Connect with us

NCAA

COLLEGE FOOTBALL 2021: Szezonelőzetes

Szeptember első hétvégéjén már tétmeccsek tömkelegét élvezheti az, akinek az NFL-en túl is van futballélet, minden első osztályú csapat számára elindul az egyetemi amerikai futball 2021-es idénye!

A múlt héten egy külön cikkben összefoglaltuk a január óta zöldasztalnál történteket, így ezúttal a tényleges erőviszonyok kerülhetnek terítékre. Bemutatjuk végre a legjobb csapatokat és játékosokat, viszont négy nagyon fontos újdonság említése még muszáj az év kontextusba helyezéséhez (ha a nulláról ismerkednél az NCAA világával, bátran ajánljuk korábbi “fejtágító” írásunkat).

1., NIL (name, image and likeness): július 1-től az egyetemi játékosok is részesülhetnek a nevük és arcuk által generált bevételekből, szponzorációs szerződéseket köthetnek, ügynököt fogadhatnak. Hogy ez mekkora pénzt is jelenthet, tökéletes példa az Ohio State irányító Quinn Ewers esete, aki a középiskolából közvetlenül érkezvén 1 millió dolláros (!) kontraktust írt alá egy autogrammokkal foglalkozó céggel. És jelenleg nem is ő a kezdő…

2., Transfer Portal: Egyre egyszerűbb folyamat az egyik egyetemről egy másikra átmenni, a koronavírus okán pedig idén az NCAA felfüggesztette azt a szabályt, hogy egy szezont ki kell hagyni diploma előtti transzfer esetén. Tehát de facto szabadügynökpiac folyt a nyáron, jószerével minden második gárdánál olyan játékos mondjuk a no. 1. QB, aki nem az adott iskolánál kezdte karrierjét.

3., Super seniorok: Szintén egyszeri waiver volt, hogy 2020 összes végzősének automatikusan meghosszabbodott a játékengedélye egy évvel (a Miami Hurricanesnél az ex-houstoni QB D’Eriq King pl. hatodik idényére készülhet).

4., Covid-protokoll: az NFL-hez hasonlóan itt is hátrány éri azokat a csapatokat, ahol sok a nem beoltott, mert nekik folyamatos tesztelésen kell átesniük. Sok hiányzónál a meccs törlése és játék nélküli vereség a vétkes fél büntetése.

+1., Új OT-szabály: Már a második OT-periódusban kötelesek a támadók nem XP-vel próbálkozni, sőt döntetlen állásnál a harmadiktól már csupán 2 pontos kísérletek jönnek, semmi más.

TOP CSAPATOK

A paritás, a kiegyensúlyozottság sose volt jellemző a college footballra, de 2021-re egészen drámai lett a helyzet, az öt kiemelt konferenciából négynél abszolút egyértelmű, hogy ki is a favorit. Az alábbi kvartett vitt el az eddigi 7 rájátszás 28 lehetséges helyéből 20-at (!), és a papírforma alapján sanszos, hogy közülük legalább hárommal a következő playoffban is találkozni fogunk. Nem véletlenül vetődött hát fel, hogy bővíteni kell a PO-t 4-ről 12-re, ám ez legkorábban 2025-ben történhet meg és még nincs is semmi kőbe vésve. A nem haladó NCAA nézőnek azonban ilyen módon nincs nehéz dolga, nem kell megérteni a konferenciák felépítését, a Power 5 és Group of 5 közti különbséget vagy a bowl-szisztémát, elég könnyen behatárolható, hogy kikre kell leginkább figyelni az idény folyamán.

ACC: Clemson Tigers – az elit programoknál nincs olyan, hogy átmeneti év az újraépítéshez; mikor Deshaun Watson távozott, helyére termett Trevor Lawrence, az idei 1/1-es nyomában meg már ott jár D.J. Uiagalelei, aki ráadásul nem is zöldfülű, a Boston College ellen egy ízben gyönyörű fordítást produkált. Dabo Swinney főedző tevékenysége azért érdemel extra kalaplengetést, mert a Clemson anno nem volt hagyományos “blue blood”, a krémek krémje, egyértelműen az ő és hosszú ideje oldalán dolgozó OC Tony L. Elliott, DC Brent Venables kettős munkája szükségeltetett a felemelkedéshez. A nyitófordulóban rögvest Arena4-es tv-s meccsük jön a Georgia elleni csúcsrangadó képében (az ellenfél SEC-s), és mivel a Notre Dame visszament függetlennek, a fő kihívónak titulált North Carolina meg pénteken kikapott a Virginia Techtől, nagyjából vasárnapra virradóra bebiztosíthatják rájátszásbeli helyüket.

BIG XII: Oklahoma SoonersSpencer Rattler a Heisman legfőbb várományosa, ami Mayfield és Kyler Murray után szinte “elvárás” az aktuális oklahomai irányítótól. Igazán pikáns lesz viszont a Sooners összes idegenbeli fellépése a csoporton belül, hiszen a program a Texasszal karöltve bejelentette, hogy 2025-től az SEC-hez csatlakozik, a “hátrahagyottak” pedig nincsenek épp a legszebb véleménnyel a két nagyágyúról. Hihetetlen ellenséges fogadtatásra számíthatnak, az Iowa State meg számos super seniorjával bele is rondíthat a levesükbe.

 

BIG TEN: Ohio State Buckeyes – csütörtökön az OSU már bemutatkozott, és ha volt is kérdés, hogy ki tudja pótolni Justin Fieldset, C.J. Stroud rövid úton lezárta az ügyet. Jóllehet a Buckeyes védelme hagy némi kívánnivalót maga után és számos poszton újoncok kezdenek, úgyhogy a Minnesota elleni ütközetből és a relatíve mély Big Tenből kiindulva Ryan Dayék meghívójának kipostázásával nyugodtan lehet még várni. Szombaton 18 órától két fő aspiráns, a Wisconsin és a Penn State rögtön megmérkőzik egymással, erősen ajánlott a megtekintése.

SEC: Alabama Crimson Tide – milyen lenne az NFL, ha Bill Belichick végtelen erőforrásokkal rendelkezne és mindig ő választhatna az első három helyen a drafton? Ennek az NCAA-s szimulációját mutatja be Nick Saban a Bama élén, aki azzal, hogy képes volt támadószemléletét is modernizálni, sajátos Halálcsillaga utolsó gyenge pontját is orvosolta. Sokáig tartotta magát, hogy a Tide irányítók a profiknál Joe Namath és Kenny Stabler óta használhatatlanok, erre csak a 2018-as QB roomból hárman kezdőként fognak pályára lépni az NFL első hetében… na jó, a kicker pozíciónál még mindig vannak problémák. A leendő új sztár Bryce Young, őt Kaliforniából csábította Alabamába Saban, aminél árulkodóbb jele Saban mindenkit überelő hívószavának (illetve a Pac12 és a USC Trojans gyengélkedésének) nem is lehet. Mindezt úgy, hogy az SEC többi tagja is igen erős a toborzás terén, keleten a Georgia és a Florida, nyugaton a Texas A&M, az LSU és az Auburn egyaránt top10-es classokat rak össze évről-évre. A nyolcvanas-kilencvenes években a Miami Hurricanes járt hasonló cipőben, 21:30-tól az Arena4 online felületén nézhetjük meg, hogy hol is tart jelenleg a Canes és hol az Alabama.

 

KIEMELT TEHETSÉGEK

(A legjobb játékosok bemutatásán már mind támadó-, mind védőoldalon túl vagyunk az FK!-n)

Kikre figyeljünk az idei NCAA szezonban? – Offense

Kikre figyeljünk az idei NCAA szezonban? – Defense

Nem maradt más hátra, mintsem jó szórakozást kívánjunk a fociszezonhoz!

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Sestertius
Sestertius
2021-09-04 19:40

Stream esetleg van valakinek?

Jó ez az arena 4… telekom sat ban nem elérhető.. cserébe a honlap videolejatszoja se megy ket bongeszovel se… gusztustalan egy csatorna…

JackEasterby
JackEasterby
2021-09-04 12:03

“Nem véletlenül vetődött hát fel, hogy bővíteni kell a PO-t 4-ről 12-re”

Az egyetlen ok a bővítésre az a pénz, de szakmailag semmi sem indokolja. Tavaly például mind 3 PO meccs sima győzelmeket hozott. Persze nem ez a gyakori, de általában 3 igazán jó csapat van, akik egymással jó meccseket játszanak, a 4.pedig simán kikap az elődöntőben.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x