Egyezségre jutott a Browns és Odell Beckham, az elkapó szerződését átalakították és hétfőn kerül majd waiverre, tehát kedden adhatnak be rá kérelmet a többiek. A szerződés módosításával azonban leginkább azt érték el, hogy rossz csapatoknak ne legyen érdeke megszerezni Beckhamet.
Adam Schefter információi szerint a Browns eltávolította a kontraktus utolsó két évét, de megtartotta az idei $7,25 milliós maradék fizetését. Ezzel OBJ szabadügynök lenne a szezon után, tehát nem lehetne elcserélni és még csak kompenzációs picket sem kapnának utána, szóval igyekeztek úgy kialakítani a dolgokat, hogy a gyenge csapatok ne adjanak be kérelmet Beckhamért. A Browns tehát jófej volt az elkapóval, mert ha nagyon akarták volna, meg is nehezíthették volna a dolgát.
Az alábbi csapatoknak van egyébként jelenleg legalább 7,25 millió dollárja a fizetési keretben: Jaguars, Eagles, Broncos, Seahawks, Panthers, Chargers, Steelers, Washington, Bengals. De ha valaki hajlandó lett volna kifizetni az elkapó fizetését, akkor jó eséllyel talált volna trade partnert is a Browns – kivéve ha a rossz látszat elkerülése végett nem akarták egy 6-7. körös pickért eladni.
A valószínű forgatókönyv az, hogy nem ad be rá senki kérelmet kedd estig, Beckham pedig szerdától szabadon tárgyalhat bárkivel. Nagy szerződésben nem reménykedhet, de így legalább megválaszthatja, hogy hol akar játszani, hátha ezzel növeli a jövőbeli értékét. Nem zárhatjuk azonban ki, hogy valaki ad be rá kérelmet, hiszen azért nem egetrengetően magas a fizetése, amennyiben valaki még elhiszi, hogy a karrierje elején látott OBJ-t kaphatja meg egy fél szezonra.
A waiver folyamatról Beckham kapcsán itt írtunk bővebben tegnap.
Legfrissebb cikkeink
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Meyer az idei évét megkoronázhatná Beckham szerződtetésével. :)
Szerintem a Titans-be is elférne. A durva Rams lenne. Ott úgyis win now mód van.
Chargers, Bengals helyében felvenném. Megnézném mindkét helyen.
Csak a Ramsre tudok gondolni.
Kell nekik a gyűrű, all in van náluk.