Hír

Mike Vrabel koronavírusos, több kezdőnek szánt játékos is kidőlt a szezonra

Published on

Mike Vrabel egy Zoom-konferencián bejelentette, hogy koronavírusos (egyébként be van oltva). A Titans főedzője így a következő pár napot karanténban tölti, a hiányában Jim Haslett és Jim Schwartz veszi át a teendőit. A csapatban egyelőre nincs más pozitív eset, illetve a Buccaneersnél sem adott senki pozitív mintát (két közös edzésük volt, illetve egymás ellen játszottak a héten).


A Bengals egész szezonra elveszítette az idei harmadik körös újoncát, a defensive end Joseph Ossai-t. Nagy érvágás ez a csapatnak, ugyanis az előszezonban kiválóan játszott (a Bucs elleni meccsen egy sacket, egy TFL-t és két QB-hitet jegyzett) és esélyes volt a kezdő pozícióra. A helyére a korábbi második körös bust Noah Spence érkezett.


A Texans kivágta a korábbi harmadik körös tight endjét, Kahale Warringot. A döntés nem meglepő, a támadó 2019 óta csak hét meccsen tudott pályára lépni és összesen három elkapása volt 35 yardért. A távozásával Pharaoh Brown, Jordan Akins, Brevin Jordan, Ryan Izzo és Antony Auclair alkotja jelenleg a csapat TE-sorát.


A Ravens egész szezonra elveszítette a kezdőre is esélyes linebacker L.J. Fortot, akinek elszakadt az ACL-e. A veterán védő tavaly 14 meccsen lépett pályára és nyolcszor volt kezdő, a PFF értékelése alapján kifejezetten jól is teljesített. A kiesésével komolyabb szerep hárul a tavalyi harmadik körös Malik Harrisonra, míg mögötte Chris Board, Kristian Welch és Otaro Alakama maradt a poszton.


A New York Jets pass rushert szeretne szerezni, miután az egész szezonra elvesztette az idén igazolt Carl Lawsont. Könnyen lehet, hogy egy trade-del orvosolják majd a problémát. Jelenleg Bryce Huff, John Franklin-Myers, Kyle Phillips, Vinny Curry, Ronald Blair és Jabari Zuniga van a poszton a Jetsnél, ami jó eséllyel a liga legrosszabb egysége.

17 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group