erejével azon van, hogy összejöjjön a Super Bowl győzelem. Csakhogy valami mindig elromlik. A keret erős volt, az edző és GM poszt is többnyire rendben volt, valahogy mégsem tudott a Falcons túllépni a saját árnyékán. Hogy ez mi miatt van, arra talán senki nem tudja a választ, viszont sok csapattal ellentétben itt nem a tulajdonosnál kezdődnek a gondok. Az egyetlen dolog, ami miatt kritika érheti Blanket, hogy sokszor engedi, hogy az érzelmei döntsenek helyette, és ad még egy utolsó esélyt az edzőknek, mikor már látszik, hogy velük nem fog sikerülni.
Grade: B
Carolina Panthers: David Tepper
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2018
Szintén egy új tulajdonos, aki még alig pár éve irányítja a franchise-t. A Pantherst Jerry Richardson alapította, akiről 2017-ben olyan cikkek jelentek meg, hogy több korábbi beosztottjával is helytelenül viselkedett, ezért végül úgy döntött (erős ráhatással), hogy eladja a klubot. Mikor Tepper megérkezett, adott egy esélyt Ron Riverának, hogy meglássa, ő-e a megfelelő ember a csapat élén. Másfél év után azonban arra jutott, Rivera már nem alkalmas a feladatra, és új alapokra kell helyezni a franchise-t. A Panthers jelenleg egy rebuildben van, aminek keretében születtek jó és rossz döntések is. Egyelőre korai értékelni Teppert, hiszen nagyon kevés idő telt el, és még nem tudjuk, hova fog kifutni ez a rebuild.
Grade: Nem lehet értékelni
New Orleans Saints: Gayle Benson
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2018
A Saints 30 éven keresztül Tom Benson tulajdonában volt, akinek a mindene volt a csapat. Ezt a rajongását a sportág és a Saints iránt a felesége is osztotta, így mikor 2018-ban Benson elhunyt, a franchise irányítását az özvegye vette át. Az új tulajdonos nem nyúlt semmihez, mindenkit meghagyott a posztján, ami logikus lépés volt, hiszen ekkor a Saints a Super Bowl egyik nagy esélyese volt. A csapathoz és a játékosokhoz való viszonyáról sokat elmond az a jelenet, mikor Brees 2018-ban megdöntötte a legtöbb passzolt yard rekordját, és a Brees családdal együtt Benson is levonult a pálya szélére, hogy gratulálhasson az irányítónak. Jelenleg őt sem lehet értékelni, hiszen itt is kevés idő telt el, és azon kívül, hogy mindenkit meghagyott a posztján, egyelőre nem csinált semmit. Számára most érkezett el egy fordulópont, mert most már nem a Saints számít az egyik legnagyobb esélyesnek a Super Bowlra.
Grade: Nem lehet értékelni
Tampa Bay Buccaneers: Bryan, Joel, és Edward Glazer
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2014 (1995)
A Buccaneerst 1995-ben Malcolm Glazer vásárolta meg, aki azzal a lendülettel maga mellé ültette a három fiát. Ugyan eleinte Malcolm képviselte a csapatot, és egészen a 2014-es haláláig ő számított a tulajdonosnak, valójában négyen hozták a döntéseket. Az apa halála után a három testvér együtt örökölte meg a klubot. A köztük lévő hierarchia nehezen meghatározható, de talán Joel számít a “valódi” tulajdonosnak, legalábbis tavaly ő vette át a trófeát a Super Bowlon. A Glazer család alatt a Buccaneers megjárta a mennyet és a poklot is. A 2002-es Super Bowl után a csapat lassan leépült, és a szurkolók többsége már annak is tudott örülni, ha 50%-ig eljutottak. Számos rossz döntés született ez idő alatt (pl Greg Schiano kinevezése), és kérdéses meddig tartott volna még a szenvedés, ha Tom Brady hirtelen nem dönt úgy, hogy Tampa Baybe igazol. Jelenleg a Buccaneers számít a legnagyobb favoritnak a következő Super Bowlra, ugyanakkor hogy ebben az “építkezésben”mennyi tudatosság volt és mennyi vakszerencse, azt mindenki döntse el maga.
Grade: C+
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Szerintem Jerry Jones túl van értékelve, valamint ha a Falcons B, akkor a Packers sem lehet A.
Ezek mellett pedig szerintem az AFC-ben a Rooneyk le lettek húzva. És a Philly B is teljesen érthetetlen.
Természetszerű, hogy máshogy látjuk a dolgokat. Jones-nál az a 3 Super Bowl nagyon sokat nyom a latba, és ezek mellett C-re levinni már erős lett volna. A Steelersnél nem a család, hanem csak a mostani tulaj volt értékelve, és ott nekem az a bajom kicsit, hogy nem érzi, változás kellene. Persze lehet, hogy tévedek, de a jelenlegi irányt nem mondanám pozitívnak. Blanknél tényleg az van, hogy nem csinált semmi rosszat, mindennél látom a logikát, és egy C itt is erős túlzás lett volna. Az Eaglesnél volt hülyesége a tulajnak, de rögtön javította, és nyertek egy Super Bowlt. Ami pedig a Packerst illeti… ott talán erős az A, de 20 éve stabil a csapat, és akármennyi rangsort néztem a tulajdonosokról a Packers mindenhol top3 volt.
Az itteni érvelések alapján rossz az értékelés. Ha az egyik valamire A-t kap, a másik ugyanarra B-t, akkor ott valamelyik nem korrekt.
Jerry esetén az ezer évvel ezelőtti teljesítmény már a tavalyi hó, nem lehet ebben a szakmában a hírnévből megélni.
“ nem lehet ebben a szakmában a hírnévből megélni.”
O dehogyisnem. Hany pocsek edzo kapott masodik (meg harmadik) eselyt, hany korabbi elso koros kap uj eselyt mikor szemmel lathatoan nem lett belole jo jatekos. Nehez kikopni a ligabol ha egyszer rad sutottek valami “rangot”.
Azokat nem is értékeljük jóra, ha oda kerül a sor.
évek óta a boys a világ legértékesebb klubja, nálam ez önmagában A-
Az elég kevéssé valós értékelés, eléggé hidd el nekünk hogy így van metodikával. Valahogy nem Dak Prescottal reklámozzák worldwide a szarokat a cégek, hanem mindenféle Céronaldókkal és Messikkel.
Azért Synder-nél érdemes lett volna megemlíteni Rivera kinevezését… Oké, így sem sokkal jobb, mint F, de az elmúlt másfél évben érződik a kultúra váltás Riverboat Ronnal. Pl. a problémás, drága, de ahhoz képest nem jól játszó játékosok kivágása. Hogy ez miért történt az jó kérdés, lehet rájött, hogy a mikormenedzsmenttel, meg az ilyen rossz kapcsolattal a szurkolók felé csak veszít a csapat az értékéből, sikeresnek kell lenni, ha nem akar nagyot bukni. Az is jó kérdés, hogy ez a projekt meddig fog jutni, de már tavaly is sokkal szerethetőbb volt a csapat, mint korábban. A névváltást meg a tulajdonos nyakába varrni… hát nem korrekt. Mintha övék lennének a cégek, amik a szponzorációval zsarolták, a PC hadjárat fejében várt részvényár növekedésért…
Túl sok van már a rovásán. A Rivera kinevezés tényleg jól sül(het) el, de kétségeim vannak a tudatosságot illetően. A névváltás az egyetlen, amiben Snyder mellett vagyok az szerintem is hülyeség volt. De azzal a mondattal csak arra akartam utalni, hogy most a név miatt hangos a csapat körül minden, pedig ennél sokkal mélyebb gondok vannak ott.
igen, vannak mély gondok, remélem már kifelé ezekből a csapat :) Ettől függetlenül persze valóban a liga egyik legkutyaütőbb tulaja..
Azért a Packersnél érdemes lett volna kiemelni, hogy MMC meglehetősen későn lett eltávolítva, amit amúgy kompenzál MLF kinevezése, de azért ez talán A- és nem simán A. Hasonló Ted helyére Gutk kinevezése, ott is lehet hamarabb észre kellett volna venni, hogy szegény Ted egészsége már nincs a toppon.
Utólag belegondolva az A- talán tényleg jobb lett volna, főleg amiatt, amit mondasz, de most már mindegy. Abban azonban egyetérthetünk, hogy a Packers vezetés még így is a liga élvonalában van.
Igen igen, ebben teljesen egyetértünk. Nálam talán pats, packers, saints(chiefs) a sorrend az első 3ban.