A Panthersnél elkeseredetten próbálkoznak megtalálni a franchise irányítóját, azonban nem sikerült veterán QB-t leakasztaniuk a holtszezonban, pedig a főedző Matt Rhule-nak ez fontos lett volna, hogy jobb esélye legyen állása megtartására. Így viszont nagyon úgy tűnik, hogy az újoncok felé kell fordítania a figyelmét a csapatnak. A Charlotte Observer szerint pedig három irányító prospectnek adtak első körös értékelést: Malik Willisnek (Liberty), Kenny Pickettnek (Pittsburgh) és Matt Corralnek (Ole Miss).
A Panthers a 1/6-os pick birtokosa jelen állás szerint, és ugyan sokáig úgy tűnt, hogy ha akarják, simán kivihetik az első irányítót, de egyre többen pletykálják, hogy a Lionsnek Malik Willisre fáj a foga. Ha tényleg így döntene a Detroit, akkor a Panthersnek a QB2 maradna, már amennyiben nem cserél be eléjük valaki – ez felértékelheti a Giants 1/5-ös cetlijét. Az is opció lehet, hogy a Panthers beelőzi a Lionst és felcserél 1/1-re, már amennyiben a Jaguars hajlandó eladni a cetlit, de ez egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hiszen nincs egy igazán kiemelkedő tehetség a classban, a jövő évi első körös pick pedig jól jönne a Jacksonville-nek.
A Panthers utoljára 2011-ben húzott irányítót az első körben, Cam Newtont, aki MVP-címet szerzett később és Super Bowlba juttatta a csapatot. Azonban 2018 óta hét különböző kezdő QB-ja volt a Panthersnek: Newton mellett Kyle Allen, Taylor Heinicke, Will Grier, Teddy Bridgewater, PJ Walker és Sam Darnold (nyolc, ha Newtont kétszer számoljuk a visszatérésével). Próbálkoztak mindenhogy megoldani a posztot (draftolták Griert, igazolták Bridgewatert, cseréltek Darnoldért), de mindegyik próbálkozásuk kudarccal végződött.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
Én már csak arra lennék kíváncsi hogy az idei QB class tagjai hol lennének a tavalyi class mezőnyében.
Mert magában például az NFL.com grade-jei nagyon sánták.
A fenti hármas 6.40-es gradet kapott,míg tavaly pl Trask 6.19,Wilson 6.50,Lance 6.47, Jones 6.33, Mond 6.12,Mills 6.14:
Szóval felmerül a kérdés hogy az nfl-nél Zierlein a fasz hogy ilyen elemzéseket ír,vagy tényleg indokolatlanul negatívan áll a közvélemény az idei qb classhoz.
Szerintem a “runner qb” mánia az oka a torz értékeléseknek,de tudom ez itt nem népszerű vélemény.
Az még szép lesz, ha elcserélik a a jövö évi első körüket egy projekt QB-ért, hogy megmentsék az állásukat.
Mekkora ordas nagy reach lesz ebből, te atyaég. Daniel Jones 1/6-ra kutyafüle ahhoz képest, amire a Panthers készül.