Connect with us

Hír

A Dolphins és a Texans nagyon közel volt a megállapodáshoz múlt héten

Magyar idő szerint holnap este 9 óráig lehet cseréket végrehajtani az NFL-ben, a legnagyobb felhajtás pedig természetesen Deshaun Watson körül van. Ezzel kapcsolatban Jay Glazer jelentkezett a legfrissebb információjával, méghozzá azzal, hogy a héten nagyon közel volt a Dolphins és a Texans az egyezséghez, azonban a jogi ügyek miatt nem ment végbe a trade.

A Dolphins ehhez szerette volna, ha Watson peren kívül megegyezik az őt perlő nőkkel, azonban amikor a Texans megneszelte, hogy ez bekövetkezhet, akkor megemelte az árát – írja már a PFT. Arról korábban is érkeztek hírek, hogy az ellenértékben már kvázi megegyeztek a felek, de nem adta rá áldását a Dolphins, amíg nem rendeződnek a szexuális zaklatásos ügyek.

Ezek holnap estig biztosan nem fognak rendeződni, így most az a kérdés, hogy – ahogy rengeteg esetben – a határidő elég motivációs tényező-e az üzlet megkötéséhez ennek ellenére is, illetve hogy be tudnak-e vonni olyan feltételeket a csapatok, amik ehhez köthetők és mindkét fél számára megfelelőek.

A várakozások szerint nem lesz csere holnap, és majd a holtszezonban újrapróbálkoznak a felek, bár akkor könnyen lehet, hogy nagyobb lesz a verseny az irányítóért.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x