Összefoglaló
Ez már nem cicaharc
Nagyon egyoldalún indult, hisz a félidőben 14-0-ra vezetett a Jaguars, de végül kifejezetten izgalmas csütörtök esti meccset láthattunk. Két korábbi 1/1-es csapott össze a nagymacskák viadalán, de ez már nem cicaharc volt.
A Bengalsból a szezon előtt nem sok mindent néztem volna ki (ahogy a szakértők többsége sem). Csupa negatív riport jött a táborból, az előszezonmeccsen sem villogott a gárda, Joe Burrow rozsdásnak tűnt, Ja’Marr Chase bustnak, a védelem csak dísznek volt a pályán és úgy tűnt, Zac Taylor képes volt még az eddigieknél is nagyobb homály lenni. Ehhez képest négy forduló után úgy néz ki a dolog, hogy nem igazán értem, hogy tudott ez a csapat kikapni a Bearstől. Super Bowl álmokat persze nem kell kergetni, pláne egy Jaguars elleni győzelem után, ennyire én sem vagyok belelkesülve. Azt ugyanakkor nem lehet elvitatni a Bengalstól, hogy sok esetben nemcsak szórakoztatóan játszik, de bárkinek problémát okozhat.
Az első félidő nem alakult jól a csapatnak, egy kihagyott mezőnygólon kívül túl sok mindent nem sikerült felmutatni a támadóoldalon, ráadásul a defense nyelte a yardokat futásból és az eddig korrektnek tűnő pass rush sem tudott mit kezdeni a Jaguars gyengécske támadófalával. A második félidőben viszont 180 fokos fordulatot vett a csapat, különösen az offense.
A támadófal összeszedte egy kicsit magát, így Joe Mixon is hatékonyabb tudott lenni a földön, bár a futójáték összességében nem volt túl jelentős faktor. Ez a meccs a tavalyi 1/1-esen múlott, aki 253 yardot passzolt a második félidőben, ami 2004 óta a legtöbb egy Bengals irányítótól (Carson Palmer). Jól olvasta a Jaguars védelmét, több hatalmas dobása volt, miközben egyetlen INT-t érő passza sem volt, jól menekült el a nyomások elől, egyedül a QB sneakeket kellene elfelejteni, egy normális center nélkül ez halva született elképzelés.
Chase-nek megint jó meccse volt, egyedül egy OPI rontja el kicsit, de ha az elmúlt hetekben annyit lelkendeztünk amiatt, hogy nyoma sincs az előszezonban mutatott pocsék játéknak, most azért legyünk egy kicsit kritikusak. Burrow összesen kilencszer vette célba, amiből hat elkapás lett 77 yardért – ez nem rossz, volt pár nehéz elkapása is, ami örömteli, de összességében ez inkább probléma. A nehéz elkapásokat ugyanis azért kellett bemutatni, mert nem igazán tudott szeparálódni. Nem vészes a dolog, de például Tyler Boyd rendre megjátszhatóbb volt nála (és Tee Higgins kiesése után ő vette át a vezérszerepet), aminek amúgy nem kellene evidensnek lennie. Jó, jó, de szép fokozatosan illene többet mutatni.
A támadóoldalról még CJ Uzomah-t kell kiemelni, aki Kelce-re itta magát és 5 elkapásból 95 yardot szerzett két TD társaságában. Hogy ez mennyire fenntartható, az más kérdés, a meccset megelőzően négy elkapása volt 39 yardért, nem ártana kicsit kiegyensúlyozottabbá tenni a TE-játékot.
Ami a másik 1/1-est illeti, ezúttal meg kell emelni a kalapunkat. Trevor Lawrence ugyan TD-passzt nem osztott ki és csak 204 yardot dobált össze, de összességében nagyon jól játszott. Kivételesen nem volt buta vagy érhetetlen dobása, ellenben több olyan szinte lehetetlen passzt is megoldott, ami után percekig kellett keresgetni az állam (egyet ráadásul Jamal Agnew-nak, ami konkrétan a hihetetlen kategória).
Továbbá Urban Meyer végre elkezdte jól használni azt, hogy Lawrence lábon sem ügyetlen: több option játék is be volt hívva, amiből Lawrence több fontos harmadik downt is megoldott, illetve volt egy futott TD-je is (igaz, 4&1-re a gólvonalnál nem sikerült a play, de ez a legjobbakkal is megesik, végre jó volt nézni az újoncot). Mindezt úgy, hogy DJ Chark már a meccs elején megsérült, így egyedül – az amúgy zseniálisan játszó – Laviska Shenault és Marvin Jones maradt értékelhető célpontként a keretben.
Az 1/1-es jobb játékában feltehetőn az is szerepet játszott, hogy kivételesen nem kellett az eredmény után szaladni, illetve idén talán először volt előtte támadófal (ami egyébként sokat elmond a Bengals védelem aktuális teljesítményéről). Viszonylag nyugodt napja volt, miközben James Robinson szállította a yardokat és a first downokat, ismét megmutatva, hogy vele a rosteren fölösleges volt egy első kört áldozni futóra – végül 4,3 yardos átlaggal futva 78 yardot és két TD-t szerzett a földön.
Ezúttal a Jax védelem is oké volt, legalábbis egy félidőn keresztül, a második játékrészben látványosan nem tudott reagálni a Bengals kicsit felpörgő támadósorára. A negyedik negyed végén összehozott holding büntetést pedig nem teszi ki az egység az asztalra, egy 3&1-re bemutatott 9 yardos sacket sikerült first downra rontani 21-21-es állásnál. Van még hova javulni, de összességében ez már a vállalható kategória volt. És ez összességében az egész csapatra igaz, most először tűnt kicsit is potensnek a Jaguars – és bár rá lehet mondani, hogy a Bengals ellen, de ez a Cincinnati idén egyelőre más szintet képvisel, amit az is jól mutat, hogy 14 pontos hátrányból sikerült behúznia a meccset.