Egyelőre nem indul jól Carson Wentz indianapolisi karrierje: az irányító lábsérülést szenvedett és Adam Schefter információi alapján egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagyni. Aggódni egyelőre nem kell, bár az azért nem túl biztató, hogy ma nem tudott edzeni a sérülés miatt.
Wentz 2016-ban került a ligába 1/2-esként, és újoncként 16 meccsen lépett pályára. Az ezt követő két szezonban nyolc meccset és mindkét évben a teljes rájátszást ki kellett hagynia sérülések miatt. A sérülékenysége mindig is aggályos volt, de bizakodásra adott okot, hogy az elmúlt két idényben már végig a pályán tudott lenni (tavaly a rossz teljesítménye miatt játszott csak 12 meccset).
Így most nem csak a Colts, de az Eagles is szomorú lehet. Utóbbi ugyanis egy 2021-es harmadik és egy 2022-es második körös pickért szerezte meg az irányítót, de utóbbi első körössé változna, ha Wentz legalább a snapek 75 százalékában (azaz legalább 13 meccsen) pályára lép. Ha az irányító sérülése súlyos, akkor az Eagles könnyen elveszíthet egy első kört.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Hogy is van az a vörös egyenruhásokkal?
Ez most jó vagy rossz hír a Colts szurkolóknak?
Attól függ, hogy le tudják-e igazolni Big Dick Nicket. :)
Kicsit korai, ennyi ideig nem Mr. Big az a Dick.
early seed flow
Höri megvuduzta
Nah lesz mire fogni.
Tegnap még arról volt hír, hogy Wentz penge és Pascallal remekül érzik egymást. A Colts lehet jobban jár ha a két klasszis futojaval wildcat formációt játszik csak.
De volt, aki meglepődött?
Én azt gondoltam, hogy legalább 1 hétig azért egészséges marad
A cserétől számítva megvolt