Három hét maradt az alapszakaszból, és egyre kiélezettebb a küzdelem a rájátszáshelyekért. A karácsonyi bejgli mellé pedig ismét extra nap lehet focit nézni, ugyanis ezen a héten szombaton két meccset rendez a liga.
Szombat
Cleveland Browns @ Green Bay Packers
Bár a rájátszásba bejutott már a hazai gárda, az első kiemelésért gyűjteni kell még a győzelmeket. Aggasztó lehet, hogy a szezon közepén meglepetésre jól teljesítő védelem a Seattle nullázása óta 4 meccse sorozatban mindig 28 pontot enged legalább. A támadósor persze nagyrészt tudta ezt kompenzálni, de elég egy kisebb megingás, amivel a visszaeső védelem és a liga legrosszabb special teamje fontos győzelmeket vehet el a csapattól. Hazai pályán veretlen még a Packers, bár Matt LaFleur regnálása óta egyszer sem tudták lehúzni a rolót az alapszakaszban a tundrán: mindkét évben 7-1-es mérleggel végeztek a Lambeau-n (a Brownson kívül egyébként még a Vikings látogat Wisconsinba az idei szezonban).
A vendég Browns élet-halál harcot vív a rájátszásért. Hiába állnak 7-7-tel, ami az NFC északi csoportjában akár 2. helyet is érne, a liga legerősebb csoportjában csak az utolsó pozícióra elég. A Covid-parából vélhetően több kulcsjátékos is vissza tud térni, köztük Baker Mayfield is, de a sérülése óta gyengén teljesítő irányítótól hibamentes játék kellene, hogy legyőzzék a Green Bayt. Fontos lenne a Browns számára, hogy már az első drive-ból előnyt tudjanak szerezni és ezt őrizgethetnék az erős futójátékukkal. A Cleveland a liga egyik legjobban futó csapata, amelynek van keresnivalója a Packers gyengécske futás elleni védelmével szemben. Összességében is elmondható, hogy a Brownsnak a line of scrimmage dominálásán keresztül kell keresnie a győzelmi esélyeket. A Packersnél továbbra is négy csere támadófalember fog játszani, akik ellen a Garrett – Clowney duó könnyen nyerheti a csatát.
Indianapolis Colts @ Arizona Cardinals
A másik szombati meccsen is kijelenthető, hogy az egyik csapat komoly előnyre tehet szert a falak csatájában. A Colts gyakorlatilag bárki jött szembe, letolta a torkán a labdát az elmúlt bő két hónapban. Jonathan Taylor vállai pedig a jelek szerint elbírják, ha neki kell cipelnie a csapatot, ráadásul erre most még nagyobb szükség lehet, hiszen a teljes kezdő belső támadófala kihagyja a mérkőzést. Emellett a Cardinals védelme komoly zuhanórepülésben van JJ Watt kiesése óta. Vele EPA alapon passz ellen a 3., futás ellen pedig a 9. legjobb volt a csapat. Nélküle ezek a számok a 23. és a 17. helyre estek vissza. Watt kiesése óta 3-4 a csapat mérlege a remek 7-0-s szezon kezdés után, ráadásul egy rendkívül lesújtó Lions elleni vereségből kellene valahogy talpra álljon az arizonai csapat.
Míg a Cardinals lejtmenetben van, a Colts most kapott igazán erőre. 8-3-as szériájuk van október óta, a múlt héten pedig az AFC első kiemelt csapata ellen is nyerni tudtak. Külön érdekes lesz a Taylor – Conner különpárharc. Ketten együtt egészen elképesztő 35 touchdownt szereztek a szezonban, de Taylor vezet hárommal a Cardinals meglepetés embere előtt. A jelenlegi formák alapján a Colts tűnik esélyesebbnek (bár a fogadóirodáknál a hazai csapat 1 pontos favorit), amit a tippek is jól mutatnak, de egyáltalán nem lenne meglepetés, ha a Cardinals ezen a meccsen találna vissza a győztes útra, így Chester hero tippje kifejezetten értékes is lehet.
Vasárnap 19 órás sáv
Buffalo Bills @ New England Patriots
Előrehozott csoportdöntő az AFC keleti divíziójában. Egy dologra volt jó a két csapat három héttel ezelőtti összecsapása, hogy elfelejtsük és semmit, de semmit se alapozzunk az ott látottakra. Még egyszer nem lesz ekkora tényező az időjárás a párharcban. Az látszódott, hogy a Patriots előnyben van, ha csúnya meccset kell játszani, de a Billsnek általánosabb körülmények között határozottan javulnak az esélyei. A Buffalo múlt héten ismét ráébredt, hogy azért oda lehet adni időnként a labdát a futók kezébe is és ezzel kicsit kevésbé lesz kiszámítható a játékuk. Persze a Patriots védelme teljesen más szinten van, mint a Panthersé, de most is fontos volna közeledni az egészséges passz/futás arányhoz.
Mindkét gárda a liga élmezőnyében van passz elleni védelmet tekintve, de ha van meccs, ahol nem kéne kijöjjön Tre’ White hiánya, az a Patriots elleni. Mac Jones labdáinak kicsivel több mint 10%-a megy csak a pálya szélére legalább 10 yard mélységre. A középső zónákban pedig a Milano, Hyde, Poyer hármas képes lehet lefedni Jones elől a szabad zónákat. A túloldalon bár muszáj lesz időnként futni is, a fő kérdés persze, hogy az Allen vezette pass offense hogyan boldogul. Stefon Diggst meg kell próbálni minél többször leválasztani JC Jacksonról és a jóval gyengébben játszó Mills őrizetét keresni, de ez Cole Beasley és Gabriel Davis hiányában egy fokkal nehezebb lesz. Nagyon jó kis meccsre van kilátás, a forduló talán legjobban várt mérkőzése lesz ez.
Baltimore Ravens @ Cincinnati Bengals
A 19 órás sáv másik kiemelkedő találkozója. A tét akárcsak a másik meccsen a csoportelsőség. A Bengals óriási szezont fut, de az érzés továbbra is az, hogy ez inkább a játékosok kvalitásainak köszönhető, mintsem az edzői gárdának. Az oldalvonal melletti csatát egyértelműen a Ravens nyeri, amely egyetlen jó játékra volt attól, hogy elverje a Packerst Tyler Huntley irányításával. Mondhatjuk, hogy egyszer volt Budán kutyavásár, szóval alapvetően jó lett volna, ha Lamar Jackson bokája rendbe jön és tudta volna vállalni a játékot, de Huntley mindenesetre biztató volt. Most is ő fog kezdeni és a mobilitására szüksége lesz, mert a Bengals pass rush meglepetésre remekül működik. Az elmozgások mellett érdekesek lehetnek az irányító futások, amivel sebezhető a hazaiak védelme.
A túloldalon a Ravens secondaryben nem várható sajnos sok javulás. A sérülésekkel tizedelt corner sor ellen óriási előnye lesz a Bengals telített elkapósorának. Az újonc Chase rövid karrierje legjobb meccsét játszotta a Ravens ellen a 7. héten. 200 yard fölé jutott, azonban az elmúlt hetekben visszaesett a teljesítménye. Az azóta eltelt hét mérkőzésen kis híján alig több yardot szerzett mint azon az egy meccsen. Ha ismét működni fog ez a kapcsolat, akkor veszélyben lehet a Ravens és most nem tehetik meg azt, amit Davante Adams ellen, hogy kettőzik a játékok nagy részében, mert akkor Burrow nem lesz rest Higginsszel és Boyddal szétszedni a védelmet. A tippem azért került a Ravensre, mert nem tudom elhinni, hogy egy Zach Taylor vezette csapat oda-vissza képes legyen elverni Mike Tomlint és John Harbaugh-t is. Ha játékerőben jelenleg előnyben is van a Cincinnati, az erősebb edzői gárda mellé teszem le a voksom.
Los Angeles Rams @ Minnesota Vikings
Egy újabb izgalmas meccs, ahol mindkét fél számára komoly téttel bír az összecsapás és mindketten pozitív lendülettel érkezhetnek meg erre a találkozóra. A Rams három, a Vikings két meccset nyert egymás után, ezzel újjáéledtek a csoportgyőzelem, illetve a rájátszás reményeik. Az esélyes a Rams, de Stafford mérlege 8-13-1 karrierje során a Vikings ellen, persze ez a statisztika még a detroiti időkből származik. Úgy tűnik lassan kiheveri a csapat, hogy Robert Woodsot lecserélték Odell Beckham Jr.-ra, aki kezd otthonosan mozogni a támadósorban és talán elfogadja, hogy nem ő a csapat első számú sztárja. Cooper Kuppra meg lassan elfogynak a jelzők. Ha az eddig 116 yardos átlagát tartani tudja a maradék 3 fordulóra, akkor megdönti Calvin Johnson egy szezonban elért elkapott yard rekordját, amire egyre nagyobb esélye van, lévén az utolsó 9 meccsből mindössze kettőn nem sikerült ezt a számot elérni (de azokon is 90 fölött hozott). Rajta kívül a Jaylen Ramsey – Justin Jefferson összecsapás az, ami miatt mindenképp érdekes lesz ez a találkozó.
Tampa Bay Buccaneers @ Carolina Panthers
Az első teljesen egyoldalú összecsapás a vasárnapi kínálatból. Igazi csemege lesz az elmúlt két év kezdő New England irányítóját látni egymás ellen játszani, bár a hírek szerint Newton mellett a visszatérő Darnold is kapni fog lehetőséget a találkozón. Azt azonban tényleg érdekes lesz figyelni, hogy mit fog kezdeni Brady a nemcsak megfogyatkozott, hanem konkrétan kiürült skill sora nélkül. A múlt heti nullázás persze óriási pofon volt, inkább tudom be azt a remek Saints védelemnek. A Panthers egysége korántsem ilyen domináns és Ronald Jones, Tyler Johnson, valamint természetesen Gronkowski is elég lesz hozzá, hogy ezt a meccset simán húzza be a Tampa Bay.
New York Giants @ Philadelphia Eagles
Az Eagles remek szériában van és 4-1-es mérleget tud felmutatni az elmúlt 5 meccsen. A kivétel azonban épp a Giants elleni első találkozó volt, bár hasonlóan tartom elképzelhetetlennek, hogy a Giants oda-vissza tudja verni a Phillyt mint azt, hogy a Bucs kétszer kapjon ki zsinórban csoporton belül. Az Eagles futójátéka a 3. legjobb EPA alapon, és most kifejezetten sikeres szériában is vannak: az elmúlt 7 meccsen 1501 yardot erőszakoltak rá az ellenfeleikre, míg ők csak 554-et kaptak. Ezt a sorozatot kéne megszakítania a Giants 28. futás elleni védelmének. Nem túl jó előjelek. Jalen Hurts 100%-osan tudott visszatérni a sérüléséből és csukott szemmel is le kell győzze a Mike Glennon és/vagy Jake Fromm vezette Giantset.
Los Angeles Chargers @ Houston Texans
Folytatjuk a sima találkozók sorát. A Chargers elvesztette a Chiefs elleni visszavágót, így valószínűleg bukták a csoportot és az első kiemelést is. Azonban szomorkodni nincs idő. Egy vereséggel már nem lenne playoff helyen a gárda, így nincs itt az ideje egy újabb botlásnak. Két nehezebb csoportmeccs előtt a Texanst könnyedén kellene legyőzniük. Ráadásul nem csak Herbertre lehet támaszkodni. A Texans védelme 145 yardot átlagol idén a földön (legrosszabb a ligában), így Austin Ekeler és Justin Jackson révén is lesz keresnivalója a vendégeknek. A Texans múlt heti győzelmével vélhetően kilőtte az utolsó puskaporát is az idei szezonra, hiszen a maradék meccseiken mind playoff csapatokkal találkoznak.
Detroit Lions @ Atlanta Falcons
A múlt héten a Lions lejátszotta a Super Bowlját. Elverték az NFC akkori első csapatát, így pedig nyugodtan hátra lehet dőlni. Jared Goff pozitív Covid tesztje miatt Tim Boyle fog irányítani és ha hozzáveszem még, hogy a Lions nem nyert idegenbeli meccset tavaly december 6. óta, akkor nem sok esélyt adok most sem a vendég győzelemre. A Falcons lassan kezd kiegyensúlyozott csapat lenni. A nála jobbaktól kikap, a rosszabbakat elveri, a hasonló szinten lévőkkel pedig szoros meccset játszik. Ez a Lions a legjobb játékosaik és kezdő irányítójuk nélkül mindenképp rosszabb csapat náluk. Matt Ryan a 9. hét óta nem passzolt 2 touchdownt egyetlen mérkőzésen sem, sőt 3-5 az INT/TD mutatója, aminek javítására jó esély lesz.
Jacksonville Jaguars @ New York Jets
Igazi rangadó. A szó rossz értelmében ugyan, de rangadó. A jövő évi draft 1/1 és 1/4-es pick birtokosai és az idei draft 1/1-es és 1/2-es irányítói feszülnek majd egymásnak New Yorkban. Urban Meyer kirúgása egyelőre nem hozta meg a várt morális javulást és azt sem állítom, hogy ez nem fog bekövetkezni, de a Jets egy összetettebb, felkészítettebb csapat, még ha a kereteket nézve gyengébbnek is ítélném. Trevor Lawrence-ről milliószor el lett már mondva, hogy nagyon nehéz helyzetben van Jacksonville-ben, azonban azt nem engedheti meg magának egy korszakos tehetség, hogy az elmúlt 7 meccsén mindössze 1, azaz egy darab touchdown passza legyen. Az ellenfél most a liga 32. passz elleni védelme lesz EPA alapon, így ha most is rosszul fog kinézni az 1/1-es irányító, nagy bajok vannak. Nem mintha a túloldalon Wilson esetében olyan jó lenne a helyzet. Hasonlóan gyengén játszik a Jets kiválasztottja is és Elijah Moore valamint Corey Davis elvesztésével csak még rosszabb lett a helyzet. Rossz, de szoros meccsre van kilátás, ahol igazából ha nem tér vissza a Jets oldalán a rengeteg megfertőződött játékosból pár, akkor valóban megfontolandó egy vendég győzelemre fogadni.
Vasárnap 22 órás sáv
Pittsburgh Steelers @ Kansas City Chiefs
A vészharangok kongatása abbamaradt, a Chiefs elkezdte nem eladogatni a labdáit, ellenben a védelmük is szerez időnként és már nem úgy néznek ki, mint a liga legrosszabb egysége. Több nem is kellett és a Chiefs hét meccset nyert zsinórban és vissza is ült oda, ahova év elején tippeltük őket, az AFC élére. A túloldalon tovább folytatódik Roethlisberger búcsúturnéja és a Steelers továbbra is versenyben van észak trónjáért. Alapvetően sima hazai győzelmet mondtam volna, de a Covid ebbe a meccsbe is beleszólt. A Chiefs oldalán rengeteg pozitív eset van, köztük az offense két legfontosabb célpontja, Travis Kelce és Tyreek Hill. A hiányukban talán érdemes lenne a futójáték felé fordulni, különösen mert az egység támadófala nem blokkol rosszul hozzá és a Pittsburgh védelme ellen 143 futott yardot átlagolnak az ellenfelek. Kérdés ha Mahomes az irányítód, mennyire veszed ki a kezéből a labdát még akkor is, ha nem igen maradt kinek passzolni. A túloldalon a Steelers fegyverarzenálja egy gyenge védelem ellen képes lesz termelni a yardokat, a javuló Chiefs védelem ugyanis nem azt jelenti, hogy jó az egység. A sok hiányzó miatt nem lehetetlen a Steelers győzelme, de történjen bármi, hazai pályán egy jó formába lendült Mahomes ellen tippelni nagy rizikó.
Denver Broncos @ Las Vegas Raiders
Sokáig bírta a kulcsemberek körüli botrányokat a Raiders, de Henry Ruggs kiválása végleg betette nekik a kaput. A bye weekjük óta a múlt heti Browns B csapatot tudták csak elverni és hálaadáskor mai napig érthetetlen módon a Cowboyst. Nincsenek meg a nagy játékok a Raiders oldaláról és Derek Carr játéka is erősen visszaesett. Egy ilyen kiismerhető támadósor ellen a még mindig jól teljesítő Broncos defense jó esélyekkel indul, de vajon képesek lesznek-e hozni a meccset, ha az offense helyett is nekik kell helytállni? Bridgewater sérülése ugyanis nem jött rendbe, így Drew Lock fog kezdeni a Broncosban. Teddy hozott egy jó minőségű game manager szintet, amire nem biztos, hogy képes lesz Lock is. Sok futásra és egy alacsony színvonalú meccsre van kilátás, de az ilyen találkozókon a jobb védelmek szoktak nyerni.
Chicago Bears @ Seattle Seahawks
Szomorú, de a meccs tétje, hogy melyik gárda lesz az NFC harmadik leggyengébb csapata, a vesztes ugyanis jó eséllyel a Lions – Giants kettőst előzi meg majd csak év végén. Külön érdekes, hogy a Bears pont a Giantsszel, a Seahawks meg a Lionsszel játszik majd jövő héten. Mindkét csapatban lesz pár visszatérő a Covid-listáról, de a győztes kilétét az dönti majd el, hogy melyik irányító hogyan játszik. Wilson továbbra is árnyéka önmagának, ha beesnek a nagy játékok, akkor jön pár pont, egyébként nagyon szenved az egység. A futójáték időnként jól festett a Seattle-nél az utóbbi meccseken, és Akiem Hicks kiesésével megint visszaeshet a Bears futás elleni védelme (és pass rusha). A túloldalon Fields nem tudja vállalni a játékot, így Nick Folesnak kell beugrania, és ha esetleg a Super Bowl-játékát vagy ahhoz közelit tudna hozni, akkor jó esélye van a Bearsnek – persze a házat erre ne tegyük fel.
Sunday Night Football
Washington Football Team @ Dallas Cowboys
Tegye fel a kezét, aki érti miért maradt ez a találkozó vasárnap esti meccs. Valószínűleg ugyan azok jelentkeznek, akik a Green Bay – Chicagót is értették. Két hete a Dallas a fővárosban tudta legyűrni a Football Teamet, amire most is nagy esélyük van. A Washington a legjobb játékosai nélkül kényszerült kiállni az Eagles ellen, de az ottani hiányzók egy része már visszatérhet, köztük a legfontosabb ember, Taylor Heinicke is. Ennek ellenére nehéz elképzelni, hogy a sok sérülttel tarkított washingtoni védelem fel tudja tartani ezt a sokfejű offense-et. A túloldalon az év védője díjra is esélyes Parsonstól várható pár nagy játék a box körül, a pálya mélyén pedig a Terry McLaurin vs. Trevon Diggs összecsapásra lesz érdemes figyelni.
Monday Night Football
Miami Dolphins @ New Orleans Saints
Nincs könnyű helyzetben az ember a tipp szempontjából. Ugyanis mind Taysom Hill, mind Trevor Siemian pozitív tesztet produkált, így az idénybeli negyedik kezdő irányítójával kell pályára lépjen a Saints. Az idei 4. körös Ian Book bemutatkozása azoknak izgalmas lehet, akik nem követték annyira az egyetemi bajnokságot, azonban akik igen, azok pontosan tudják, hogy a tavalyi top4-ig jutó Notre Dame inkább Book ellenére ért el ilyen sikereket, mintsem miatta. Az azonban biztos, hogy a Hill féle gameplanen nem kell sokat változtatnia Sean Paytonnak, Book ugyan szereti a közelében lévő csapattársait bevonni a játékba és bár nem túl atletikus, előszeretettel fut. A Hill féle direkt futások, read optionök és Kamara erőltetése tökéletesen illik Book profiljába is. Ugyanakkor hiába zseni Sean Payton, mindig egyszerűen ő sem tud ehető dolgot tálalni hozzávalók nélkül. Brian Flores meg fogja tudni zavarni Bookot a változatos védelmi felállásokkal és extra blitzelőkkel, amikből a labdára mindig veszélyes Dolphins védelem profitálhat.
A túloldalon tovább folytatódhat a sikertörténet. 1-7-ről itt az esély, hogy pozitívba fordítsa a Dolphins a mérlegét és kapaszkodjon a wild card helyre. Tua Tagovailoától nem kell többet kérni, csak hogy többet tudjon tenni a Saints védelme ellen mint Tom Brady. A Saints múlt héten sokkalta a világot és Cameron Jordan vezérletével nullázni tudta a regnáló bajnokot. Bár Dennis Allen védelmi koordinátor a liga egyik legjobbja, kétlem hogy kétszer egymás után képes lenne ez a New Orleans-i egység 110%-ot nyújtani. Gondolhatnánk, hogy a pass rush most is sikeres lesz, hiszen a Dolphins fala emberanyagban nem erősödött év közben, a teljesítményük egyértelműen javult. A Next Gen Stats blokkolási hatékonysága szerint a 10. hétig az egység a 32. volt a ligában, azonban a 11. hét óta a 2. legjobb ez az egység. Ez az időpont egybeesik Tua sérülésből való visszatérésével is. Ennyire persze nem gondolom jónak az egységet, de a játékhívás és Tua stílusa segíti a munkájukat. Tuanál csak Roethlisberger és Brady engedi el csak gyorsabban a passzokat, így pedig nem lesz ideje odaérni a Saints védőknek.
Szerkesztőségi tippverseny állása
Múlt héten:
- kronikk 14-2
- alatriste 12-4
- löfli 12-4
- chester 11-5
- katonadani 11-5
- leonidasz 11-5
- renningan 11-5
- balentin 10-6
- Höri 10-6
- Támogatók 10-6
- jarred 9-7
Straight up:
- Höri 144-80
- chester 143-81
- kronikk 143-81
- leonidasz 143-81
- Támogatók 141-83
- renningan 140-84
- katonadani 139-85
- alatriste 138-86
- löfli 135-89
- balentin 129-95
- jarred 128-96
Oddsokkal kiigazított:
- chester 228,14
- kronikk 223,23
- Höri 220,61
- leonidasz 219,74
- alatriste 219,45
- Támogatók 208,28
- renningan 207,57
- katonadani 205,19
- jarred 202,48
- löfli 200,36
- balentin 191,41
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Ebben a Mayfieldben mi a szart látnak a barnák de tényleg?Olyan magabiztosan áll bele totál homály hosszúkba mintha Rodgers és Brady szerelemgyereke lenne… ahányszor láttam komoly meccsen mindig INT gyár volt a pali….lehet nem láttam eleget…
Eddig tetszik a meccs.
Adams de szépen verte meg Wardot.
A szegény kicsi cleveland brownsnak mióta van ez a csöves számozás a sisakján?
Boldog karácsonyt az összes féregnek!
“Jared Goff pozitív Covid tesztje miatt Tim Boyle fog irányítani ”
OH NO I DONT WANT TO WIN