Szinte mintha csak tegnap kezdődött volna el a 2021-es szezon, de máris lement az alapszakasz negyede. Egy hónap után nagy következtetéseket nem érdemes levonni, ellenben az eddigi jó teljesítményekről illik megemlékezni. Most mi is így teszünk az eddig látottak alapján összeállított álomcsapatunkkal.
Ezúttal nem hoztam cseréket, hogy kicsit nehezebb legyen döntést hozni egyes posztokon, mert akadtak fejvakarós helyek – akár jó, akár rossz értelemben is.
Irányító
Kyler Murray, Arizona Cardinals
Kyler Murray minden idők legjobb első négy fordulóját hozta eddig? Nem.
Voltak már ennél jobb QB teljesítmények az évek során? Voltak.
Valaki jelenleg jobban megérdemli az MVP címet? Szerintem nem.
Általában az All-Pro keret irányítója egyenlő az MVP-vel, most is ez lenne a helyzet az eddig veretlen Cardinalst irányító Murray-vel. Nem játszik hibátlanul, de egyelőre ő tűnik idén az aktuális megállíthatatlan quarterbacknek, mert ha karból nem, lábon megoldja az egyes játékokat. És ameddig ennyire látványosan, a csapata meg eredményesen játszik, senkit nem fog érdekelni, hogy közben jönnek a necces dobások és a turnoverek is – kockázat nélkül nincs siker, ugyebár.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Futó
Nick Chubb, Cleveland Browns
Kevin Stefanski remekül menedzseli két kiváló futóját, ami Chubbra is jó hatással van, hiszen ezzel frissen tudják tartani. Márpedig ha nem lóg földig a nyelve, akkor minden védő felkötheti a gatyókáját, Chubb labdával a kezében megállíthatatlan. Mintha szappannal kennék be ha pályára lép, nagyon sok szerelés csúszik le róla, és bár lelassítani sikerül, megállítani nem, hiszen 3,5 yardot átlagol kontakt után. Egyedül a látványos statisztikái sínylik meg ezt a rotálást.
Elkapók
Cooper Kupp, Los Angeles Rams
Ha valaki áldja az eget Matthew Stafford költözése miatt, az Cooper Kupp, aki új irányítója kedvenc célpontjává vált. A rivaldafény által most már mindenki tisztában van azzal, milyen elit útvonalfutó is ő, egészen zseniális highlightokat produkált idén az emberei megverésével és saját maga üresre játszatásával.
Deebo Samuel, San Francisco 49ers
Ilyen az, amikor Samuelt nem hátráltatják sérülések, egyelőre egymaga tartja víz felett ezt a 49ers támadósort. Noha két kiemelkedő meccse is megdobja a statisztikáit, ennek ellenére sem gondolom, hogy őt ki kéne hagyni az álomcsapatból. Kíváncsian várom, hogy ez mennyire lesz fenntartható számára, főleg hogy most Trey Lance fogja mozgatni az offense-t.
Terry McLaurin, Washington Football Team
Talán meglepő lehet az ő neve, de ha Samuelre azt írtam, hogy egymaga jelenti a csapata támadósorát, akkor nem tudom milyen jelzőt kéne használni McLaurinra, aki ráadásul csereirányítóval tud ilyen magasságokba jutni. Nincs dropja, neki van a legtöbb elkapása szoros őrizetben, és a látványos statisztikákban sem néz ki rosszul egyelőre. Utoljára DeAndre Hopkinstól láttunk ilyet még a pre-Watson korszakból, amikor rosszabbnál rosszabb irányítók ellenére is az élbolyban volt statisztikailag.
Tight End
Travis Kelce, Kansas City Chiefs
Lehet már unalmas, de egyszerűen nem volt nála jobb játékos a poszton eddig. Mindenki Hillről beszél mint Mahomes kedvenc játékszere, de a Kelce adta biztonság sokkal nagyobb ajándék, hiszen ő is drop nélkül hozta le az első négy fordulót. Rettenetesen nehéz őt szerelni, ráadásul bőven átlag feletti sebességgel rendelkezik, és szorgos hangya módjára termeli a yardokat és TD-ket, egyelőre nehéz nem őt megnevezni posztja koronázatlan királyának.
Flex
Rondale Moore, Arizona Cardinals
Nagyon sok opció közül lehetett itt választani, mert négy meccs is elég volt ahhoz, hogy egyes játékosok brutális számokat hozzanak, de itt kicsit hazahúzott a szívem. Moore ugyanis úgy hozott 211 yardot, hogy átlagban 2 yardos(!) passzokat kap Murray-től, amikből ő csinál 10+ yardosakat – elkapás utáni átlag yardokban 12,4-gyel második a ligában, köszönhetően annak is, hogy nála több missed tackle-t egy elkapó sem harcolt ki. Brutális.
Támadófal
Trent Williams, San Francisco 49ers
Bár Williamst másfél éve cserélték el, Washingtonban azóta sem száradtak fel a könny áztatta utcák. Van is mit bánni, hiszen nem csak az irányítóját védi kiválóan, de a futásokhoz is olyan szinten asszisztál, hogy lassan félnek a közelébe menni a védők. Ritka az, hogy erő és sebesség így meg tud mutatkozni egy lassan 34 éves játékosban 11 évnyi profi karrier után, de Williams még mindig egy állat.
Jordan Mailata, Philadelphia Eagles
Őszintén szólva azt sem gondoltam volna, hogy a korábbi rögbis ki tud harcolni egy második szerződést, nem hogy ennyi pénzért – de minden egyes centre rászolgált eddig, porig alázza a jövő LT-jének szánt Andre Dillardot. Még mindig csak 24 éves, szóval nem ez lehet számára a csúcs, és amit idén látunk tőle, az alapján epekedve várom hol lehet a plafonja a későbbiekben.
Zack Martin, Dallas Cowboys
Bár egy meccsel kevesebbet játszott, nem lenne fair emiatt kihagyni, hiszen már-már a szokásos Martin teljesítményt hozza – futásoknál ellenállhatatlan, de idén pass protectionben is ligaelit szinten teljesít, mindössze egy QB hit szárad a lelkén.
Joel Bitonio, Cleveland Browns
Az, hogy Chubb és Hunt ilyen jól fut idén, nem csak a saját érdemük, hiszen a támadófal is hozzáteszi a magáét, amiből Bitonio veszi ki a legnagyobb részt eddig. Baker Mayfield már kevésbé ilyen boldog, de ott sem a guardján múlik az épsége.
Creed Humphrey, Kansas City Chiefs
Balázs már magasztalta őt a rookie álomcsapatban, és egyelőre a “nagyok” között is megszavazom neki a bizalmat. A start nem sikerült tökéletesre számára, de meccsről meccsre egyre jobban és magabiztosabban játszik. Mahomes megvédése eddig sem rajta múlt, de futás ellen is egyre jobb, a teljes Chiefs fallal egyetemben.
Belső védőfal
Aaron Donald, Los Angeles Rams
Szintén egy olyan név, aki már mindenki könyökén jön ki, de nem normális a csávó. Mindenkit elpusztít aki az útjába kerül, pedig idén elég sok kritikát olvastam vele kapcsolatban – hiába, aki az istenek közül leereszkedik a halandók közé, azt megdobálják rohadt paradicsommal, mert hát visszaesett. És így is a legjobb belső védőfalember a ligában.
Kenny Clark, Green Bay Packers
Meglepően sok jó iDL teljesítmény volt eddig, de az unalmas név után hoztam egy olyat, akit nem biztos, hogy mindenki kapásból rávágna egy ilyen elmélkedésben. Pedig Clark végre visszatért az áhított szerződéshosszabbítás előtti formájához, ami bizony nagyon magas szint volt. Futás ellen továbbra is remek, de az irányítóra is nagy veszélyt jelent nose tackle-ként. Év végén minden bizonnyal nem ő lesz itt, szóval már csak azért is szeretném felhívni rá a figyelmet.
Passzsiettetők
Myles Garrett, Cleveland Browns
Egy újabb laboratóriumban született egyén található a védelemben. Bár a sackjei 3/4-ét egy meccsen szerezte, a nyomások eddig is megvoltak tőle, így nem húznám rá az “egymeccses” lepedőt. De látva, hogy idén hemzsegnek a kiugró meccsek, lehet a következő hónapban már nem lesz itt, elég komoly produktumot hoznak idén az edge rusherek.
Maxx Crosby, Las Vegas Raiders
Róla is elmondható, hogy nem evilági módon kezdett, és lehet ez sem lesz elég arra, hogy megtartsa a helyét. Egyelőre azonban nem kérdés számomra, az ő nevéhez fűződik a legtöbb nyomás a szélső passzsiettetők közül (igaz neki is volt a legtöbb lehetősége siettetni), de tekintve, hogy eddig jobbára az újonc évét leszámítva nem igazán számoltunk vele, most berúgta az NFL ajtaját. Nem túl merész tipp, hogy a szezon végén egy mocskosul sok pénzt érő szerződést hoz majd magával ez a teljesítmény.
Linebackerek
Jeremiah Owosu-Koramoah, Cleveland Browns
Csalok most, mert JOK nem igazán számít stabil kezdőnek, viszont amikor pályára lép, akkor megáll minden. Kimagasló százalékkal harcol ki negatív játékokat futás ellen (22%), ami ligaelső mutató (a második Reggie Ragland csak 12%-kal bír), a felé szálló labdák feléből enged csak elkapást, szintén ligaelső mutató, mindez újoncként sikerült számára. Kérdés, hogy nagyobb terhelésnél ezt fenn tudja-e tartani, de én megadnám neki most a bizalmat, főleg hogy nem dúskálunk kiváló linebacker teljesítményekben.
Logan Wilson, Cincinnati Bengals
Nem minden idők legjobb kezdését produkálja, de legalább vannak pickek meg nem csinál missed tackle-öket, ezzel nálam már kiemelkedik a mezőnyből. A szezon végén meglepne ha ez elég lenne az All-Pro kerethez, de még ő is fiatal, fejlődési potenciállal, cserébe bőven lesznek még olyan ellenfelei, akik nagyon meg tudják égetni.
Micah Parsons, Dallas Cowboys
Mivel az AP által összerakott listán is szemérmetlenül beraknak 3-4-es OLB-ket linebackernek, ezért én is berakom a papíron linebacker, gyakorlatilag az első kör után defensive endet játszó Parsonst ide. Óriási hype-ja van, így simán lehet majd neki az újságíróktól is kerettagsága a szezon végeztével, de rá is szolgált. Nagyon sok nyomást generál, elképesztő ahogy szinte repül a pályán, leütött passzok és negatív yardos játékok is fűződnek a neve mellé.
Cornerbackek
Trevon Diggs, Dallas Cowboys
Összességében a Cowboys védelme nem karcolja a liga elitjét, de a turnoverekre nem lehet panasz. Ennek élharcosa Diggs, aki idén labdamágnesként működik az ellenfél irányítóinak. 5 interceptionnel négy forduló után nehéz lenne nem betenni őt ebbe a csapatba.
Jaylon Johnson, Chicago Bears
Amennyire csóváltuk a fejünket a tavalyi rookie cornerbackek teljesítményén, most két másodéves kap helyet az All-Pro keretben. Chicagóban egyelőre kevés dolog miatt lehetnek boldogok a szurkolók, de Johnson eddig egészen szenzációsan játszik. 19 targetből csak 8 elkapást engedett, és bár azokból átlagban sok yard született, nagyon sok leütött labdája volt, és csak azért nincs sorosan Diggs nyomában interceptionök terén, mert kettőt is elejtett.
Safetyk
Micah Hyde, Buffalo Bills
Safety poszton elég gyászos idén a helyzet, bár ez nem Hyde-on fog meglátszódni, mert ő jó coverage-ben és futások ellen is, ráadásul nincs elhibázott szerelése sem. A Bills védelem legstabilabb pontja.
Erik Harris, Atlanta Falcons
Mit gondolhat az olvasó, ha a liga egyik legrosszabb védelméből valaki All-Pro kerettag lehet, de annyira hullámzó a safetyk teljesítménye eddig, hogy nehéz két stabil kezdőt találni. Négy forduló után szerintem legit Harris helye a kezdőben, leginkább a coverage teljesítménye miatt (4 leütött passz, 2 “dropolt” pick), nyilván a szezon előrehaladtával, és az idei mintát látva nem valószínű, hogy az AP csapatában is viszontlátjuk majd.
Defensive back
Casey Hayward Jr., Las Vegas Raiders
Úgy kezdte a szezont, hogy nem engedett elkapást, de Brissett és Herbert kicsit megfricskázta ezt a mutatót. Persze panaszra így sincs ok, mert 13 targetből csak 5 elkapást engedett, abból is mindössze 39 yard jött össze. Nem hittem volna, hogy számára van visszaút 32 évesen, de egyelőre úgy tűnik.
Special Team
Evan McPherson, Cincinnati Bengals
Mert ők is emberek! Voltak emlékezetesebb rúgások, voltak olyan játékosok, akik idén még nem hibáztak, de újoncként volt két meccset nyerő rúgása is, igaz egy hibája is. Viszont neki csak 30-on túli próbálkozásai voltak, úgy egy kicsit nehezebb jó számokat hozni.
Mitch Wishnowsky, San Francisco 49ers
17 puntjából 11-et is húsz yardon belülre küldött, és nem igazán hagy esélyt a visszahordásokra, átlagban 6 yardot szereznek a returnerek a 49ers puntjait követően.
Jamal Agnew, Jacksonville Jaguars
Ha valamire nem lehet panasz Jacksonville-ben a tragikus szezonkezdés ellenére, az a special team, amit egy az egyben elvisz Jamal Agnew a bámulatos visszahordásaival, már két TD-je is van ezekből négy meccs alatt.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!