John Madden – A szorgalmas diák

A legtöbb amerikai gyerek úgy nő fel, hogy valamilyen sportba beleszerelmesedik, és arról álmodik, hogy ő is az egyik legjobb lesz benne. Többségük azonban nem jut el arra a szintre, és a sportot már csak nézőként követi felnőttként. John Madden is nagy játékoskarrierről álmodott, de végül máshogy alakult a sorsa. Bár a nagy álmát soha nem tudta beteljesíteni, de talált magának egy másik célt, és megfelelő szorgalommal a kudarcok után folyamatosan felállva sikerült teljesítenie azt. Több volt azonban ő mint egy legendás edző, a neve egybeforrt a szórakoztató, de hibátlan közvetítéssel, és egy videójátékkal, amiről eleinte azt sem tudta mi az.

A volt-nincs karrier

John Madden 1936. április 15.-én született a Minnesota állambeli Austinban (nem összekeverendő a Texas-i Austinnal), viszont a család nagyon hamar elköltözött Kaliforniába, Daly Citybe. Ez a város San Francisco közelében feküdt, és Madden gyerekként nagyon hamar az éppen megalakult 49ers rabja lett. Valósággal istenítette az akkori játékosokat, és arról álmodott, hogy egy nap majd belőle is egy nagyszerű football játékos válik. Ennek megfelelően mikor elérte a megfelelő kort, az Oregon egyetemre jelentkezett abban a reményben, hogy ott elindíthatja a football karrierjét.

Oregon azonban nem volt megfelelő a számára, az állandó zord időjárás mellett egy térdsérülés miatt soha nem lépett igazán pályára, és rövidesen ő is belátta, nem itt fogja beteljesíteni az álmát. Így hát továbbállt a California Polytechnic State (Cal Poly) egyetemre, és az ottani Mustangs csapatában kezdett el játszani. A testalkata miatt elsősorban a falban kapott magának posztokat. Ekkor a játékosok még mind offense, mind defense oldalon játszottak, nem volt igazán elkülönítve a kettő, így Madden az egyik játékban még nyitotta az utat a futónak, a másikban pedig már szerelnie kellett. Noha mindkét poszton helytállt, de inkább a támadófalban érezte jól magát, és az 1958-as NFL draftra is támadófalemberként jelentkezett.

A drafton végül az Eagles választotta ki a 21. körben (244. pick). A játékoskarrierje azonban mindössze eddig tartott. A legelső training camp során ismét megsérült a térde, ezúttal pedig olyan súlyosan, hogy abból már nem tudott visszatérni. Nem volt más választása, fel kellett adnia az álmát, hogy belőle is NFL játékos legyen. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az NFL-t, és magát a footballt is ott kell hagynia. A kezdeti sokk után gyorsan összeszedte magát, és elhatározta, ha játékos már nem is lehet belőle, de edző még igen. Ahhoz azonban, hogy sikeres edzővé válhasson, sokat kellett tanulnia.

Madden az ’59-es szezont még az Eaglesnél töltötte, és ugyan nem tudott pályára lépni, de így is hasznosan tudta eltölteni  az időt. A csapat irányítója ekkor Norm van Brocklin volt, akinek szokása volt, hogy a meccsek előtt az aktuális ellenfeleket a rendelkezésére álló videóanyagból kielemezze. Van Brocklin ezt egyedül csinálta, a többieket ez annyira nem érdekelte (a videóelemzésnek ekkor még nem volt akkora jelentősége mint ma), Madden azonban megkérdezte tőle, hogy beülhetne-e ő is a videószobába, és figyelheti-e mit csinál. Az irányító megengedte neki, sőt, miközben nézte a videókat, folyamatosan magyarázta Maddennek, mit lát és ez miért fontos. Így bár Madden egyetlen snapet sem töltött a pályán, mégis többet értett meg a játékból, mint az előtte gondolta volna.

Van Brocklin videózásai sokat segítettek Maddennek, de nem az Eagles irányítója volt az egyetlen, aki oktatta a későbbi edzőt. Madden ugyanis beiratkozott egy edzőknek tartott szemináriumra, amelyet Vince Lombardi tartott. A legendás Packers edző ezen a szemináriumon újabb dolgokat ismertetett meg Maddennel, legfőképpen azt, mennyi mindent nem tud még. Madden elmondása szerint Lombardi képes volt egyetlen egy playről 8 órán keresztül beszélni, kitérve minden egyes lehetőségre, ami annál az egy játéknál felmerülhet. Elsőre ijesztő volt felismerni, mennyi mindent nem tud még a játékról, de megfelelő szorgalommal ez a mennyiség csökkent, és hamarosan eljutott arra a szintre, hogy élesben is megmutathassa, mennyit ért a sporthoz.

Edzői karrierje a Santa Maria városbeli Allan Hancock College-ban kezdődött, ahol négy évet töltött el 1960-63 között előbb asszisztensként, majd vezetőedzőként. Innen a San Diego State Aztecs egyetemi csapatához szerződött el, ahol védőkoordinátorként tevékenykedett a korszak egyik újító edzőjének, Don Coryellnek a kezei alatt. Noha Madden elsősorban a védelemért felelt, de folyamatosan figyelte Coryell hogyan irányítja a támadókat, remélve, hogy egyszer majd olyan szerepkörbe kerül, ahol ez a tudás sokat fog érni. Madden és Coryell olyan ütős csapatot rakott össze, hogy ’66-ban az Aztecs 11 győzelem mellett egyszer sem kapott ki, ráadásul a defense négy alkalommal is lenullázta az aktuális ellenfelet. Ez a kimagasló teljesítmény azonnal felrakta Maddent a football térképre, és hamarosan meg is kereste őt Al Davies, az Oakland Raiders tulajdonosa.

Művészek, nem robotok

A Raiders ekkoriban az AFL egyik legdominánsabb csapata volt, nagyszerű játékosokkal és edzőkkel. Madden értelemszerűen nem kapta meg azonnal a legfontosabb feladatokat, csupán a linebackerek edzője lett, de így is hatalmas ugrás volt ez a karrierjében, főleg hogy mindjárt a legelső évében Super Bowlba jutott. A Raiders ’67-ben végigverte az AFL-t, a Super Bowlon azonban a Vince Lombardi vezette Packers volt az ellenfél. A Raiders nem volt ellenfele a Packersnek, viszonylag simán kikapott 33-14-re, így Madden ismét egy kemény leckét kapott Lombarditól. A következő szezonban már nem jött össze a Super Bowl, a Jets az AFL-döntőben legyőzte a Raiderst, a szezon végén pedig a vezetőedző John Rauch bejelentette a visszavonulását, így a csapatnál megüresedett a legfontosabb poszt. Ezt pedig végül Madden kapta meg.

Davis döntése, miszerint Madden legyen az új vezetőedző, sokakat meglepett. Egyrészt Madden ekkor még csak 32 éves volt, amivel ő lett a legfiatalabb HC az NFL addigi történelmében, másrészt mindössze két év tapasztalata volt az NFL-ben, azt is csak LB edzőként szerezte. A Raiders tulajdonosa azonban hitt benne, és pontosan tudta, Madden meg fog birkózni a feladattal, és nem fog szétesni az addig felépített csapat. Igaza lett, Maddent nem törte meg a nagy felelősség, és mindjárt a legelső évében 12-1-1-es mérleget tudott felmutatni, ami messze a legjobb volt az AFL-ben. Super Bowl azonban nem jött össze, az AFL döntőben a Chiefs 17-7-re legyőzte a Raiderst, de a ’69-es szezon minden kétkedőt meggyőzött, a csapat jó kezekben van.

Madden sok szempontból a tökéletes helyre került, ugyanis a Raiders volt az a csapat, ahol az az edző lehetett, aki szeretett volna. Az ő filozófiája mindig is az volt, hogy nem lehet a játékosokat szigorú szabályok közé szorítani. Hagyni kell őket játszani, és hagyni kell, hogy kiélhessék magukat. Ő mindig is úgy tekintett a játékosokra, mint művészekre, és egy művésztől nem lehet elvenni a kreativitást. Ha megteszed, akkor robotokká válnak, és úgy is fognak működni, mint a robotok. Így hát Madden soha nem kiabált a játékosaival, ha valami butaságot csináltak. Soha nem mondta nekik, hogy ezt nem csinálhatod, vagy hogy kötelezően ezt kell csinálnod. Hagyta őket a saját módszereik szerint játszani. Mindössze három szabálya volt, amit minden játékosától elvárt: 1) legyenek pontosak, és ne késsenek el. 2) figyeljenek oda, mit mond nekik, mikor a taktikáról beszél. 3) meccsnapon adjanak bele mindent. Mindössze ennyit kért a játékosaitól, és ha ezeket teljesítették, akkor onnantól hagyta őket élni, és hogy saját maguk lehessenek. Ez a filozófia pedig tökéletesen megfelelt Al Davisnek, akit csak egy dolog érdekelt: a győzelem. Ha az megvolt, akkor nem számított, hogyan sikerült elérni.

Ennek a filozófiának az árnyoldala volt, hogy a Raiders játékosok gyakran elvesztették a fejüket egy-egy meccs alkalmával. Gyakoriak voltak a verekedések a másik csapat játékosaival, és gyakoriak voltak az ebből fakadó szabálytalanságok. Annak, hogy Madden nem korlátozta a játékosait, az lett az eredménye, hogy a Raiders lett a legtöbbet büntetett csapat. Rekordokat jelentő szabálytalanságot sikerült egy-egy alkalommal összehozni, volt olyan meccsük, ahol 17 zászló repült rájuk, és több yardjuk volt büntetésből, mint amennyit futásokból szereztek. De még így is nyertek. Bármennyire is nehezítették meg saját maguknak a játékot, a végén mindig sikerült módot találni a győzelemre.

Madden egy másik filozófiája volt, hogy ha valami működik, azon nem érdemes változtatni. Ez a legjobban a támadásoknál éreztette a hatását, a Raiders ugyanis ha futott, akkor 90%-ban mindig balra ment. Ennek nagyon egyszerű oka volt, a csapatnál három későbbi Hall of famer falember játszott, a center Jim Otto, a bal guard Gene Upshaw, és a bal tackle Art Shell. Ők hárman dominálták az ellenfelek védőit, és 10-ből 9 alkalommal akkora lyukat nyitottak, hogy a futónak csak át kellett csusszannia rajta. Madden látta, milyen sikeres ez a hármas, és úgy gondolta, ha valami ennyire működik, akkor ahhoz ragaszkodni kell. Nem számít, ha az ellenfél tudja mi fog jönni, ha nem tud ellene semmit tenni. És nem is tudtak ellene tenni semmit. Így az elkövetkezendő években a Raiders egy kivétellel mindig a csoportja élén végzett, és mindig pozitív mérleget tudhatott magáénak. Ennyire tehetséges volt a keret, és ennyire jól bánt vele Madden.

Az utolsó akadály

A Raiders folyamatosan a Super Bowl közelében volt a ’70-es években, de valami mindig elállta az útjukat. Hiába verték végig az AFL/AFC csapatait, mikor eljött a legfontosabb meccs, valami mindig elromlott. Madden 1969-75 között 5 konferenciadöntőt játszott, de mindegyiket elbukta. Viszont mindig a későbbi Super Bowl győztestől szenvedett vereséget, és általában a Raiders nagyobb kihívást jelentett ezen csapatoknak mint az NFC-s ellenfél a nagydöntőn. Ez persze sovány vigasz volt, a legtöbben csak azt látták, hogy a Raiders már megint a Super Bowl kapujában bukik el.

A sokadik kudarc után egyre erősebbek lettek azok a hangok, hogy Madden már nem alkalmas a feladatra, mert képtelen megnyerni a legfontosabb meccset. Egyesek odáig is elmentek, hogy Madden valójában nem is edző, csupán Al Davis bábja, és mindent a tulajdonos irányít a háttérből. Ez nem volt igaz, és a játékosok egyként kiálltak Madden mellett, ami nagyon sokat segített neki, hogy átvészelje a kudarc időszakait, és kitalálja, hogyan tudna végre eljutni a Super Bowlba.

A fő problémát az jelentette, hogy a legfontosabb pillanatban mindig jött valaki, aki jobbnak bizonyult. Először a Chiefs, aztán a Colts, aztán a Dolphins, majd miután végre sikerült mindet legyőzni, érkezett a Steelers. Senki más nem okozott nagyobb fejfájást Maddennek, mint a Steelers. ’72-ben a divíziós körben elszenvedte tőlük élete legfájóbb vereségét, mikor az azóta is vitatott “Immaculate Reception” játékkal az utolsó pillanatban nyert a Steelers. Később mind ’74-ben, mind ’75-ben az AFC döntőn találkoztak, és mindkétszer a Raiders maradt alul. Egyértelmű volt kit kellett legyőzni, de könnyebb volt mondani, mint megtenni.

A következő szezonban mindjárt a legelső fordulóban összekerült a két AFC óriás, és sokáig úgy tűnt a Steelers ismét nyerni fog. 5 perccel a vége előtt 28-14-re még a Pittsburgh vezetett, de Madden és a Raiders nem volt hajlandó feladni a küzdelmet. Hatalmasat küzdve ebben az 5 percben 17 pontot szereztek, és végül 31-28-ra nyertek. Ezzel pedig kezdetét vette az egyik legdominánsabb szezon.

1976-ban a Raiders minden eddiginél erősebb volt, és lélektanilag is sokat számított, hogy már a legelején sikerült legyőzni a legnagyobb riválist. Ebben az évben csupán egyszer talált legyőzőre a Raiders a Patriots személyében, de azt a meccset leszámítva dominálta a ligát. Olyannyira, hogy már két meccsel a szezon vége előtt biztos volt az első kiemelés. Ez pedig egy érdekes kérdést vetett fel a szurkolókban.

Az utolsó előtti héten a Raiders a Bengalst fogadta egy hétfő esti rangadón. A sors úgy hozta, hogy amennyiben a Bengals nyerne, úgy megnyerné a csoportját, a Steelers pedig nem jutna a rájátszásba. Ha viszont kikap a Bengals, akkor a Steelers nyeri a csoportot. Így a legnagyobb rivális sorsa a Raiders kezében volt. Többen is azt feszegették, jobban megérné kikapni, elkerülve ezzel a Steelerst a playoffban. Madden azonban hallani sem akart erről. Gyorsan kijelentette, nem fog szándékosan veszíteni. Ez nem az ő stílusa, és különben is, ő akarja a Steelerst. A játékosok is mind a Steelerst akarják. Meg akarnak küzdeni még egyszer velük a rájátszásban, és le akarják győzni őket. Csak ezzel lenne igazán teljes a szezonjuk. Így végül a Raiders extra motiváltan lépett pályára, a Bengalsnak pedig esélye sem volt.

A szezont 13-1-gyel zárta a csapat, és ahogyan remélték, megkapták a Steelerst ellenfélnek. Miután sikerült legyőzni az egyetlen csapatot, akitől kikaptak a Patriots személyében 24-21-re, érkezhetett a legnagyobb mumus. A Steelers ezúttal azonban nem volt ellenfél, a Raiders a kezdetektől fogva vezetett, és könnyedén 24-7-re kiütötte legnagyobb ellenfelet.

Az utolsó akadály elhárult, és Maddennek végre összejött a Super Bowl. Ez a győzelem a Steelers ellen pedig olyan erőt adott neki és a csapatnak, hogy nem is volt kérdés, meg fogják nyerni. Így is történt, a XI. Super Bowlon a Vikings még annyi ellenállást sem tudott kifejteni, mint a Steelers tette azt az AFC döntőn. A Raiders esélyt sem adva simán 32-14-re nyert, Madden pedig a játékosai vállán hagyhatta el a pályát. Annyi év kudarc után végre felért a csúcsra.

Új hivatás

A ’76-os szezon volt Madden karrierjének fénypontja, viszont az öröm és ujjongás közepette érkezett egy kellemetlen felismerés is. Már nincs miért küzdenie. Elérte, amit akart, legyőzte a Steelerst, megnyerte a Super Bowlt, beteljesítette az álmát. Innen nem volt hova fejlődni. Így pedig már nem volt annyira élvezetes ez a munka. Madden még további két évig maradt a Raiders élén, de ez a két év már nem volt ugyanaz, mint a korábbiak. Inkább csak kötelességből maradt tovább Oaklandben semmint hivatásból. Már nem élvezte, amit csinált, és egyre jobban érezte, ideje továbblépni. A ’78-as szezon után bejelentette a visszavonulását, nyomatékosítva, hogy a döntése végleges, és soha többet nem fog edzősködni.

Madden edzői karrierje véget ért, ez azonban nem jelentette azt, hogy végleg szakított volna a sporttal. Talált magának más elfoglaltságot, ami az NFL-hez kötötte. Jobban mondva ez az elfoglaltság talált rá. Nem sokkal a visszavonulása után a CBS megkereste, és elemzői/kommentátori munkát ajánlott neki. Madden először elutasította az ajánlatot, de később meggondolta magát. Semmit nem értett a közvetítéshez, soha nem is érdekelte, de miután jobban átgondolta a dolgot, arra jött rá, hogy ez az új feladatkör új izgalmakat adhat az életéhez. A játékhoz ért, jobban mint sokan mások, a közvetítést pedig majd megtanulja.

Ahogyan arra számítani lehetett, Madden kezdetben nem találta a helyét. Nem tudta hogyan viselkedjen a kamera előtt, hogyan beszéljen helyesen, vagy egyáltalán mit mondjon. Viszont gyorsan tanult. Ahogyan az edzősködést is kitartó szorgalommal megtanulta, úgy a közvetítésbe is belejött. Folyamatosan figyelte, mások mit és hogyan csinálnak, és ha valamit nem értett, akkor mindig tanácsot kért. Ennek az újabb kitartó szorgalomnak köszönhetően Madden gyorsan beletanult a közvetítői szerepbe, és 1981-ben a CBS meg is adta neki az egyik legnagyobb felelősséggel járó munkát: Madden lett Pat Sumerall társa az NFL közvetítések alatt.

Sumerall maga volt a hideg profizmus, aki mindig felkészült volt, és soha nem hibázott. Máig őt tartják az egyik legjobb NFL kommentátornak a tengerentúlon. Az ő párjaként közvetíteni meccseket nagy feladat volt, de Madden nem ijedt meg a kihívástól. Nagyon gyorsan kialakult a kémia közte és Sumerall között, és nemcsak méltó párja lett a legendás kommentátornak, hanem tökéletesen ki is egészítette. Sumerall ugyanis bár minden meccset hibátlanul leközvetített, de mindezt érzelemmentesen tette. Ugyanazzal a hangsúllyal kommentált egy puntot mint egy meccsnyerő TD-t. Madden ezzel szemben szeretett kicsit utat engedni az érzelmeinek. Egy határt soha nem lépett át, de ha valami nagy dolog történt a pályán, akkor annak kissé szokatlan, de szórakoztató módon adott hangot. Az ő kommentálását a “Boom!”, “Whap!”, “Bang!”, vagy “Doink!” közbeszólások jellemezték. Ezekkel és egyéb viccesebb beszólásokkal egy kis színt vitt a hideg profizmus mellé. A nézők pedig imádtak ezt. Madden és Sumerall tökéletes párost alkottak, és 20 éven keresztül ők uralták az NFL közvetítéseket.

A kommentátori állás rengeteg utazást jelentett Madden számára, ami azonban felszínre hozott egy lappangó betegséget. 1979-ben mikor még csak éppen elkezdte a közvetítői pályafutását egy floridai repülőúton hirtelen pánikrohama lett, és azt hitte meg fog halni. Korábban soha nem tapasztalt ilyen érzést, és akkor megfogadta, soha többé nem fog repülőre ülni. Ezt a fogadalmát be is tartotta, többé repülőnek a közelébe sem ment. Eleinte vonattal utazott egyik közvetítési helyszínről a másikra, 1987-ben azonban ajándékba kapott egy lakókocsit, ami a „Madden Cruiser” nevet viselte és onnantól kezdve a „Cruiser”-t használva oldotta meg az utazást.

A Madden név egybeforrt a Raidersszel, a szórakoztató közvetítésekkel, a legújabb generáció számára azonban még egy dolgot jelent ez a név: egy videójátékot. Ma ha valaki NFL témájú videójátékkal akar játszani, akkor azt lényegében csak a „Madden NFL” játékkal teheti meg, ami a korábbi Raiders edző nevét viseli. A játék és Madden neve elválaszthatatlanná vált, pedig Madden maga semmit nem értett a videójátékokhoz. Azt sem tudta mi az. Lényegében a véletlen hozta úgy, hogy ma azt mondjuk „a Maddennel játszok”.

1984-ben az Electronic Arts alapítója Trip Hawkins úgy döntött létrehoz egy football szimulátor játékot. Viszont azt nem tudta, mire figyeljen ahhoz, hogy minél élethűbben vissza tudja adni az élményt, így segítségért folyamodott, és felkereste Maddent. Hawkins és a játék producere Joe Ybarra egy kétnapos vonatúton találkozott a korábbi edzővel és ezt a két napot végig a játék részleteinek megbeszélésével töltötték (a vonatútra Madden repüléstől való félelme miatt volt szükség). Ugyan Madden nem értett a számítógépekhez, de a footballhoz igen, és végül a tanácsait követve sikerült megalkotni a játék legfontosabb elemeit. Hawkins a tanácsadás mellett arra is megkérte Maddent, hogy adja a hangját és arcát a játékhoz, segítsen nekik népszerűsíteni azt. A korábbi edző elfogadta az ajánlatot, és mikor a játék évekkel később elkészült, lényegében vele reklámozták. A játék nagy siker volt, és minden évben készült belőle egy folytatás, amit ugyanúgy Maddennel reklámoztak. Így a játék és Madden neve hamarosan annyira összenőtt, hogy már mindenki csak „a Madden játék”-nak hívta.

A megérdemelt jutalom

Madden mind NFL edzőként, mind NFL kommentátorként nagy sikereket ért el, de sokáig csak az egyik foglalkozását ismerték el ténylegesen. Közvetítőként 12 Emmy díjat nyert el, de edzőként gyakorlatilag elfelejtették. A Raidersnél elismerték a munkásságát, és Al Davis mindent megtett azért, hogy a neve ne merüljön feledésbe, de Oaklanden kívül nem sokan emlékeztek rá, milyen nagyszerű edző is volt.

A Raiders vezetőedzőjeként Madden 112-39-7-es mérleget tudott felmutatni, ami a legjobb azon edzők között, akik legalább 100 meccset játszottak. Soha nem volt negatív szezonja, 7 konferenciadöntőt játszott, és egy Super Bowlt is nyert. Ilyen statisztikák mellett azonnali helye lett volna a Hall of Fame-ben, de erre a beiktatásra egészen 2006-ig kellett várnia. Ahogyan a Super Bowl győzelmet, úgy a Hall of Fame beiktatást is több évnyi csalódás előzte meg, viszont mikor végre összejött, annál nagyobb volt az öröme. Az utolsó nagy elismerést is végre megkapta.

2009. február 1.-én hallhatta a közönség utoljára Madden hangját NFL meccset kommentálni. A Steelers-Cardinals Super Bowl volt az utolsó közvetítése, nem sokkal utána bejelentette a visszavonulását. A második búcsú is megtörtént, de Madden ezután sem hagyta el a sportot. Bár ő maga már nem közvetített többé, de a gondjaiba vette az új generáció kommentátorait, és folyamatosan ellátta őket a tanácsaival. Nem volt kötelessége, de szerette ezt csinálni, és úgy gondolta, ha tud másoknak segíteni, akkor meg fogja tenni. Neki is rengetegen segítettek, mikor azt sem tudta, hogyan fogja a mikrofont. Egészen 2021. december 28-i haláláig segítette a következő generáció szakértőit.

John Madden hosszú utat járt be. Gyerekként arról álmodott, hogy nagyszerű NFL játékos lesz, de ez soha nem valósult meg. Helyette egy nagyszerű edző, és egy nagyszerű kommentátor lett. Egyiknél sem tudta, pontosan mit csináljon, de megvolt a szorgalma hozzá, hogy tanuljon. Megtehette volna, hogy nem megy el Lombardi tanfolyamaira, vagy magára hagyja van Brocklint a videószobában. Megtehette volna, hogy a rengeteg elbukott AFC-döntő után feladja. Megtehette volna, hogy eltűnik a közvetítések szürkeségében, de egyiket sem tette. Mindig kitartó volt abban, amit csinált, és mindig kész volt a legjobbaktól tanulni. Ezért lett ő végül az egyik legjobb.