Sokat kellett rá várni, de végre megszületett a megállapodás Aaron Rodgers és a Packers között. A veterán irányító durva pofont adott a tendenciáknak: az új szerződésével toronymagasan a liga történetének legjobban kereső játékosa lett, évi nyolc millió dollárt vert a második Dak Prescottra és 12 milliót a harmadik legjobban kereső Patrick Mahomesra. Az Aaron Rodgers szerződés.
A 38 éves irányító eredeti szerződése a 2022-es szezon végéig volt érvényes és 27 millió dollárt keresett volna. Ehhez jött most egy 3+1 éves szerződés 150+9,5 millió dollárral, amivel 5 év alatt 186 millió dollárt kereshet. Ez éves átlagban mindössze 37,2 millió dollár lenne, de ebből az öt évből kettő csak dísznek van ott – a valóságban egy 3 éves, 150 millió dolláros gigaszerződésről van szó, amihez hasonlót még soha nem láttunk. (Az OverTheCapen van egy egész jó bontása a szerződésnek, de feltehetően az oldal statikus szerkezete miatt nem tudták jól ábrázolni, így az összességében sok helyen hibás, illetve nem az aktuális állapotokat mutatja, hanem azt, hogy három év múlva, három átalakítással hogy nézne ki a szerződés).
Az első ábrán látható Rodgers eredeti szerződése. ~27 millió dolláros alapfizetése volt, emellett 26,8 millió dollárnyi aláírási bónusza a korábbi átalakításokból (ezek pirossal jelölve). Utóbbi két részre volt osztva, a 2023-as tétel egy automatikusan megszűnő év, vagyis jövőre is terhelte volna a fizetési plafont akkor is, ha már nem a csapat tagja. Mint láthatjuk az utolsó sorban, alapvetően könnyen kivágható lett volna, de ez nyilván nem volt opció, csak amolyan érdekesség. És most nézzük az új szerződést, ami mindent felülírt.
Az alap kontraktus
Mint láthatjuk, óriási a különbség az Over The Capen látottakhoz képest, pedig Rodgers új szerződése alapállapotában így néz ki a kiszivárgott információk alapján. Persze ez évről évre alakulni fog, amit most lépésről lépésre be is mutatok.
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
Rodgers tehát kapott egy 3+1 éves szerződés 150+9,5 millió dollárral a már meglévő 1 éves, 27 milliós szerződéséhez. Mint látjuk, az utóbbi két év akár automatikusan megszűnő is lehetne, olyan kis összegeket tartalmaz, hogy nem kell velük számolni (a QB amúgy is legkésőbb 2024 után visszavonul, ha hihetünk a riportoknak, de ha nem, akkor majd 2024-ben újraszerződnek ismét). Ami itt lényeges, az a 150 millió dollár, amit az első három évben keres meg az irányító.
Ebből az összegből 101,415 millió dollár teljesen garantált (a 2022-es és 2023-as alapbére, plusz a 2022-es roster bónusz), ami a legnagyobb valaha – soha senki nem kapott egy szerződésen belül ennyi teljesen garantált tartalmat (ezt pirossal jelöltem). Sárga színnel láthatók a korábbi aláírási bónuszok, amik természetesen nem szűntek meg és továbbra is terhelik a sapkát.
Két érdekességet láthatunk még. Az egyik, hogy nincs aláírási bónusz, vagyis nincs olyan tétel, amit a Packers visszakövetelhet a jövőben – ez garantálja Rodgersnek azt, hogy bármikor visszavonulhat. A másik, hogy a QB cap hitje 61 millió dollárosra nőtt idén, ami természetesen tarthatatlan, így természetesen jön is (vagy már a színfalak mögött meg is történt) az első módosítás.
Az első átalakítás
Több hírt is olvashattunk arról, hogy Aaron Rodgers eredeti 46 millió dolláros cap hitje 18 millió dollárral csökkent az új szerződésnek köszönhetően. Ez csak úgy történhet meg, ha a második ábrán látható 2022-es roster bónuszt átalakítják aláírási bónusszá és az összeget elosztják öt évre.
Igen, aláírási bónusszá! Fontos tudni, hogy jogilag van különbség aláírási bónusz és aláírási bónusz között is:
- Amennyiben a szerződéskötés pillanatában, konkrétan a szerződés megkötéséért kap egy játékos aláírási bónuszt, az egyfajta biztosíték a csapat számára. A franchise elutal egy csomó pénzt azért, hogy a játékos jól viselkedjen (ne vonuljon vissza, ne csukassa le magát), mert ha nem így tesz, ez az összeg (pontosabban a része, amit még nem “játszott le”) visszaperelhető.
- Amennyiben az aláírási bónusz úgy keletkezik, hogy roster bónuszt vagy alapfizetést alakít át a csapat, az nem visszaperelhető. A játékos ugyanis mindenképp jogosult lenne erre a pénzre a szerződése alapján – így is, úgy is megkapná, magyarán csak azért lesz belőle aláírási bónusz, hogy a csapat trükközhessen a fizetési plafonnal.
Pénzügyi és cap szempontból persze mindegy, de Rodgersnek ez így nyilván kényelmesebb. Az átalakítással le is csökken a cap hitje a beharangozott 28 millióra, vagyis lehet alakítani a dream teamet.
A második átalakítás
Amennyiben Rodgers visszavonulna a 2022-es szezon után, úgy 40,240 millió dollárnyi halott pénz maradna utána (az ábrán látható összeg kivágás esetére érvényes, de különbség csak az első két évben van a kivágás és a visszavonulás között). Amennyiben viszont folytatja a pályafutását, úgy a következőképp alakul a történet.
Mint látható, a Packers átalakítja az irányító 59 millió dolláros alapfizetését aláírási bónusszá és elosztja négy évre (2023-as átalakítás oszlop). Ezzel a QB 75 millió dolláros cap hitje 31,5 millió dollárosra csökken (összhangban a riportokkal), ami teljesen vállalható. Sőt, ez az összeg automatikusan megszűnő évekkel tovább csökkenthető, de mivel egy 2024-es visszavonulás esetén már így is 68 millió dollárnyi halott pénz maradna Rodgers után, ez így nem túl valószínű.
AR egyébként ez idő alatt meg is kereste a maga 101 millió dollárját, vagyis hozza az 50 millió dolláros átlagot.
A harmadik átalakítás
Így jutunk el a 2024-es szezonhoz. Ha Rodgers visszavonul, akkor ahogy az előbb írtam, 68 millió dollárnyi halott pénz keletkezik utána, ami kétszer nagyobb, mint bárkinek valaha. Amennyiben viszont marad még egy évet, akkor jöhet a harmadik átalakítás.
Nagyjából ez látható az OTC-n, mivel minden valószínűség szerint ez fog megtörténni, de érdekes kiemelni a részleteket. 47 millió dollárnyi alapfizetést alakít át a csapat aláírási bónusszá, amit három évre oszt le. Ezzel a közel 72 millió dolláros cap hitet sikerül 40,6 milliósra csökkenteni, vagyis van még egy esély az all inra, főleg hogy addig a várakozások szerint legalább 40 millióval nőni fog a fizetési plafon a tévés szerződések miatt. Rodgers tehát három év alatt keres 150,665 millió dollárt, azaz évi 50 millió dollárt. Mindezt úgy, hogy a cap hitje alacsony marad, ezzel viszont a visszavonulása után 76,8 millió dollárnyi halott pénz fog keletkezni.
Effektíve tehát a Packersnek van 1-3 éve arra, hogy bajnoki címet szerezzen, majd az utána jövő egy, de inkább két év garantáltan kuka, mert bármennyit nő a fizetési plafon, ennyi halott pénzt nem lehet kompetitíven kezelni. Ezzel együtt nem lehet azt mondani, hogy Rodgers áldozatot hozott volna csapatért vagy a bajnoki címért, ez az egész elég Kirk Cousinsosra sikerült és csak a későbbiekre eltolt irdatlan mennyiségű DM miatt lesz igazán potens contender a csapat.
A Green Bay részéről ugyanakkor teljesen érhető, hogy belement ebbe. Jordan Love kuka, Aaron Rodgers elit, a Lombardi trófea pedig nagyon szépen csillog – nincs garancia a sikerre, de az elmúlt 10 év lagymatag hozzáállása után már nincs hová húzni az időt. Egy-két rosszabb szezont nemhogy be lehet, de szerintem minden további nélkül be kell vállalni egy top irányítóval azért, hogy maximalizálják a siker esélyét, és ha összejön a bajnoki cím, akkor senkit nem fog érdekelni, mi lesz a következő két évben. (Ha meg nem sikerül, akkor sem dől össze a világ, az elmúlt bő 10 évben sem sikerült, másnak még csak lehetősége sem volt hasonlóra.)
Mi a helyzet a többiekkel?
Ha már kiveséztük Aaron Rodgers szerződését, érdemes azt is megnézni, hogyan áll a többi irányítóhoz képest.
Játékos | Új szerződés | Fizetés | Új pénz | G-évek | Kivágható | NG-évek | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Dak Prescott | 2021 | M40$ | M40$ | M42$ | 2024 | M34$ |
2. | Patrick Mahomes** | 2020 | M39,8$ | M45$ | M38,6$ | 2025 | M49,3$ |
3. | Aaron Rodgers | 2022 | M37,3$ | M50$ | M50$ | 2025 | M19,92$ |
4. | Josh Allen | 2021 | M35,58$ | M43$ | M32,9$ | 2026 | M40,01$ |
5. | Kirk Cousins | 2022 | M35$ | M35$ | M35$ | - | - |
6. | Ryan Tannehill | 2020 | M29,5$ | M29,5$ | M30,3$ | 2023 | M27$ |
7. | Deshaun Watson | 2020 | M29,3$ | M39$ | M27,97$ | 2024 | M32$ |
8. | Matt Ryan | 2018 | M28,2$ | M30$ | M29,37$ | 2022 | M25,87$ |
9. | Jimmy Garoppolo* | 2018 | M27,5$ | M27,5$ | M30,6$ | 2019 | M25,4$ |
10. | Jared Goff*** | 2019 | M26$ | M33,5$ | M25,9$ | 2023 | M26,15$ |
11. | Russell Wilson*** | 2019 | M25,5$ | M25,5$ | - | - | M25,5$ |
12. | Tom Brady | 2020 | M25$ | M25$ | M32,3$ | 2022 | M10,39$ |
13. | Carson Wentz*** | 2019 | M24,6$ | M32$ | M28,7$ | 2023 | M20,5$ |
14. | Matt Stafford*** | 2017 | M21,5$ | M27$ | M20$ | 2021 | M23$ |
15. | Derek Carr | 2017 | M21,02$ | M25$ | M23,83$ | 2019 | M19,62$ |
Ha a teljes szerződést nézzük, Rodgers csak a harmadik legjobban kereső irányító a ligában, de mint tudjuk, gyakorlatilag csak a garantált évek számítanak. A Packers irányítója pedig a szerződése első három évében évi 50+ millió dollárt fog keresni, ami 8 millió dollárral több, mint amennyit Dak Prescott vihet haza és 12 millió dollárt ver Patrick Mahomesra. Egyszerűen hihetetlen, milyen brutálisan nagy szerződést kapott Rodgers – erre, pláne ilyen struktúrában szerintem senki nem számított.
Érdemes még megnézni, hogy a nem garantált években csak 17,92 millió dollárt visz haza évente, ami nyilván nem reális. Még ha esetleg nem is vonul vissza 2024 után és úgy játszik, mint most, akkor garantáltan új szerződést fog kapni.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Azért konkrétan rekedtre röhögném magam, ha ezt követően a második meccsen lesérülne vagy elkezdene karrier negatív rekordot érően játszani. Isten ments, hogy kívánnám(afasztnem!), mert bírom a srác játékát, de ezt a marhaságot…
Ez egy durva all-in kísérlet nagy kockázattal. Olyannal is, amit te írsz.
Amúgy a struktúra tényleg a jövőt éli fel egy közeli SB reményében.
Ilyen az emberi természet, mindig kapaszkodókat keres, hogy szebben lássa a jövőt…
Nem lesz ebből SB…
:DDD
“nem csapatbarát szerződés Rodgers részéről”
Mikor volt tőle ilyen? Hiszti hogy erősítsék meg a csapatot de pénz is kell.
Love kuka egy meccs alapján bravo..
Jó eséllyel nem egy meccs, hanem az eltelt idő edzései alapján.
A draftolásakor is lehetett azért sejteni, hogy nem lesz ő olyan jó és úgy néz ki, még annyira sem.
Még két évig van szerződése és az ötödik éves opcióját nem fogják lehívni. Ha idén nyerne a Packers és Rodgers visszavonul, akkor még lehet vele kezdeni valamit, egy éve lenne a bizonyításra, de ha Rodgers két évre tervez, ahogy a garantált fizetése mutatja, akkor jó eséllyel neki annyi (és ez a valószínűbb forgatókönyv).
Ez a beáldozunk pár évet jól hangzik. De lecsúszni sokkal könnyebb, mint felkapaszkodni utána.