“Azzal foglalkoztam, hogy milyen szokásokat tudok elsajátítani, amivel a legjobban, legboldogabban érezhetem magam. A mentális dolgok nagyon fontosak nekünk sportolóknak és szerintem erről nem beszélnek eleget” – nyilatkozta a visszavonulás gondolatával is kacérkodó Aaron Rodgers még a nyáron. Azóta több játékos esetében is előkerült a mentális egészség kérdése (mint Everson Griffen vagy Antonio Brown), a sztárelkapó Calvin Ridley pedig abba is hagyta a futballt egy időre és nem tudni, mikor tér ismét vissza. Erről a jelenségről és a mentális egészség mibenlétéről beszélgettünk Czikora Dáviddal, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológussal.
Vágjunk rögtön a közepébe, mert ez közel sem triviális: pontosan mit jelent az, hogy mentális egészség?
Ami talán legfontosabb ebből a témából, hogy a mentális egészség – és ez igaz a fizikaira is – nem egyenlő a betegség hiányával. Viszonylag sokáig tartotta magát az a nézet, hogy aki nem beteg, az egészséges, de ma már máshogy vélekedünk erről. Az erőnlét, az állóképesség, a megfelelően reagáló immunrendszer mind része a fizikai egészségnek, és ez az analógia átültethető a mentális egészségre is. A mentálisan egészséges alatt nemcsak azt értjük, hogy valaki nem küzd semmilyen pszichés betegséggel, hanem azt is, hogy megfelelően, kiegyensúlyozottan tudja vezetni az életét, vannak örömforrásai és kellőképen tudja kezelni az élettel járó stresszt.
Mondhatjuk azt, hogy ha valaki depressziós vagy sokat stresszel, akkor baj van a mentális egészségével?
Ha a klinikai értelemben vett depresszió diagnózist értjük rajta, akkor igen, de a stresszel már messze nem ilyen egyszerű a helyzet. Pont arról szól a mentális egészég, hogy amennyiben van valamilyen stresszor az életemben, akkor azzal mit tudok kezdeni. Itt fontos a reziliencia, a pszichés rugalmasság és alkalmazkodóképesség. Ha valakinek magas a feszültségtűrő képessége, akkor ez azt jelenti, hogy nyomás esetén át tudja csoportosítani az erőforrásait. Önmagában attól, hogy valakinek van egy stresszesebb időszak az életében, vagy történik vele valami nehézség, az nem jelenti azt, hogy ne lenne egészséges.