Az előszezon második hete 3 mérkőzéssel zárult vasárnap és hétfőn, most ezekről hozzuk el a legnagyobb nyerteseket és veszteseket.
San Francisco 49ers @ Los Angeles Chargers 15-10
Nyertes: Trey Lance annak ellenére nyertese a meccsnek, hogy az első előszezon mérkőzéshez hasonlóan hullámzó volt a teljesítménye. Ellenben ez a kicsit inkonzisztens játék is elég pozitív pillanatot szolgáltatott, hogy az újonc játékos jól jöjjön ki belőle. Az első két drive-ban még mutatkoztak rookie hibák, még ha az interceptiont nem is lehet az ő nyakába varrni, de bőven volt olyan dobása, ahol rezgett a léc. Ellenben utána végig stabilan játszott, a two minute drive kifejezettben pofásan nézett ki. Volt szép menekülése, precíz oldalvonal mellé helyezett labdája és a touchdown átadása is közel tökéletes volt. Az látszik, hogy még vannak kisebb hibái és nem az a tipikus kerüljük a labdaeladást mentalitással bír, de az ilyen játékosokban van fantázia.
Szintén megemlíthető „kedvenc” játszótársa Trent Sherfield, aki a második héten húzott le egy 40+ yardos átadást a fiatal QB-tól. A kezdő front7-ből kevesen voltak pályán, de a cserék megmutatták, hogy nem csak minőségben de mélységben is a liga legjobb D-line-ja van Friscóban. Kentavius Street, Samson Ebukam és Arik Armstead is jól játszott.
Trey Lance makes it look EASY with his second touchdown pass of the night 🔥@brgridiron
(via @NFL)pic.twitter.com/WpTm5u8TzJ
— Bleacher Report (@BleacherReport) August 23, 2021
Chargers oldalról kevesebb érdemleges történt a meccsen, a leginkább Kyle Fackrell lehet elégedett, aki megbízható lépésekkel halad, hogy ő legyen a másik kezdő Joey Bosa túloldalán. A 49ers cseréi ellen abszolút dominált, több nyomás fűződik a nevéhez, de szépen játszott futás ellen is. Asante Samuel egyelőre nem parádézik, de stabilan játszott és már sikerült is kitűnnie egy pickkel.
Vesztes: A Chargers cserefutói borzasztó napot fogtak ki, összesen jutottak 27 yardig 16 labdacipelésből, ami egy csalódást keltő 1,3 yardos átlaghoz elegendő. Csekély vigasz, hogy passzjátékban mindannyian kicsit kozmetikáztak a statisztikákon, de sem a másodéves Joshua Kelley, sem az újonc Larry Rountree nem tett eleget, hogy megszerezze az Ekeler mögötti posztot. A rossz szerepléshez egyébként a csere támadófal is rendesen hozzájárult, nem igazán tudták tartani a 49ers frontot, akik 4 sacket és 11 negatív yardos szerelést mutattak be az este folyamán.
A 49ers oldalán kevés kifejezetten rossz teljesítmény volt, talán a linebackerek szenvedtek a legtöbbet, azonban nehéz bárkit hibáztatni egy meccsen, mikor az ellenfél összesen 162 yardot halad. A csata az elkapó helyekért (főleg a harmadik számúért) tovább folytatódik, a kezdő játékosok nem villogtak, egy-egy csúnya leejtett labdával jelentkeztek, a cserék ellenben ezt nem tudták kihasználni, inkább a special teamben mutattak szép jeleket.
New York Giants @ Cleveland Browns 13-17
Nyertes: A Browns oldaláról Greg Newsome kapott egész sok snapet és nem csak kívül, de slotban is próbálgatta a csapat. Ezenkívül a kezére játszott, hogy Greedy Williams megsérült, így ő nem került közelebb a kezdő poszthoz, folyamatos sérülései miatt nagyon Newsome-nak áll a zászló. Rajta kívül a harmadik számú futó, D’Ernest Johnson brillírozott, aki 36 futott yardot (ebből 30 kontakt után született) és 23 elkapott yardot gyűjtött. Chubb és Hunt mellett nem sok snapre lesz lehetősége, de a roster helyért alaposan megdolgozott, így a két sztár valamelyikének sérülése esetén jó lehetőségei lehetnek. A jó futójátékért nem csak a futók, de a támadófal tagjai is dicsérhetőek, a kezdők hiányában Chris Hubbard, Michael Dunn és James Hudson is jól teljesített.
A Giants folytatta jó szokását és nem adott lehetőséget egyetlen kezdőnek sem a mérkőzésen. A csereirányító, Mike Glennon stabil játékot hozott, nem volt nagy hibája, többnyire pontos volt, de abszolút semmi nagy játék lehetőséget ne várjunk tőle. Egy tipikus, rutinos csere QB-nak bebiztosította magát.
Alright Mike Glennon I see you.
A dime from the veteran QB.#NYGvsCLE
— Pro Football Network (@PFN365) August 22, 2021
A harmadik számú irányító posztért bejelentkezett Brian Lewerke, aki Clayton Thorson sérülése miatt szállhatott be és az interceptionjén kívül nem vallott szégyent. Rajtuk kívül a támadósorból a cserelkapó David Sills mozgott jól, ő szerezte a Giants touchdownját is (3 elkapás 31 yard mellett), futott pár szép útvonalat és dinamikusak az irányváltásai. Érdemes még felírni Rysen John tight end nevét is, aki utolsó perces sérüléséig a legveszélyesebb fegyver volt a vendégeknél. A védelemben Reggie Ragland játszott sokat, aki bízatóan teljesített, de továbbra sem a leggyorsabb linebackerek egyike.
Vesztes: Donovan Peoples-Jones hosszú idő után az első rosszabb meccsét hozta, mindössze egyetlen passzt kapott el hét yardért és meggyűlt a baja a szeparálódással is. Greedy Williamst már említettem, mint aki várhatóan a kezdő posztját is bukhatja, elsősorban nem a teljesítménye, hanem a sérülései miatt. A Giantsnél kifejezetten nem lógott ki lefele senki, a cseretámadófal a múlt heti gyalázat után kicsit javult, valamint a cserevédők is közepesek voltak. Inkább csak olyan szempontból lehet vesztesnek nevezni őket, hogy senki nem jelentkezett be a kezdő csapatba a teljesítményével.
Jacksonville Jaguars @ New Orleans Sains 21-23
Nyertes: Az este egyértelmű nyertese Jameis Winston, aki szinte biztosan megszerezte a Saints kezdő irányítóposztját a teljesítményével. A volt Tampa QB végig stabilan játszott és végérvényesen bebizonyította, hogy nem csak hosszú, de pontos hosszú labdákat is képes kiosztani. Kétszer is szépen szúrta ki a Jaguars védekezésének gyenge pontjait és találta meg elkapóját két szép touchdown átadással. Ezeknek a hosszú átadásoknak a kedvezményezettje mind a két alkalommal Marquez Callaway volt, aki már az első előszezon meccsen is bizonyított, de most pontot tett Michael Thomas távollétében az elsőszámú WR kérdéskörre. Az hosszabb TD átadásnál például két védővel a közelében mutatta meg mennyire jó a szem-kar koordinációja.
JAMEIS WINSTON WANTS TO BE QB1
pic.twitter.com/hZcTD8qdDC— PFF (@PFF) August 24, 2021
Végül öt elkapásból 104 yarddal zárt, a már említett két TD mellett. A védelemből ismét Marcus Davenport tündökölt, aki könnyedén szedte szét a Jaguars félig-meddig csere sorát és többször megzavarta az ellenfél irányítóját. Rajta kívül Chauncey Gardner-Johnson játszott jól, szépen ismerte fel a játékokat és a pálya minden pontján megfordult, magabiztosan szerelt.
Jaguars oldalról már kevesebb jó teljesítmény volt, de Jay Tufele például ilyen, aki két siettetés mellett két szép futásmegállítást produkált, pedig a Saints offensive line egyébként jól szerepelt. Myles Jackre szintén nem lehetett panasz, nem rontott szerelést és dinamikusan mozgott.
Trevor Lawrence turned on the jets ⚡️️
(via @NFL)pic.twitter.com/6KMd11e1ZI
— Bleacher Report (@BleacherReport) August 24, 2021
Vesztes: Saints oldalról talán csak Taysom Hillt lehetne említeni, aki Winston remeklése miatt elvesztette a kezdőért folytatott harcot (már amennyiben tényleg volt ilyen). Nem tudott extrát mutatni passzjátékban s ezúttal a lábai sem hozták az extrát. Jaguars oldalon egyik irányító sem volt meggyőző, Trevor Lawrence az elvártaknál semmivel sem mutatott többet, sőt volt több csúnya játéka is. Egy nagyon szép dobása volt, de sokat elárul, hogy ezen kívül messze a legszebb játéka egy megfutott first down volt. Akik ellenben kifejezetten rosszul néztek ki, azok a támadófal tagjai. Nem az összes kezdő játszott, de A.J. Cann például igen és nem tűnt biztosabb pontnak, mint a cserének prognosztizált Walker Little vagy Ben Bartch például. A Saints defensive line többször is könnyedén jutott át rajtuk. A legrosszabb napja azonban talán Shaquill Griffinnek volt, aki a már említett Calloway touchdownokért volt felelős és összesen majdnem 100 yardot kaptak el az őrizetében.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Meg vagyok lepve, hogy nem említed C. J. Beathard-ot, aki szerintem kimondottan jól játszott. Ha a mai játék alapján kellene dönteni, akkor tuti ő lenne a kezdő QB és nem a bajuszka vagy a lófejű kislány.
Valóban jól játszott, de annyira egyertelmu h 3. Szamú lesz hogy ezert nem irtam róla
Kár. Elképesztő lasztikat eresztett meg.
Gondolom már ott majdnem letört a keze, mikor lekellett írni hogy TL nem játszott szépen.
? :D
Am most vettem észre h egy kerdojelet nem lehrt csak ugy magában irni…
Amúgy nem volt pocsék TL, de jó sem. Mindenesetre az “NFL kész irányító” dumát nagyjából el lehet felejteni.