Szabadügynök

Ilyen lesz az idei piac – Támadófal

Published on

Mi az elmúlt két Super Bowl tanulsága? Rossz támadófallal nem lehet bajnokságot nyerni. Tessék hát, ezekből a jelöltekből lehet válogatni, ha meg szeretnéd erősíteni, vagy csak mélyíteni az egységedet.

Tackle-ök

Milyen lesz a tackle piac?

Akár lehet meglepően jó is, de könnyen benne van, hogy csak a szokásos középszerű játékosok sorát vonultatja fel idén is a piac. Húzónevek nélkül egyik poszt sem tud igazán kiemelkedő lenni, de mivel nincs 64 igazán jó tackle a ligában, vélhetően több csapat is kezdőket próbál majd szerezni a piacról. Kinek több, kinek kevesebb sikere lesz ebben.

A krém

  1. Terron Armstead LT
  2. Orlando Brown Jr. LT
  3. Trent Brown RT

Igazi franchise bal oldali tackle nagyon ritkán kerül a piacra, így ha ez idén megtörténne, ritkán látott aktivitást kaphatna a lista első két neve. Armstead csak 31 éves lesz a szezon kezdetén, bőven lehet még benne 3-4 elit év. Ha valóban piacra kerül (a Saints 75 millióval van jelenleg a sapka fölött), az egész szabadügynök piac egyik legjobb játékosa lesz – nála a sérülés a kockázat. Orlando Brown esetében kisebb az esély a kikerülésre, hiszen nem véletlenül cserélt érte a Chiefs – minden bizonnyal meg fogják tartani egy hosszú távú szerződéssel, vagy ha az nem jön össze, rárakják a franchise tag-et. A két nagy nevű LT mellett pedig egyetlen jobb oldalon játszó játékos fért még fel a listára. Trent is tud bal oldalon játszani, ha nagyon megszorul a csapata, de tapasztalata inkább a jobb oldalon van. Ott egy top10-es játékos képességével rendelkezik, de néha a motivációja megkérdőjelezhető.

Csak óvatosan!

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

  1. Cam Robinson LT
  2. Nate Solder LT
  3. Eric Fisher LT

Cam Robinsonnak nagyon nagy esélye van valóban kikerülni a piacra. Tavaly sokak meglepetésére tagelte őt a Jaguars, de nem játszott olyan meggyőző módon, hogy muszáj lenne marasztalniuk. Sokat elmond a teljesítményéről, hogy egyre hangosabbak azon pletykák, hogy 1/1-re a Jacksonville LT-t fog választani, ez esetben pedig biztos nem fogják marasztalni a maximum középszerű, ellenben akár 16-18 milliót is elkérő Robinsont. Solder esetében is félek tőle, hogy egyes csapatok még a 2010-es évek közepi ismereteik alapján fogják megkeresni a lassan 34 éves tackle-t és adni neki relatív nagy szerződést annak ellenére, hogy az elmúlt 2-3 évben nagyon elindult a lejtőn. A Giants nem túl jó falából is igazán lefelé lógott ki, ennek ellenére nem lepne meg, ha valaki tizen pár milliót adna neki reménykedve a folyamat megfordulásában. Fisher még nincs ilyen veszélyeztetett korban, de sérülésmúltja miatt került fel a listára és mivel igazából sose játszott úgy, ahogy az 1/1-es választása indokolta volna. Tavaly a Colts egy prove it szerződést adott neki és a dolgát igazából elvégezte, megüti a kezdő szintet, de több éves nagy szerződést neki is kockázatos lenne adni.

Akivel nagyot szakíthatsz

  1. Duane Brown LT
  2. Morgan Moses RT
  3. Riley Reiff RT

Elképzelhető, hogy Duane Brown akár vissza is vonul és nem vállal több szezont, hiszen 37 éves lesz már a következő szezonra. Azonban ha úgy érzi, van még benne, akkor bárki is igazolja le, egy átlag feletti LT-t kaphat még ha csak rövid távra is. Andrew Whitworth 40 évesen is a liga 3-5 legjobb bal oldali tackle-je közt volt, így csak a kora miatt nem szabad leírni még Brownt, aki idén is a Seahawks legjobb falembere volt. Moses azért került fel erre a listára, mert átlag feletti RT-t sem könnyű manapság már bőven 10 millió alatt találni. Moses tavaly 3,6 millióért írt alá egy évre a Jetshez ahol még mindig hozott egy bőven kezdő szintű teljesítményt. Ha az idei igényei felugranak 6-7 millióra, még mindig jól járhat vele a következő csapata. Nagyon hasonló Riley Reiff helyzet is. A nem túl erős Bengals fal (egyik) legjobbja volt, amíg le nem sérült. Ki tudja hogy alakult volna a nagydöntő, ha ő is hadra fogható lett volna. Ő már tavaly is kicsit drágább volt mint Moses és talán idén is pár millióval többet kérhet el, de akárcsak Morgan, ő is felülről üti meg az átlagos RT szintet.

Futottak még megoldások

  1. Germain Ifedi RT
  2. Cornelius Lucas LT/RT
  3. Tom Compton RT/G
  4. Bobby Massie RT
  5. Chukwuma Okorafor RT
  6. Brandon Shell RT
  7. Brandon Parker RT

A korábbi első körös Seattle-i bust Ifedi már inkább csak alulról súrolja ezt az átlagos kezdő szintet, de ha továbbra is a 4-5 millió környéki átlagot kér el a csapatoktól, mint tavaly a Bearstől, ár/érték arányban még mindig jó megoldás lehet a következő csapatának. Persze ha valaki 10+ milliót ad neki, akkor rögtön a “csak óvatosan” kategóriába soroljuk át. A többiek között sem találni már kiemelkedő nevet. Cornelius Lucas lehet egy érdekes jelölt, hiszen tavaly bal-, idén pedig a jobb oldalon volt beugró játékos és nyújtott elfogadható teljesítményt. Rajta kívül még Compton játszott korrektül a mögöttünk hagyott szezonban, amikor kényszerből betették RT-nek, de az ő kezdőbe való leigazolásától is fáznék. A névsor többi játékosa azonban már csak az átlag, de inkább az alatti kategóriába sorolandó.

Cserének tök jó

  1. Joseph Noteboom LT
  2. Chris Hubbard RT
  3. Bobby Hart RT
  4. Sam Tevi LT/RT
  5. Mike Remmers RT

Ez az a kategória, ahol igazából már alsó kategóriás kezdők se nagyon akadnak, de a poszt mélyítésére még alkalmasak lehetnek, ha 1-2 millióért sikerül a csapathoz csábítani őket. A sor legjobbja Noteboom, akinek talán kora miatt is még van némi esélye, hogy megragadjon egy kezdő poszton, de ez is inkább csak reménykedés, mintsem realitás.

Guardok

Milyen lesz a guard piac?

A tackle-ökkel ellentétben itt nagyon valószínű, hogy elérhetőek lesznek a legjobb játékosok is majd – ahogy az lenni szokott. Belső falemberekből minden évben találni pár igazán nagy nevet is a piacon és talán a liga közepmezőnyéből is mélyebb itt a merítési lehetőség.

A krém

  1. Brandon Scherff
  2. Connor Williams
  3. Laken Tomlinson

Évek óta ott van Scherff neve a legjobb szabadügynökök között és ennek évek óta az az oka, hogy a Washington nem mer neki hosszú távú szerződést adni. Hiába az egyik legjobb guardja a ligának, nem lehet feltétlenül hibáztatni ezért a fővárosi csapatot. Scherff utoljára 2016-ban játszott le teljes egészében egy szezont, azóta minden évben rövidebb-hosszabb ideig harcképtelen volt. Elit fizetést kér, amiért elit teljesítményt ad, de a rendelkezésre állása örökös probléma. A “krém” kifejezés igazából megáll a Washington játékosa után, mind Tomlinson mind Williams a liga legjobb támadófalaiból érkeznek, de egyikük sem volt húzónév az egységében. Esetükben van kockázat, hiszen a remek séma és a jó játékostársak is jobb színben tüntethették fel őket. Mindezek ellenére átlag feletti teljesítményt nyújtottak az elmúlt szezonokban. Tomlinsonnak segítene, ha a jövőben is egy elsősorban futásorientált csapatban kötne ki, mert egyértelműen ez az erőssége.

Csak óvatosan!

  1. Alex Cappa
  2. Trai Turner

Cappa helyzete nagyon hasonló mint a fenti kettősnél. Erős egységből érkezik, de nem ő volt a húzónév. Azonban nála látom a leginkább, hogy csak a környezete emelte fel. Tom Brady előtt az egyik legnagyobb áldás támadófalembernek lenni, mert a leggyorsabban passzoló irányítók egyike. Remek korban van és benne van, hogy vele be fog fürödni a leendő csapat elsősorban ha magas kategóriás pénzt kér majd el. Turner egy teljesen átlagos szezonon van túl, nem is gondolom, hogy sokkal rosszabb lenne 2022-ben, de lehetnek olyan GM-ek, akik a panthersös időszaka első évei alapján fizetik majd meg, amiből rosszul fog kijönni a csapat.

Akivel nagyot szakíthatsz

  1. Quinton Spain
  2. Laurent Duvernay-Tardif
  3. James Daniels
  4. Austin Corbett

Mindenki a Bengals rettenetes faláról beszél, de aki kevésbé van otthon a témában, annak eláruljuk, ez elsősorban a jobb oldalra igaz. A bal oldal többek között Spainnek is köszönhetően megütötte a megfelelő szintet. Kiemelkedő játékot nem szabad várni tőle, de egy olcsó kezdőt lőhetnek vele a csapatok azok után, hogy tavaly is veteránminimumért játszott. Duvernay-Tardif miután visszatért a Covid-gyógyításból, tavaly csereként szállt be a Jets falába és az egység ha nem is sokkal, de javult az érkezésével. Kontextusba kell helyezni, hogy itt említem, mert szerintem nagyon olcsón lehet szerződtetni, de nem lepne meg, ha ismét egy stabil pontja lenne leendő csapatának. Daniels az első itteni név, aki nem lesz olcsó. Négy kezdő év van a háta mögött, de még mindig nincs 25 éves az ex-Bears játékos. A fal belsejében mindenhol játszott már, és sehol sem szerepelt le, nála egy jó támadósorban, jó coachinggal látok akár egy szintugrást is. Hasonló a helyzet Corbettel is, aki mióta RG poszton játszott két jó szezonon van túl. Ő is fiatalnak számít még és benne van, hogy most lehet még jó árért megszerezni egy későbbi stabilan átlag feletti játékost.

Futottak még megoldások

  1. Andrew Norwell
  2. Will Hernandez
  3. Mark Glowinski

Andrew Norwell már a második ex-Carolina guard a cikkben és róla is elmondható, hogy Cam Newton MVP időszaka volt karrierje csúcspontja. Azóta egy ligaátlag szinten teljesít, de már abban a korban van, hogy javulás nem igazán várható. Hernandez és Glowinski már minőségben is egy szinttel Norwell mögött van, de még abban a sávban, ahol talán kezdőbe lehet őket tenni, de nekik már csak jobb napjaikon sikerül megütni a liga átlagnál jobb szintet.

Cserének tök jó

  1. Michael Schofield
  2. Oday Aboushi
  3. A.J. Cann

Cseresorra is marad pár kipróbált név, de esetükben tényleg kerülni kell, hogy kezdőbe hozza őket leendő csapatuk.

Centerek

Milyen lesz a center piac?

Ezen a poszton talán az a fajta elit játékos nincs, mint Armstead vagy épp Scherff, ettől függetlenül több kezdőbe rakható center is keresi új állomáshelyét 2022-re. Kicsit lesajnált poszt a center, de nézzük meg a Chiefs vagy épp a Chargers egysége mekkorát javult 1-1 kiemelkedő játékos érkezésével.

A krém

  1. Ben Jones
  2. Ryan Jensen

Lehet, hogy a felkapottabb név Jensen lesz a szurkolók körében, de ez csak azért van így, mert Jones kevésbé extravagáns játékos, kevesebbet halljuk a nevét a közvetítésekben. Ellenben hosszú évek óta teljesít kiemelkedően a posztján és bár 33 lesz a következő szezonban, még több évig lehet stabil pontja egy támadófalnak. Jensen az én szememben noha népszerűbb név, egyáltalán nem jobb játékos. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne egy átlag feletti center. Az esetében sokat számíthat, hogy egy futásorientált csapatot találjon magának, ahol ki tudják aknázni az egészen extrém agresszív (alattomos?) stílusát.

Csak óvatosan!

  1. Billy Price

Aki látta a 2021-es Giants falat vélhetően egyik szabadügynöknek sem szeretne nagy pénzt fizetni, de még a kezdőbe való leigazolásuktól is jobb lenne, ha visszatartanák magukat a GM-ek. Azonban az NFL úgy működik, hogy ha egyszer kiemelkedő vagy felkapott játékos voltál, vagy épp az első körben draftoltak, az sok évig biztosít neked munkát a ligán belül. Price 3 évet tengődött első körösként a Bengalsban és nem tudta beverekedni magát a kezdőbe (igen abba a falba, ahol inkább az UDFA Hopkinsnak szavaztak bizalmat helyette). Tavaly eligazolt a Giantsbe és be is bizonyította miért döntött úgy a Cincinnati, ahogy. Ennek ellenére biztos lesz csapata 2022-re is, de óvakodni kell attól, hogy a csereszerepkörnél többet bízzanak rá.

Akivel nagyot szakíthatsz

  1. Brian Allen
  2. Bradley Bozeman
  3. Ted Karras

Allen talán egy kicsit under the radar név lesz a piacon. Bár fiatal, csupán másfél év kezdő tapasztalata van a poszton és bő másfél évet ki is kellett hagynia térdsérülések miatt. A 2021-es szezonja azonban remekül alakult és gyűrűvel a zsebében nézhet szét, melyik csapat bízik benne hosszú távon. Egy másik érdekes név a két évig bal oldali guard, az idei szezonban azonban már eredeti posztján játszó Bozeman. Karrierje elején elsősorban futásblokkolásban emelkedett ki, nem is csoda a Ravens falában, de az idei szezonban sokat fejlődött passzblokkolásban is és akár a piac egyik legfelkapottabb neve is lehet belőle. Harmadik név az ugyancsak jó korban lévő, több poszton is bevethető Karras, aki nagyjából Bozeman reciproka, hiszen passzblokkolásban emelkedik ki igazán. Az itteni hármasból minden bizonnyal ő lehet a legolcsóbb megoldás, de egyáltalán nem biztos, hogy nem ő lesz a leghasznosabb.

Futottak még megoldások

  1. Justin Britt
  2. Lucas Patrick

Átlag vagy inkább az alatti centerek. Britt ennek megfelelően nem is talált csapatot magának 2020-ban, hogy aztán a minden veteránt leigazoló Texans centere legyen a mögöttünk hagyott szezonban. Akárcsak vele, akárcsak a Packers évek óta beugró mindenesével, Patrickkal akkor járnak legjobban a csapatok, ha csak 1-1 évre és elsősorban csak a padra szerződtetik, de itt azért még nem dől össze a világ, ha ők állnak egy irányító előtt.

Cserének tök jó

  1. Ethan Pocic
  2. Austin Blythe
  3. Tyler Shatley

Többüknek van kezdő tapasztalata is, de egyikük sem az a kategória, akit szívesen néznél a csapatodban első számú emberként, azonban hasznos rotációs emberek lehetnek. A sor legnagyobb neve természetesen a korábbi 2. körös Pocic, azonban két kezdő Seattle-i év pontosan elég volt tőle is ahhoz, hogy inkább csak ebbe a kategóriába soroljuk be.

[/ppp_patron_only]

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group