Tizenegy évnyi profi karrier után 34 évesen Patrick Robinson úgy döntött, hogy szögre akasztja a cipőt és a sisakot – számolt be Ian Rapoport, majd a hírt Sean Payton főedző is megerősítette. A veterán cornerback egyébként lehetséges/valószínű kezdőnek számított a Saintsben, mégis befejezi pályafutását.
Robinsont 2010-ben a Saints választotta ki az első körben, és ugyan újonc szerződése lejárta után eligazolt, később visszatért New Orleansba és még három évet lehúzott a csapatnál. A kettő között a Chargersben, a Coltsban és az Eaglesben játszott egy-egy évet, Philadelphiában Super Bowlt is tudott nyerni.
A Saints CB-sorában így Marshon Lattimore túloldalán a frissen igazolt veterán, tavaly az egész évet a gyakorlócsapatban töltő Prince Amukamara vagy a harmadik körös újonc Paulson Adebo kezdhet, a slotban pedig a szintén frissen igazolt Brian Poole számít kezdőnek.
Az utóbbi napokban elég sokat pletykáltak arról, hogy a Saints szeretne egy cornerbacket szerezni magának, például CJ Henderson tökéletes megoldás lenne, hiszen amellett, hogy tavaly top10-es pick volt, még három évig rendkívül olcsó is lenne pénzügyileg, ami nem árt a már jövőre is nagy mínuszban lévő Saintsnek.

Legfrissebb cikkeink
- Kivágja kezdő centerét a Raiders
- Lavonte David még egy évet lehúz a Buccaneersben
- A Seahawks Sam Darnoldot nézte ki Geno Smith helyére
- BREAKING: A Seahawks elcserélte Geno Smith-t a Raidersbe!
- Majonéz nélkül kérném, köszönöm – Titans FA-kitekintő
- Ideje az élre állni – Cardinals FA-kitekintő
- Nem tudta elcserélni, így kivágja Allent a Commanders
- Gyengül a támadófal CJ Stroud előtt
- Kivágja top pass rusherét a Titans
- A Bills és a Lions is hosszabbított linebackerével
- Garrett találkozni akart a Browns tulajával, aki elhajtotta
- Felhúzni egy védelmet – Panthers FA-kitekintő
- Széthullik a birodalom – 49ers FA-kitekintő
- Bobby Wagner marad a Commandersnél
- Nagytakarítást végez a Jaguars
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Garrett találkozni akart a Browns tulajával, aki elhajtotta
- Hurrá Torpedó on Garrett találkozni akart a Browns tulajával, aki elhajtotta
- Fetyke on Garrett találkozni akart a Browns tulajával, aki elhajtotta
- Cseh Tibor on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- ThySoul on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- atis123juve on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- Cseh Tibor on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- Pedro44 on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
Mindig ilyen sok játékos vonul vissza szezonkezdet előtt,vagy ez csak idei látványosság?