A heti elemzős rovatunkban utánajárunk, hogyan lassította le Bill Belichick Tom Bradyt és a Buccaneers támadósorát, illetve hogy a Bears mit talált ki arra, hogy kicsit kisegítse újonc irányítóját. Ezen kívül bemutatunk egy tökéletes irányítósdit Dak Prescottól.
Így lassította le Bradyt Belichick
Gondolkodtam, hogy a mai “7 játékait” a Belichick vs. Brady párharcnak szentelem, hogy hogyan sikerült lelassítani a Buccaneerst. Meg is néztem hozzá All-22-ban az összes snapet, és kisebb meglepetésemre olyan óriási különlegességeket nem láttam. Volt egy cover 0, amit Brady gyorsan kitalált, volt néhány cover 2, 2-man, cover 3 match, párszor rotált snap után a védelem, de igazából annyira nem volt változatos, mint vártam. Egy koncepció dominált, és ennek egy variációja volt kisebb újdonság, vagy extra.
Belichick ugyebár híres arról, hogy megpróbálja elvenni azt, amit az ellenfele legjobban csinál. A Buccaneersnél nehéz volt ezt megállapítani, mert sok játékosra lehetne fókuszálni és ha nem játékosokban gondolkodunk, akkor is sok mindent jól csinálnak Bradyék. A Patriots főedzője viszont úgy gondolta, hogy a középső passzokat kell elsősorban elvenni, és ha a szélen a nehéz passzokkal megveri őt Brady, akkor hát legyen, de a középső könnyebb passzokat nem fogja engedélyezni. És így is lett.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Patriots a mérkőzés jelentős részében Cover1 Robber játékot és annak kisebb variációit játszotta. Itt ugyebár arról van szó, hogy single high safety felállás van, mindenki emberezik, a plusz “szabad ember” pedig a pálya közepén zónázik a line of scrimmage-hez közelebb. Erről bővebben is olvashattok a Cover1 védekezést bemutató cikkemben.
Az utóbbi évek Patriotsában ez nem lenne meglepő egyébként, hiszen ez a domináns felállásuk, idén viszont Gilmore hiányában jóval többet zónáztak. Belichick úgy gondolta, hogy az nem működne Brady ellen, így vissza kell állni az emberezéshez. Erről én előzetesen azt gondoltam, hogy problémát jelenthet, mert annyira nem jók azért a CB-k, hogy az Evans-Godwin-Brown triót levegyék a pályáról.
A találkozón JC Jackson állt rá Mike Evansre, Jonathan Jones Antonio Brownra, Jalen Mills pedig egy kis belülről érkező segítséggel Chris Godwinra. Nagy meglepetésemre pedig kiválóan megoldották a feladatukat és szerintem elsősorban nekik köszönhető, hogy ilyen jól sikerült lelassítani Bradyéket. Szóval le a kalappal.
Na de mivel ez azért mégiscsak egy videózós, rajzolgatós rovat, nézzük meg ennek a cover1 robbernek azt verzióját, amit elővett erre a meccsre Belichick. Rögtön a második védőjátékban feltűnt:
A Buccaneers empty formationben állt fel, így a védelemnek nagyjából meg kell mutatnia, mire készül. Brady pontosan tudja, hogy valamilyen cover1 lesz, hiszen single high safety van és linebacker állt ki a futóra a szélen, tehát emberezés lesz. A kérdés csak az, hogy mit csinál a “szabad ember”? Blitzel? Visszalép zónázni? Valakit bedupláz?
Nos, a középső linebacker, mint “szabad ember” ugyan blitzel, de a két szélső, alapvetően passzsiettető linebacker visszalép zónázni. Ez azt jelenti, hogy csak hárman mennek az irányítót siettetni, ellenben összesen nyolcan lesznek hátul coverage-ben.
A két visszalépő OLB-nek pedig az a feladata, hogy a befelé irányuló útvonalakat semlegesítse. Így a két emberező, slotban felálló cornerback nyugodtan fedezheti kívülről az emberét, hiszen tudja, hogy belül van segítsége.
Ez pedig azt eredményezi, hogy Godwin és Brown sem tud befelé törni, rajtuk kvázi végig ketten védekeznek, így Brady nem tud középre passzolni röviden.
Egyedül a szélre lehet tehát kidobni a labdát, és itt épp sikerült is ez Bradynek egy nyolc yardos játékra.
Belichick viszont úgy volt vele, hogy ha ezeket konzisztensen megoldja, ám legyen. Ennél jobb taktikája nem lett volna.
Látszik egyébként az alábbi Next Gen Stats grafikákon is, hogy milyen jól sikerült elvenni a pálya közepét, mindössze egy sikeres passz érkezett a hashmarkok közé, minden más a szélre ment. Szóval amit Belichick kitalált, azt sikerült kivitelezni.
Persze halkan megjegyezhetjük azt is, hogy segítette a Pats dolgát, hogy szakadt az eső és hogy nem volt Gronkowski, azért száraz időben a szélső passzokat könnyebb lett volna megdobni, Gronkkal pedig középen lehetett volna veszélyesebb a Buccaneers.
Így segített egy kicsit a Bears Fieldsnek
A múlt heti borzalom után nem voltak magasak az elvárásaink Justin Fields és a Bears irányába, ezeket azonban bőven sikerült megugrani. Az látszott, hogy még mindig nem bíznak túlzottan az újoncban, hiszen rengeteget futtatták a labdát, azonban amikor passzolni kellett, akkor Fields kiválóan teljesített, ráadásul sikerült egy kis segítséget is nyújtani a számára.
Matt Nagy átadta a játékhívásokat Bill Lazor támadókoordinátornak, ez pedig nagyon is pozitívan sült el. Sikerült emellett olyan gameplant is összerakni, ami jobban illik Fields skill setjéhez, így nem csak a rövid játékokat erőltették, hanem a hosszabbakat is, és igyekeztek play actiont is bevetni, ami szintén segíti a dolgát és amit szeretett az Ohio State-en is. Ezen kívül pedig extra védelmet adtak az irányítónak, ami megint csak elég logikus dolog, tekintve hogy a támadófal borzasztó.
Az alábbi játéknál 7 emberes protection van, tehát két tight end is bent marad blokkolni. Ez persze azt jelenti, hogy csak hárman mennek útvonalra, abból ráadásul az egyik a running back checkdown opciónak, szóval két mélységi route van hét coverage védőre. Mooney keresztbe megy egy crossing route-tal, Robinson pedig egy corner útvonalat fut, így kvázi egy háromszintes, félpályás olvasása van Fieldsnek (ezzel is könnyítik a dolgát).
A hét emberes protection szuperül működik, hatalmas zsebe van Fieldsnek, aki megereszt egy olyan Cover2 hole shotot, amit sokan megirigyelnének a ligában. Be a hátráló underneath védő mögé, még a safety elé, az oldalvonalhoz. Tökéletes.
Nézzünk egy másik példát is, szintén hosszú passz, szintén egy kis segítséggel a falnak.
Itt nincs play action és nincs max protection sem, hiszen csak az öt falember védi a QB-t. A backfieldről a futó és a tight end csak egy checkdownt fut a flatbe, egyébként pedig 969 koncepciót látunk. Azért 969, mert a két szélen 9-es, azaz “go” útvonal van, középen pedig egy 6-os, azaz “in”. Gyakoribb a 989 (főleg cover 2 ellen), amikor középen postot fut az elkapó / tight end, de ez most 969.
A segítség ott van, hogy a tight end kioszt egy chip blokkot, azaz kicsit meglöki a pass rushert, ez pedig plusz időt biztosít Fieldsnek a zsebben. Ezt egyébként általában úgy szokták, hogy mindkét oldalon kiosztanak egy chip blokkot, de ezt a futó nem tette meg a túloldalon. Hogy ő volt a béna, vagy túlságosan befelé indult a pass rusher és így nem tudta meglökni az RB, vagy valamiért ezt nem hívták be, az jó kérdés, de egyébként érdemes lenne.
Az a furcsa a védők részéről, hogy a 6-os útvonal valamilyen érthetetlen oknál fogva teljesen elvonja a bekarikázott safety figyelmét, miközben arra legfeljebb a másik safetynek kellene fellépnie, de emberünknek biztosan a helyén kellene maradnia, főleg hogy az oldalán vertikális útvonalat fut a WR. Ráadásul még Fields sem mozgatta el látványosan a szemével, szóval fogalmam sincs, hogy miért harapott rá ennyire az útvonalra.
Mindenesetre Fields most is kiosztott egy Big Time Throw-t a szélre.
Persze a Lions defense nem a legkomolyabb kihívás, de jó volt látni, hogy jobban muzsikált az újonc QB. Az ilyen játékhívásokkal pedig lehet és kell is segíteni a dolgát, különben mi a fenéért veszik fel az edzők a fizetésüket?
Így irányít tökéletesen Dak Prescott
Ha még mindig úgy gondolja valaki, hogy Dak Prescott nem top10-es irányító, akkor nem tudom mit néz. Itt van még egy példa erre.
A Cowboys előbb motionben átmozgatja Amari Coopert a túloldalra, és mivel nem követi senki, így a támadók információt szereznek, hogy a Panthers zónázni fog. Két mély safety van, így cover2-re vagy cover4-re gondolhat Prescott.
A Panthers végül rotál és cover3-ra áll át. De igazából mindegy is, vagy hát annyiban nem, hogy egy fokkal könnyebb így a dolga Prescottnak ennél a játéknál. Cooper egy out-and-up útvonalat fut, azaz először bemutatja, hogy 5 yard után kifelé vág, majd onnan elindul “felfelé”, azaz egyenesen előre a célterület felé.
Prescott először megmutatja a labdát (erről pár hete bővebben beszéltünk), ami arra készteti a cornerbacket, hogy egy lépést tegyen előre és kicsit harapjon az out útvonalra.
Aztán Prescott visszanéz középre, mintha nem lenne jó az az opció és menne a második olvasására. Azonban ezzel csak a safetyt akarja középen tartani. Ebben van könnyebb dolga a cover3-mal, mint 2 high safety formáció esetén, hiszen már alapból is nagyon messze van a középső safety.
Végül pedig visszafordul Cooper irányába és megdobja a tökéletes labdát az end zone-hoz.
Érdemes újra megnézni szemből ezt a mozdulatsort, úgyhogy kivágtam az end zone kamera képét külön is.
Nagyon magas szintű irányítósdi.
A hét passza
Nem ez volt Matt Stafford legjobb idei meccse (sőt, a legrosszabb volt eddig), de ez passz szemkápráztató volt három ember közé.
Stafford➡Kupp DIMES. 💰🤑pic.twitter.com/7gWr3h0tBk
— LA Rams Nation (@RamsNationCP) October 3, 2021
All-22 nézetből:
Matthew Stafford ripping a 40 yard Bender throw to Cooper Kupp on 3rd & 16. pic.twitter.com/2v97Vv14SJ
— Nate Tice (@Nate_Tice) October 4, 2021
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15