A Detroit Lions minimum megkérdőjelezhető döntést hozott azzal, hogy tavasszal átalakította Jared Goff szerződését, így az irányítót legközelebb csak 2023-ban lehet elküldeni. A korábbi 1/1-es viszont a vártakhoz képest kifejezetten jól játszik, és már olyan véleményeket is olvastam, hogy McVay rontotta őt el/fogta vissza. Hát, nem valószínű.
Goff eddigi karrierje során 42-29-as mérleget tud felmutatni az alapszakaszban, ami kifejezetten jó (a rájátszásban 3-3 a mérlege). Ha ugyanakkor kivesszük a képletből Sean McVayt, akkor mindössze 0-9-es győzelmi mutatóval rendelkezik, vagyis még soha nem nyert a liga egyik legjobb támadóguruja nélkül. A Ramsben Jeff Fisher irányítása alatt újoncként sorozatban hét mérkőzést veszített, illetve most Detroitban is 0-2-vel kezdett, miközben McVayjel 42-20-as mérlege van, azaz a mérkőzései 67,7 százalékát megnyerte.
A PFF értékelése alapján idén egyébként a 25, legjobb Goff, míg csak a passzjátékot nézve a 21. Újoncként a liga legrosszabb QB-ja volt, 2018-ban viszont a nyolcadik, a maradék három évben pedig átlag 19. helyen végzett a rangsorban. Nem túlzás azt állítani, hogy a sikereit McVaynek köszönheti.
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Legutóbbi hozzászólások
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Goff eddigi karrierje során 42-29-as mérleget tud felmutatni a rájátszásban
71 meccs eddig a rájátszásban? Bródy a 42-vel bekaphatja és hol van még a karrier vége…
😁
Bródy >>> Szörényi
Goff >>> Brady
Nem csak mcvaynek, hanem a védelem erősségének is köszönhető… Detroitban 0-2? Ez nem meglepő. Volt ezzel így más is.🤐
Nem lehet, hogy valahol középen van az igazság?
Nem olyan jó mint McVayel nem olyan rossz, mint a Det-el.
Ő egy közepes QB nagy fizuval.