Az idei corner class három sztárja után (Gardner, Stingley és McDuffie) egy kisebb szakadék következik és több cornerback is pályázik a dobogó utáni első helyre. Mindenkinek más skilljei vannak és mindenki más és más rendszerben lehet jó. Ilyen például Andrew Booth, a Clemson cornere is, akinek a fizikai paraméterei és az eddigi tapasztalata más és más rendszerbe predesztinálná.
Booth egy négygyerekes család egyik ikertagjaként született Georgiában. A szülők alapvetően nem éltek rosszul, a gyerekek rendes oktatást kaptak és többen is szakmai karrierbe kezdtek. Andrew azonban már egészen kicsi korától kezdve a sport felé kacsintgatott, amit fizikai paraméterei megengedtek.
Középiskolai karrierje elég jól sikerült, nagyon gyorsan megtalálta magának a corner posztot és ebből kifolyólag az ország egyik legnagyobb tehetsége lett. Ötcsillagos recruit volt, az ország 30 legjobb játékosa között tartották számon a korosztályából, az államban a második legjobb játékos volt és összességében a második legjobb corner jelölt. Végül a Clemson csapott le rá és az egyetem legmagasabban jegyzett recruitja volt abban az évben.
Már rögtön odakerülése után lehetőséget adtak neki, igaz még nem kezdő szerepkörben, de a rotációban tevékeny részt vállalhatott. Fokozatosan növelte ázsióját és utolsó évére az egyik legmeghatározóbb védő lett a csapatnál. Sokan elfelejtik a Clemson rossz idénye miatt, de a védelem top10-es volt a ligában és ez Booth-ék magabiztos secondary játékának is volt köszönhető.
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Fentebb esett szó Booth jó fizikai paramétereiről, de érdemes ezzel kezdeni. Nem a legnagyobb darab corner és nem is a legizmosabb. Nem félelmetes a megjelenése, ellenben nincs egyetlen gyenge pontja sem a termetének. Mind a magassága (184 cm) mind a testsúlya (91 kg), mind a karhossza (felső 35%) a ligaátlag felett van, igazából nincs fizikai hátránya semmilyen téren.
If Andrew booth was a safety he’d be better than Hamilton pic.twitter.com/xtFckRZcLn
— Jaxx (@JaxxTalks) April 19, 2022
Ezekhez a külső paraméterekhez jön hozzá, hogy egy nagyon tanult, technikás játékosról van szó, aki minden téren tudja a saját képességeit használni. Nagyon könnyed lábai vannak, természetes a mozgása, aránylag gyors a backpedalja, kevés felesleges mozdulatot tesz, ami lelassíthatná a mozgását. A csípője laza, nem eszméletlen gyorsan fordul, de tudja tükrözni az elkapók mozgását, sallangmentes koordinációjának hála ott tud velük lenni végig a route-okon.
Andrew Booth NFL draft preview pic.twitter.com/6QvsG27I77
— Clemson Highlights (@ClemsonRT) April 21, 2022
A Clemson védelmében elsősorban zónázott, de nagyobb nevű elkapók ellen volt emberezős feladata is. Igazából minden technikát tud alapszinten, jól felkészített játékos, aki meg tudja ragadni a lényeget és figyel a részletekre. Jól kommunikál a társaival. A zónahatárokat nagyon érzi. Nem egy ösztönös játékos, de képzett és okos, tudja figyelni az irányítót, egyszerűbb útvonaltechnikákkal is tisztában van.
Andrew Booth is a solid CB that not many people are talking about.
Projected as a late-first rounder, he has a feisty competitiveness I like.
He's not afraid to initiate contact or support in the run. Also has some sticky hands.
🎥: Thinking Footballhttps://t.co/Y9mwL91vX6 pic.twitter.com/VDGyMCF81k
— George Carmi (@Gcarmi21) April 14, 2022
Türelmesen játszik, nem hagyja hogy manipulálják, bízik a lábaiban, még akkor is, ha nem átlag feletti a gyorsulása. Nem mozdul el az első testcselekre, nem ma kezdte a pályáját. Rutinosan játszik, használja a pálya szélét és tudja mikor van segítsége.
1.31 – Bengals – IOL, CB, TE
Andrew Booth Jr, CB – Outro time com poucos buracos e a oportunidade de escolher pro longo prazo. Booth é rápido no movimento, mas precisa melhorar o posicionamento pra não deixar o WR se soltar facilmente. pic.twitter.com/SIaeVXrZ3G
— Gabriel Mafra 🇧🇷🏈 (@GabsMafra) April 20, 2022
Coverage-ben kellően fizikálisan játszik, nem annyira domináns mint Gardner, de nem ijed meg a saját árnyékától. Az elkapási ponton nincs hiányossága, nem a legatletikusabb játékos, de jól választ szögeket és jól használja a kezét, ha oda kell piszkálni az elkapónak. A labdát nagyjából jól követi a levegőben, kevés teret hagy az elkapójának, sok kikényszerített sikertelen elkapást köszönhetnek neki az ellenfelei.
Still one of the craziest INTs I've seen in a long time.
Andrew Booth is a very realistic option in the first round for the birds.#Eaglespic.twitter.com/0vLm2zIwhW
— Thomas R. Petersen (@thomasrp93) April 20, 2022
Gyengeségek
Nincsenek nagy hiányosságai, de úgy igazándiból semmiben nem kimagasló. Jó a technikája és nagyon képzett, tapasztalt játékos, de nincs egyértelmű erőssége. Nem ultra atletikus, csak simán jó. Nem kimondódottan félelmetes a fizikális fellépése, csak átlagos. Nem gyors, de nem is lassú. Összességében egy magas padlóval rendelkező játékos, aki nem kelti fel semmivel a figyelmet, nem tudsz arra alapozni, hogy All-Prót nevelsz majd ki belőle.
Az igazi gyilkos ösztön hiányzik a játékából, nem a legnagyobb playmaker a pályán. Összesen öt labdalopása volt az egyetemi évei alatt, ami annyira nem rossz a tavalyi csonka szezont is figyelembe véve, de nem ő a legnagyobb game-changer.
Futás ellen kimondottan szenved, de általánosságban is rossz arányban szerel: több mint 23%-át elrontotta a kísérleteinek. Nem használja elég jól a testét ütközésnél, sokszor túl puhán játszik. Néha később ismeri fel a futás irányát, így elkésve érkezik és lecsúszik.
Idén márciusban műteni kellett, így már a Combine-on sem vett részt és várhatóan az idény elejét ki kell hagynia. Alapvetően nem sok sérülés kísérte karrierjében, de következő csapata biztosan nélkülözni kénytelen pár hónapig.
Összességében
Booth egy tipikus magas padlóval, de alacsony plafonnal rendelkező játékos, aki nem fog hatalmas csalódást okozni, de hatalmas elvárásaink sem lehetnek vele kapcsolatban. Talán ezért volt az a legnépszerűbb várakozás, hogy valahol az első kör végén kelhet el, nem a legnagyobb sztárok között, de egy stabil kezdő szinten. A műtéte azonban ezt kicsit keresztülhúzhatja és elképzelhető, hogy a második nap elejére csúszik. Egy rendszerfüggetlen játékos, aki sok csapat radarján rajta lehet, de elsősorban többet zónázó elképzelésekben lehet igazán hasznos.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”