Baker Mayfield már azelőtt cserét kért a Brownstól, hogy megszerezték volna Deshaun Watsont, ráadásul volt egy olyan kellemetlen periódus, amikor úgy tűnt, két szék közt a padlóra esik a clevelandi csapat. Azóta Watson már az övék, Mayfieldet pedig el fogják cserélni, a kérdés csak az, hogy hová és mennyiért.
Jeff Howe információi szerint az irányító azt szeretné, ha a Coltsba cserélnék el, azonban neki nincs no-trade záradék a szerződésében, tehát a Browns nem kötelező ezt figyelembe venni. Az indianapolisiak egyébként érdeklődnek (via James Palmer), de a Seahawks is így tesz (via Josina Anderson). Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyire gondolják komolyan és mennyit lennének hajlandóak feladni, de a Brownsnak nyilván az a jó, ha többen is hajlandóak lennének cserélni Mayfieldért – ugyanis ha egycsapatos a verseny, akkor nem túl jó az alkupozíciójuk.
Mindkét csapat érdeklődése érthető, hiszen egyik helyen sincs kezdő szintű QB, és mindkettő könnyedén be tudja vállalni Mayfield egyébként nem túl magas $18,9 milliós fizetését az idei évre, hiszen konkrétan ennek a két csapatnak van a legtöbb helye a fizetési plafon alatt jelenleg.
Egyes hírek szerint egy második körös és egy kondícionális harmadik körös cetli lehet Mayfield ára, utóbbi átalakulhatna egy második körré bizonyos feltétel(ek) teljesülése esetén. Ez egyelőre inkább csak találgatás és egy körülbelüli árcédula, mintsem a biztosan várható ellenérték, de egyébként reálisnak tűnik.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
És az új csapata lehívhatja majd az ötödik éves opciókat, ha úgy alakul?
Nem kérlek. Baker új csapata rögtön adhat neki egy 35+ milliós szerződést, ha nem még nagyobbat…
már azon játszik idén
Nagy talány hogy középtávon melyik csapattal lenne nagyobb esélye? Rövidtávon a Colts, de ha kiizzadnak pár évet a Saintsnél a sapka miatt és visszatér a zsenifőedzőjük akkor ott talán jobb helye lenne. Van némi kockázat benne hogy a sérülései mennyit hátráltatták és egészségesen mire lesz képes, meddig viheti a csapatot a PO irányba és azon túl.
Megnézném a Coltsban.