Connect with us

Hír

Nincs kegyelem sem a csapatnak, sem a játékosoknak, ha beüt a Covid-para

Az NFL vezetői azt szeretnék, ha minden játékos és edző be lenne oltva, elkerülve ezzel a tavalyihoz hasonló Covid-parákat, amikor többször át kellett alakítani a menetrendet, a Broncos pedig kénytelen volt egyszer irányító nélkül kiállni. Az oltás természetesen nem kötelező, de az, aki emiatt problémákat okoz a ligának, kíméletlenül meg lesz büntetve.

A liga tegnap küldte ki a memót a csapatoknak, hogy ki van zárva az alapszakasz meghosszabbítása, nem lesznek extra hetek az esetleg elmaradó meccsek pótlására. Sőt, amennyiben az adott csapatnál egy olyan játékos/edző okoz Covid-parát, aki nem volt beoltva, akkor egyszerűen game over:

  • a Covid-parás csapat automatikusan feladja a meccset, ami a rájátszás-rangsorlásban egy vereségnek felel meg (a másik csapat esetében természetesen győzelemmel ér fel az elhalasztott meccs)
  • a játékosok bukják a meccspénzüket (a vétlen csapat játékosai is, akik a törlés miatt nem léptek pályára),
  • a csapat is bukja a pénzét,
  • emellett a gárda hátrébb kerül nemcsak a waiver listán, de még a 2022-es drafton is (vagyis az a csapat, aki 8-9-es mérleggel zár, de feladott egy meccset, valójában 8-8-asnak számít).

Ezzel szemben az NFL mindent megtesz azért, hogy megrendezzék azokat a találkozókat, ahol a beoltott személyek adnak pozitív mintákat. Vajon hány kezdő fog csak azért repülni (például Cole Beasley), mert nem oltatja be magát?

19 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
19 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Braindead
Braindead
2021-07-23 07:31

Pontosan 0 darab ilyen eset lesz, mert mindig valahogy találni fognak egy oltottat, akire rámondják, hogy ő indította…

Kiso
Kiso
Reply to  Braindead
2021-07-23 08:13

Ez amúgy valószerűnek hangz.

Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
2021-07-23 06:02

egy pozitív játékos is elég a meccs törléséhez?

ez csak egy fals pozitív teszt esetén lehet problémás, mert ha meccs napon veszik le és ott pozitívat produkál akkor nehéz lesz bebizonyítani, hogy a teszttel ment félre valami. még a gyors-PCR-nak is kell legalább 1 óra, de olyankor illik rögtön 2 tesztet venni, mert 1 ilyen 1 olyan nem lehet mérvadó. másik pedig hogy ilyenkor nem ugyanazon a napon veszik hanem a következőn, és az utána lévőn a 2 tesztet. ha utána kiderül, hogy a teszt volt a hibás, akkor mi lesz?
persze erre lehet mondani, hogyha beoltatja magát akkor no para, de bizony vannak ezeknek mellékhatásai, amit egy profi sportoló lehet nem szeretne.
még mielőtt: támogatom az oltást, szerintem mindenkinek kéne, csak azt is látom, hogy a kényszer miatt nem adatják be sokan, mert “nekem ne mondja meg senki.”

tmbb
tmbb
Reply to  Fontos_Vidra
2021-07-23 15:47

ha oltatlan a pozitív

katonadani
Reply to  Fontos_Vidra
2021-07-23 06:17

egy nem elég, csak ha nagyobb “kitörés” van.

Plota
Plota
Reply to  katonadani
2021-07-23 07:14

de a “kitörés”nél hogy állapítják meg, hogy egy beoltott játékos vitte be, és fertőzte meg az oltatlant is, vagy az oltatlan vitte be, és fertőzte meg a védett oltottakat… bár gondolom ez senkit nem érdekel…

Antal Kovacs
Antal Kovacs
Reply to  Plota
2021-07-23 12:52

“Ezzel szemben az NFL mindent megtesz azért, hogy megrendezzék azokat a találkozókat, ahol a beoltott személyek adnak pozitív mintákat.” -azt fogják nézni szerintem elsősorban, hogy a pozitív mintákból mennyi jött nem beoltott személytől, ezt meg könnyű ellenőrizni.

katonadani
Reply to  Plota
2021-07-23 07:31

tavaly is elég jól működött ennek a megállapítása, kontaktkutatás stb.

Tamasi Antal
Tamasi Antal
2021-07-23 07:47

A 8-8-as mérleg nem jobb, mint a 8-9?

Fetyke
Fetyke
Reply to  Tamasi Antal
2021-07-23 13:57

Az USA-ban győzelmi arányt számolnak. A 8-8-as mérleg esetében ez 0,5, míg a 8-9 ennél rosszabb.
A draftot pedig fordított erősorrendben állapítják meg, azaz a legrosszabb kezd.

katonadani
Reply to  Tamasi Antal
2021-07-23 07:49

de. épp ezért lesz hátrébb a draftsorrendben

Tibor Cseh
Tibor Cseh
2021-07-23 07:46

Ezt hívják zsarolásnak.Büntetőjogi kategória.

frankovics.andras
frankovics.andras
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-23 08:19

Ennyi erővel a DPI szabály is zsarolás…

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  frankovics.andras
2021-07-23 10:55

Csak az nem bűncselekmény.

frankovics.andras
frankovics.andras
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-23 16:20

5G csipszet beadni az?

Kiso
Kiso
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-23 08:12

Szeretném azt hinni hogy ezt csak viccből írtad

peter szabo
peter szabo
Reply to  Kiso
2021-07-23 19:57

Agent provocetaur,mint Gorcsev Rejtőnél. Amennyiben nem,hát ez van…😊

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  Kiso
2021-07-23 10:14

Ez egy kísérleti szakaszban lévő oltás.Ezt még a hazaáruló,kilóra megvett szlávik is elismerte a tv-ben.Innentől kezdve mindenki szíve-joga eldönteni,h részt vesz-e ebben az emberkísérletben,vagy sem Csak mondom,mivel ez egy kísérleti oltás,az oltottak jelentős része először placebót kapott,ami ugye egy szokásos eljárás ilyen esetekben.Ha pedig valakit belekényszerítesz egy emberkísérletbe,az pedig a Nürnbergi egyezmény hatálya alá esik.Az meg halálbüntetés szokott volt lenni.

tmbb
tmbb
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-23 15:44

nem kötelező NFL játékosnak lenni……..

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

19
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x