Pont a napokban írtunk arról, hogy milyen csaták lehetnek a Patriots edzőtáborában, és ott megemlítettük Raekwon McMillant is, mint aki küzdhet a linebackerek közt a minél nagyobb játékidőért. Ő azonban most súlyos sérülést szenvedett, ugyanis Ian Rapoport információi szerint elszakadt a térdében a keresztszalag, így ki kell hagynia a teljes szezont.
McMillan 2017-ben a második körben került a Dolphinshoz, azonban újonc edzőtáborában szintén elszakadt az ACL-e, csak akkor a másik térdében. Utána két éven át volt kezdő Miamiban, futás ellen jól is teljesített, viszont coverage-ben nagy problémái voltak. Utána elcserélték a Raidershöz, ahol kevés szerep jutott neki és akkor is gyenge volt. Idén a Patriots igazolta le szabadügynökként.
A mélység így eggyel rosszabb lett New Englandben Dont’a Hightower mögött linebacker poszton. Ja’Whuan Bentley lehet talán a kezdő mellette, de ide igyekszik Terez Hall, Harvey Langi és az újonc Cameron McGrone, illetve akár Josh Uche is szerepet kaphat középen (bár neki talán jobban illene a pass rusher szerepkör).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
*Cameron McGrone
Cut