Connect with us

Hír

Az Eagles kapott telefonhívásokat, amik Andre Dillard iránt érdeklődnek

Az Eagles két éve az első körben felcserélt a tackle Andre Dillardért, azonban eddig nem tudott sok mindent lerakni az asztalra és nagyon úgy néz ki, hogy a 2018-as hetedik körös ex-rögbis Jordan Mailata kiszorítja a kezdőből. Úgyhogy a logikus lépés az Eaglestől az lenne, ha elcserélné Dillardot, és Jeff McLane információi szerint kaptak is már telefonhívásokat iránta, többen is érdeklődnek.

Dillard eddig négy meccsen volt kezdő karrierje során, de a PFF adatai alapján 14,6 százalékos arányban engedett nyomást, ami a legtöbb a 100 passzblokkoló snapen játszó tackle-ök közt. Emellett a sérülések sem kerülték el, a tavalyi évet bicepszszakadás miatt hagyta ki és most sem bevethető éppen, ez pedig megnehezíti a cserét – habár csak rövid időre esett ki.

Ha ellenértékben gondolkodunk, akkor alapul lehet venni a pár nappal ezelőtti Greg Little cserét, ahol a korábbi második körös tackle egy hetedik körös pickért került Miamiba. Ennél valószínűleg kicsit többet kaphat az Eagles, egy 5. vagy 6. körös cetli lehet reális.

Dillard az egyetemen kiváló teljesítményt nyújtott, nagyon megbízható volt passzblokkolásban, és mivel a tackle-öknél átlagosan hosszabb a beszokási idő az NFL-be, mint a legtöbb poszton, így valaki akár be is próbálkozhat vele – mondjuk a Panthers, ahol Cam Erving tűnik kezdőnek jelenleg).

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!