Mit tanultunk a Divisional Roundban?

Hihetetlen fordulón vagyunk túl, minden meccs az utolsó másodpercekben dőlt el. Rengeteg új trendet látunk felemelkedni és bizony továbbra is vannak dolgok, amiket nem győzünk elégszer hangsúlyozni.

Nem hagyhatsz semmi időt a legjobb irányítóknak, az edzők time management felelőssége pedig egyre nagyobb

Régóta tudjuk, hogy Mahomesnak, Bradynek vagy Rodgersnek nagyon veszélyes hagyni egy two minute drillt, amiben megnyerhetik a meccset. Most a Divisional körben megbizonyosodhattunk arról, hogy ez az idő nem hogy lecsökkent, de szinte teljesen eltűnt. Arra mind élénken emlékszünk, hogy Mahomes konkrétan 13 mp alatt kormányozta mezőnygól távolságba a csapatát, de Burrow 20, Stafford pedig 43 másodperc alatt vezetett győztes drive-ot, hogy Allent már ne is említsük, aki könnyedén (és vicces, de túl gyorsan) vezetett TD drive-ot egy perccel a vége előtt.

Újra ás újra bebizonyosodik, hogy bármennyire is készül a védelem, de egyszerűen a mérkőzések végén a legjobb irányítók, legjobb támadógépezetek ellen nem okos döntés akár egy másodpercet is a pályán hagyni. Ezt persze sok helyen lehet edzői kritika is, hiszen Fournette lemehetett volna az egy yardoson (még ha kockázatos is), a Bills is lecsorgathatta volna az időt (még ha ott jelen helyzetben senkiben sem ütött szöget a fejében a gondolat), de Mahomesék is két nagy játékból rongyoltak be az end zone-ba még az utolsó Bills TD előtt. Nem akarom azt mondani, hogy bármelyik helyzetben is egyértelmű felelősöket lehetne keresni, de az biztos, hogy az edzői time management minden eddiginél nagyobb súlyt követel magának.

A támadófalak súlyát továbbra sem szabad lebecsülni

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Ősi dakota közmondás, hogy végy egy jó támadófalat és nyert ügyed van, vagy hogy a foci a line of scrimmage-en dől el. Azt sokszor láthattuk, hogy a legjobb irányítók is megszenvednek, ha egyszerűen folyton az életükért küzdenek (lásd tavalyi Super Bowl). A Divisional körben megint ékes példáját láttunk annak, hogy mekkora jelentősége van, hogy legyen egy jó támadófalad és akár egyetlen gyenge pont boríthat mindent.

A Bengals valami csodával határos módon úgy jutott tovább, hogy playoff rekord kilenc alkalommal sackelték Burrow-t, a playek csaknem 40%-ában volt nyomás alatt. A Titans konkrétan nem mutatott támadófocit a meccsen, 2,8 yardos átlaggal futottak, Tannehill háromszor adta el a labdát, de mégis majdnem nyerni tudott, mert a védelme sakkban tartotta Burrow-t. Ez a Bengals elképesztő légifölényt tudott kialakítani az elmúlt meccsein, de most esélyük sem volt támadóoldalon. Úgy nyertek, hogy Burrow nem passzolt touchdownt, az átlagos passzmélysége pedig 4 yard volt. Ha 2 másodpercnél sokkal tovább fogta a labdát, akkor szinte biztos jött a nyomás.

Ha kritikusak akarunk lenni, akkor Buccaneers szintén részben ezért bukott. Brady előtt szinte ideérkezése óta kiváló a fal, de most Wirfs sérülése miatt szétestek a dolgok. A helyére beálló Josh Wells még most is Von Millert látja a rémálmaiban, aki minden negyedik playben nyomást tudott kiharcolni, de Donovan Smith is folyamatosan szenvedett és a fal közepén is nehéz volt Donaldot tartani. Brady mindenkinél gyorsabban szabadul a labdától, de a hétvégén még neki sem volt esélye.

A Packersnél balszerencsére David Bakhtiari nem tudta vállalni a játékot és a 49ers dominálta a line of scrimmage környékét. Bosa hét nyomást generált és két sacket mutatott be, de az egész védőfal dicséretet érdemel és az alapszakasz egyik legjobb támadóegysége 10 ponton maradt, időjárás ide, havazás oda.

A Szuperatléta irányítóké a jövő

Josh Allen a legújabb példája annak, hogy mekkora mismatch egy olyan irányító a ligának, akinek a fizikai paraméterivel és a skillsetjével nem tudsz mit kezdeni. Lamar Jackson, Patrick Mahomes, Josh Allen, Justin Herbert hogy csak néhányat említsünk azon irányítók közül, akik a legszűkebb elitbe vagy annak közelébe tartoznak, pedig nem a legnagyobb tehetségként kerültek az a ligába. Egyikük sem volt 1/1 szintű tehetség prospectként, mindegyiküknél rengeteg kérdést vetett fel minden scout.

Úgy tűnik azonban, hogy a fejleszthető dolgok hiánya kisebb fejfájást okoz manapság a ligában, ellenben amit a fizikai adottságaikból ki lehet használni, az minden pénzt megér. Jackson dinamikus megiramodásaival a mai napig nem lehet mit kezdeni, Herbert, Allen és Mahomes karereje teljesen új dimenziót nyit a vertikális passzjátékok történetében, de ha csak a friss Bills-Chiefs meccsre gondolunk, láthattuk, hogy miképpen lehet meghosszabbítani olyan játékokat, amikor hagyományos irányítók esetében rég halottak lennének.

A hagyományos zsebirányítók ideje lecsengeni látszik (legalábbis egy időre) és nem azért, mert ne lennének jó irányítók atletikusság vagy karerő nélkül, de egyszerűen ezek a tényezők annyi és olyan dimenziót adnak a játéknak, hogy előbb vagy utóbb át fognak lépni a védelmeden ilyen skillsettel megáldott irányítójú csapatok. A Josh Allen – Patrick Mahomes párharc lehet korunk Brady-Manning rivalizálása, hogy Herbertet (és Burrow-t) ne is említsük.

A jó edzői munka felülírhat mindent és sokba kerülhetnek rossz edzői döntések

Nem nagy újdonság amit írok, de a héten elég sok olyan párharcot láthattunk mérkőzésen belül, ahol az döntött két egység között, hogy ki volt jobban felkészítve és ezzel át tudtak hidalni mindent. A 49ers úgy lépett tovább a Packersön, hogy csapatrészekre lebontva nem igazán van olyan egység, ahol egyértelműen nekik állt a zászló. Minden idők talán legrosszabb irányító-teljesítménye ellenére meccsben tudtak maradni, majd nyerni. De a teljesség igénye nélkül még pár felvetendő kérdés:

• Zac Taylor miért nem változtatott a Bengals pass protectionön, mikor semmit nem tudtak kezdeni a Titans nyomással?
• Todd Bowles miért küldött egy slot corner blitzet Cover 0-val 40 másodperccel a vége előtt egyenlő állásnál?
• McDermott miért nem rúgatott squib kicket, hogy még nyerjenek 4-5 másodpercet?
• A Bills miért helyezett túl nagy hangsúlyt az oldalvonalra az utolsó két játéknál a rendes játékidőben, mikor még három időkérése is bent volt a Chiefsnek és miért ennyire soft zónában álltak fel?

A special teamek igenis számítanak

A Packers special teamnek csúfolt csapategységéről elég sokat beszéltünk a szezon folyamán, konkrétan ott lőtték lábon a csapatukat, ahol csak tudták. És túlzás nélkül a 49ers elleni kiesés is rajtuk ment el, mert önerőből a 49ers offense lehet a mai napig nem szerzett volna touchdownt a meccsen. Ellenben az a blokkolt punt nem csak kiegyenlítette a meccset, de mentálisan is rosszkor jött. És akkor még a félidő végén blokkolt mezőnygólról nem is beszéltünk. Ellenben vannak más csapatok is, ahol érdemes negatívan vagy pozitívan megemlíteni a special teamet.

– Csak hogy maradjunk ennél a meccsnél, akkor Robbie Gould nevét kell megemlítenünk, aki még nem hibázott életében a playoffban és most sem remegett meg a meccs végén.

– Egy másik rugó szintén kalapemelést érdemel, a Bengals újonca, Evan McPherson egész évben klasszis szinten teljesített, a playoff alatt pedig már 8 értékesített mezőnygólnál jár, ezek közt három darab legalább 50 yardos is van, köztük a Titans elleni meccsnyerő kísérlettel. Az pedig hab az önbizalma tortáján, hogy a rúgás előtt mondta az oldalvonalnál a társaknak, hogy akkor most megyünk a konferenciadöntőbe.

– Negatív példaként lehet említeni a Packers special team mellett például a Billsét is, amely amellett hogy a végén hagyott időt Mahomeséknek (edzői hiba is volt, ahogy volt róla szó), Tyreek Hillnek az utolsó negyedben 60 yardos visszahordást engedett (összesen több mint 100 yardot engedtek visszahordásokból).

Általánosságban is megemlíthető, hogy a special team hibáknak elég nagy jelentősége van. Az NFL-ben yardok sőt inchek is rengeteget jelentenek, így 20-30 yardos visszahordások, muffed vagy blokkolt puntok, kihagyott vagy berúgott mezőnygólok meccseket (bajnokságot) dönthetnek el.

Nem lehet az ellenfél legjobb fegyvereit egész meccsen kiiktatni

Több mérkőzésen is láthattuk, hogy a védelmek készültek egy-egy játékos semlegesítésre külön. Cooper Kupp, Tyreek Hill, Deebo Samuel, Ja’Marr Chase, Davante Adams, Mike Evans, AJ Brown például több ízben dupla őrizetet, bracket védelmet kapott. Ezen elkapók teljesítménye?

• Cooper Kupp 9 elkapás 183 yard 1 touchdown
• Tyreek Hill 11 elkapás 150 yard 2 touchdown
• A.J. Brown 5 elkapás 142 yard 1 touchdown
• Davante Adams 9 elkapás 90 yard
• Mike Evans 8 elkapás 119 yard 1 touchdown (korunk legjobb cornere Jalen Ramsey fogta a meccs nagy részén)
• Deboo Samuel 83 total yard (sérülés miatt nem volt fenn sok értékes snapen)
• Ja’Marr Chase 5 elkapás 109 yard (köztük a meccsnyerő)

A pihenőhétnél többet számít a lendület

Mindkettő konferencia első kiemelje távozott, ami persze hajszálon múlt, de valahogy sem a Titans, sem a Packers nem tűnt élesnek. A korábbi években is többször láthattunk példákat arra, hogy bizonyos nagyon jól álló csapatok pihentették a legjobbjaikat, ami később visszaütött, vagy Wild Cardról érkező csapatok élesebbnek tűntek a Divisional Roundban, mint a náluk addig sokkal jobban játszó kiemelt társaik.

Valószínűleg nem lehet egyértelmű párhuzamot vonni a dolgok között, de minimum megéri elgondolkozni azon, hogy a lendület nagyon sokat számít a csapatok, játékosok teljesítményén a playoffban. Nem a plusz pihenővel van a gond, hanem a hangulat, a momentum, a lendület folytatásán.

[/ppp_patron_only]