A semmi közepén – Panthers FA-kitekintő

Sok rossz csapat van az NFL-ben, de a legtöbb esetében egyértelműen meg lehet mondani, hogy ki vagy mi a baj forrása és ha mást nem, legalább elméleti szinten lehet megoldásokat keresni. A Panthers nem ilyen – a franchise megrekedt a semmi kellős közepén, a win now módban lévő roster üvölt az újjáépítésért, miközben a menedzsment az életéért küzd. Ebből főzz ki valamit, ha tudsz!

A Panthers legnagyobb problémáját Matt Rhule jelenti, aki a világ minden pénzéért cserébe jött Carolinába, hogy aztán a második évére minden varázslatát és a tulajdonosok bizalmát is elveszítse. NFL szinten egyszerűen nem működik az, hogy mindent a legapró részletig egyetlen ember menedzseljen, a szervezeti struktúra egy őskáosz, de ami még ennél is rosszabb, hogy pocsékabbnál pocsékabb erősítések után sem pénz, sem drafttőke nincs igazán az előrelépéshez.

A keret tele van lyukakkal, pénzt felszabadítani nagyon nehéz, a legjobb irányítók már elkötelezték magukat, nincs hová menni. Színtiszta déjà vu, tavaly ugyanezt éreztem a Bearsszel kapcsolatban és ha jósolnom kellene, akkor ugyanezt az utat látom a Rhule vezette Panthersnél is. Ami a csapat hosszú távú jövőjét illetően nem is biztos, hogy rossz lenne, csak nem biztos, hogy ehhez a jelenlegi menedzsment asszisztálni fog.

Cap helyzet

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A Panthersnek 26 millió dollárnyi cap space-e van, ami a kilencedik legtöbb a ligában (ebben benne van Taylor Moton szerződésének átalakítása). Kiindulási alapnak ez nem rossz, ugyanakkor sok más gárdával együtt nincs túl sok mozgástér, nem lehet extra 20-30 milliókat nyerni. Most bánhatják csak igazán azt a tavaly meghozott, már akkor is óriási butaságnak tűnő döntést, hogy lehívták Sam Darnold ötödik éves opcióját, ezzel garantálva neki 18,585 millió dollárt.

A táblázatból is látszik, hogy túl sok mindent nem tud csinálni a csapat. DJ Moore a liga egyik top elkapójává nőtte ki magát és a Panthers roster egyik legjobb játékosa. Idén már az ötödik éves opciójával játszik, egy hosszabbítás nagyon adja magát, pláne úgy, hogy ezzel 8 millió dollárt fel lehetne szabadítani. És itt vége is a történetnek.

A Carolina olyan szerződéseket kötött az elmúlt években, hogy szinte senki sem kivágható, elcserélhető és még jó szívvel a szerződésükhöz sem lehet hozzányúlni. Robby Anderson például 16,8 millió dollárt foglal el a fizetési plafonból és tavaly gyenge is volt, de a kivágása mindössze 1,1 millió dollárnyi spórolást eredményezne, és bár állítólag érdeklődnek érte más csapatok, de a 13 millió dolláros fizetésével együtt senkinek sem fog kelleni. Persze a Panthers ebből átvállalhatna valamennyit, de ha csak a felét fizeti, már rögtön nem spórolt semmit az elkapón és még így sem remélhetne többet egy 5. körös cetlinél (a június utáni csere/kivágás persze szóba jöhet, de azt a pénzt csak nyáron tudná elkölteni a franchise, vagyis nincs vele beljebb).

Szintén zenész Christian McCaffrey. A ligaelit futó 2020-ban kapott egy 4 éves, 64 millió dolláros hosszabbítást, azóta viszont csak elvétve látott pályát. Ugyan idén csak 8,6 millió dollárt keresne, a Panthers a rengeteg aláírási bónusz miatt nem tudja sem kivágni sem elcserélni, még egy trade-del is 4,22 millióval nőne a futó cap hitje. A post-June csere ugyan felszabadítana idénre 8,6 milliót, de mivel ezt a pénzt nem tudná a piacon elkölteni a gárda, így ez a lépés legfeljebb csak a draftnak szólna (de szinte kizárt, hogy ennyi sérülés után bárki is első kört adjon CMC-ért).

Menjünk tovább. Pat Elflein 6,65 millió dolláros fizetéséből 3,9 millió dollár garantált és a kivágásával csak 2 millió dollárt lehetne spórolni. Az nem kérdés, hogy guard/center nem érdemel 6+ milliót (kettőt se nagyon), viszont ezzel a felszabaduló 2 millióval nem lehet nagy minőségi javulást elérni, vagyis egyszerűbb megtartani – legalább lesz egy már életében pályát látott csere a rosteren.

Ugyanez a helyzet Dennis Daley-vel, aki tavaly guard és tackle poszton játszott, az újonc szerződése utolsó évébe lépett és 2,5 millió dollárt lehetne rajta spórolni. Ő is borzalmas volt, Taylor Motonon kívül konkrétan mindenkit el kellene zavarni a támadófalból, de ez nem életszerű és nincs rá garancia, hogy sikerül top OL-t szerezni a piacon (tavaly sem sikerült). Az Elflein-Daley duót érdemes felírni, mert ha a piacon véletlenül sikerül leakasztani pár jobb játékost, ők azzal egyidőben jó eséllyel azonnal repülnek (viszont ha most ki lennének vágva, még kilóra sem lenne meg a belső támadófal).

Egy darabig Cam Ervingről is az gondoltam, hogy marad, mert rajta is csak 2 milliót lehet spórolni és a fizetésének nagy része garantált, de az elmúlt napok nyilatkozatai alapján már jó eséllyel távozni fog. Egyrészt vagy jön valaki a piacról és akkor a tavalyi harmadik körös, a szezon végén a poszton kifejezetten korrekten játszó Brady Christensen bemegy guardnak és lesz főállású csere LT, vagy a rövidebb karjai ellenére is ő lesz az első számú opció és akkor Daley lesz a beugró. Itt mindenképp szükség van a váltásra.

Végezetül a belső védőfalból érdemes lenne elküldeni Morgan Foxot, mert kvázi semmit nem ér a játéka és 3 millióért bőven lehet nála jobb játékost találni. Rajta és Ervingen, illetve Moore hosszabbításával közel 40 millió dollárnyi cap space-t tudna teremteni a csapat, ami sok mindenre elég lehet (még ha nem is lesz egyszerű, mert kevés a jó támadófalember és nagyon sok a csapat, ahol hiányposzt az OL).

Legfontosabb szabadügynök

A csapat szerencséjére a szinten tartás miatt nem kell aggódni, legyen bármennyire is alacsony az a szint. A legjobb játékosok szerződés alatt állnak, a legjáró szerződésűek közül pedig sokaknak jó eséllyel nem lesz állásuk 2022-ben.

Cam Newton már nem több, mint egy low end csereirányító és nem valószínű, hogy kapkodnának érte a csapatok. John Miller 656 snapen volt a pályán tavaly és a 70. legjobb volt a posztján a PFF értékelése szerint, de hasonló értékelést kapott Juston Burris (77/92) és Jermaine Carter (73/87) is, Laclan Edwards pedig a liga egyik legrosszabb puntere volt.

Matt Paradis sem szolgálta meg a top fizetését, egész carolinai pályafutása alatt átlag alatti volt. Haason Reddickről is bebizonyosodott, hogy nem több egy átlagos szituációs pass rushernél: hiába a 11 sack, ezek nagy részét blokkolatlanul szerezte, egy az egyben még a gyengébb támadófalemberek ellen is sokszor tehetetlen. Ettől függetlenül valaki jó eséllyel megfizeti, de az nem a Panthers lesz. Stephon Gilmore-ban még lehet pár jó év, valaki biztos ad neki egy 12-14 millió dollár körüli szerződést, de ez nem fog beleférni a Panthersnek (és ugyan jól kezdett, de a szezon végére nagyon leült a játéka, illetve már 32 éves lesz és még sérülékeny is mellé).

Donte Jackson egy erős közepes CB2, akit akár érdemes is lehetne megtartani, de tavaly egyrészt gyenge szezonja volt, másrészt Jaycee Horn és az amúgy borzalmas, de 2022-es harmadik körös pickért megszerzett CJ Henderson mellett nem valószínű, hogy a csapat belemenne egy licitháborúba. Így egyedül DaQuan Jones az, akivel kapcsolatban érdemes lehet a visszaigazoláson gondolkodni: stabilan képes jó teljesítményre, tavaly a csapat legjobb iDL-e volt (ami speciel a többiek kritikája is) és mivel 30 éves, így nem is lenne drága.

Potenciális érkezők

A Panthersnek kellene legalább három minőségi támadófalember, egy irányító, egy belső védőfalember, egy corner, egy linebacker, egy safety és egy punter, csak hogy a legnagyobb problémákat említsük. Ebből a listából természetesen a QB lenne a legfontosabb, viszont Aaron Rodgers maradt a helyén, Russell Wilson Denverbe költözött, Deshaun Watson szexuális zaklatási ügye még mindig zajlik és állítólag amúgy sem akar Carolinába menni, míg a piacon Marcus Mariota és Jameis Winston a legjobb elérhető opció.

Még Jimmy Garoppolo és Kirk Cousins jöhetne szóba, de top 10-es picket egyikük sem ér, ráadásul Cousins idei cap hitje akkora, hogy azt nem nagyon tudná kigazdálkodni a Panthers – arról nem is beszélve, hogy a roster és a rendszer még velük sem igazán PO-esélyes, ráadásul mindkettőnek lejár a szerződése jövőre és hosszabbítani velük látatlanban pont annyira lenne jó ötlet, mint Darnold opcióját lehívni. Így jobb híján marad a draft és Matt Rhule megpróbálhatja eladni azt, amit Matt Nagy nem tudott – hogy az újonc irányítónak vele van a legnagyobb esélye arra, hogy franchise QB legyen belőle.

Mivel nem megy el 25-35 millió dollár QB-ra, így lehet a többi posztot erősíteni. A labda mindkét oldalán elférne az erősítés, de nagy pénzt mindenképp az offense-re kell költeni. Brady Christensentől függetlenül kell egy top guard és egy top center, ők pedig most Laken Tomlinson és Ryan Jensen. Az esetükben óriási előny, hogy rendszerfüggetlen játékosok és a játék minden elemében hasznosak. Az már nem egyértelmű, hogy a csapat rárepül-e egy jobb LT-re, a Combine alatt elég pozitívan nyilatkoztak Christensenről, de ha mégis jön valaki, akkor Trent Brownt, Duane Brownt vagy Eric Fishert tudnám reális opciónak elképzelni (még ha előbbi inkább RT). Mindhárman nagyjából ugyanazt a szintet és árkategóriát képezik és hatalmas előrelépést jelentenének. Egy Brown-Tomlinson-Jensen-Christensen-Moton ötös elég ütősen nézne ki, szinte már álomkategória, de kell a fal.

A védelemben minden posztra ráférne az erősítés, de mivel vannak magasan választott, ám egyelőre csalódást keltő játékosok a keretben, és pénz sem marad túl sok, így csak a legnagyobb lyukakra lesz mód ideiglenes megoldást találni. A secondarybe Marcus Maye remek fogás lenne, nagyon kell egy ilyen mindenes hátulra, míg Donte Jacksont a tavaly kifejezetten jól játszó Sidney Jonesszal lehetne pótolni (nem előrelépés, de nem is nagy visszaesés, ráadásul nagyjából feleannyiból kijön).

Végül érdemes lenne visszahozni a veterán DaQuan Jonest, illetve leigazolni Ja’Wuan Bentley-t, hogy a futás elleni védelem se zuhanjon teljesen össze. Egyikük sem fogja megváltani a világot, pláne hogy Bentley-t nem nagyon lehet fent hagyni passzjátékoknál, de legalább lenne hozzáadott értékük a rosteren lévőkhöz képest. És innentől kezdve akkor oldja meg a rendszer a gyengeségek elrejtését – úgyis a támadósoron fog múlni, meddig jut a csapat.

Összegzés

Ez a roster jelenleg semmire sem jó. A tavalyi teljesítmények alapján legalább három támadófalembert kellene igazolni, hogy legyen egyáltalán értelme támadójátékról beszélni, miközben a legdrágább skill playerek vagy gyengén játszottak, vagy beköltöztek a kórházba. A védelem is tele van lyukakkal, pénz és draft pick viszont nincs arra, hogy tehetséggel töltsék fel, így marad az olcsó, közepes és ideiglenes megoldás. Mindezeken túl mindössze egy 18 milliós csereirányítója van a Panthersnek, minőségi előrelépés nem nagyon van a piacon, így az egyetlen járható út egy első körös újonc lehet, akit viszont lehet, hogy jövőre már nem Matt Rhule fog edzeni. Nem valami biztató kilátások.

[/ppp_patron_only]