Athénból indulva, vízilabda kapusból az NFL-ig. Ezt az életpályát járta be az idei draft egyik legszerethetőbb figurája, George Karlaftis. Kevés igazán nagy nevű európai játékosa volt és van is jelenleg a profi amerikai football ligának, a Purdue pass rushere azonban végigment ezen a hosszú úton és a 2021-es class egyik nagy tehetségeként várhatja, mikor is hangzik majd el a neve április végén.
Karlaftis, mint a bevezetőben is utaltam rá, európai játékos, azonban nem csak a felmenői közt találni a tenger ezen oldaláról származó ősöket. Ő maga is Athénban, Görögországban született, sőt élt is 13 éves koráig. Addig focizott is, de profi szinten a vízilabdával került kapcsolatba. Olyannyira, hogy korosztályos válogatott kapusa is volt a görög csapatnak. Édesapja korai halála után azonban az amerikai származású anyja úgy döntött, hogy a családjával visszaköltözik szülőföldjére, az Indianában található West Lafayette városába. George már itt kezdte meg a középiskolát és került közelebbi kapcsolatba az amerikai focival, majd egy ismerkedő év után csapata egyik legjobb játékosává vált. Mindössze négy évvel azután, hogy elkezdte a focit négy csillagos tehetségként tartották számon, valamint a legjobb játékosa volt Indiana államnak. Bár a legnagyobb programok is megkörnyékezték, ő a városi egyetem, a Purdue csapatához jelentkezett, akiknek meccsére egyébként már kisgyermekkén is kivitték a szülei egy családlátogatás alkalmából.
George a legmagasabbra rangsorolt játékosa volt a programnak 2019-ben, így nem is volt kérdés, hogy első naptól a kezdőben kapott helyet. Teljes freshman és junior éve között a sérülések és covid miatt csonkára sikeredett 2020-as szezonnal együtt mind a 27 egyetemi meccsén kezdő volt a Boilermakers csapatában és senior évét kihagyva jelentkezett az idei draftra.
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Erős. Ez azonnal látszik is rajta, hiszen egy nagyon zömök, remek izomzattal rendelkező játékos. Nemcsak a felsőteste, de a lábai is vastagak, kimunkált izomzattal. Azt lehet mondani, hogy az ereje elsősorban nem is a karjaiban van meg (azok se gyengék) sokkal inkább a törzsében és a lábaiban. Remekül horgonyoz le, nagyon nehéz elmozgatni és ha ő indul meg komolyabb nevű tackle-öknek is meggyűlik a bajuk a bull rushával. Nagyon lendületesen érkezik meg a kontaktba, beleáll az ütközésbe és átnyomja magát a vele szemben álló játékoson. Jól időzít, bár nem túl hosszúak a karjai, sokszor éri el ő elsőként a falember mellkasát és tud a mozgására ezáltal hatással lenni. Nem csak bután megy előre, de ismer több bull rush technikát is: stab, two-hand swipe, long-arm, mind megtalálható a repertoárjában.
🧵 DE/5t George Karlaftis #5 #Purdue
+Powerful bull rush
+inside/outside versatility
+very very good hand fighter/good counters
+extremely effective snatch/pull/rip move-not flexible/poor bend
-lacks twitch and explosiveness
-always plays pass=inconsistent gap integrity in run pic.twitter.com/Xo9fDd6MVi— NathanAmsdenNFL (@NathanAmsdenNFL) April 8, 2022
Nagyon hatékonyan vezeti végig az egész testén az erőt, melyet akár egy kezén át is képes a guardra kifejteni (long-arm move). Végig képes az ellenfelén tartani a kontrollt és a szabad kezével leveri a kiszabadítási kísérleteket és végül befejezi a játékot a labdás emberen.
George Karlaftis III with the long arm rush. Finishes with an arm over for the sack. All about leverage, hand placement, strength & leg drive. @TheGK3 earned frosh All-American honors this past season! #PassRush #BoilerUp pic.twitter.com/6lxKz5iowP
— DLineVids (@dlinevids1) February 18, 2020
Nagyon magas munkabírású játékos. Ez talán származhat a vízilabdázó múltjából is, ahol a sport sajátossága miatt egy percig sem lehet igazán pihenni (még a kapuban se). Nagyon sokat játszott a Purdue-n és szituációtól függően nem is csak a szélen, de fal belsejébe is berotálták. Ereje megvan hozzá, hogy bent is képes legyen megküzdeni a nehezebb falemberekkel.
Fejlett a kéztechnikája. Mint később kitérek rá vannak limitációi a játékának. Azonban mivel egy rendkívül fókuszált játékos, tudatos az életvitele és minden döntésével azon van, hogy jobb sportoló legyen felismerte, hogy bizonyos képességbeli hiányosságokat kompenzálnia kell. Emiatt emelkedik ki az ereje és a technikája is. Tudja mikor és hogyan kell használni a kezeit, rendszerint képes volt hamarabb elérni a támadófalembert a jól megválasztott pillanatnak köszönhetően. Tudja, hogyan verje le- vagy fel a ellenfele karját, mikor támadja annak a mellkasát és mikor a külső vállát. A kezét kifejezetten jól használja ahhoz képest, hogy szinte csak a középiskola óta tanulja a sportot és hogy rendkívül fiatal. Karlaftis a legfiatalabb 1.-2. körbe várt pass rusher az idei classban, hiszen alig múlt még 21 éves. Ritka, hogy egy ilyen fiatal játékos ennyire tapasztalt és kiforrott legyen a poszton.
Nem egy robbanékony játékos, mégis sokszor tudja jól elkapni a snapet, az első lépése kifejezetten gyorsnak mondható. Nem az a fajta, aki kirepül a snapből, de termetéhez és stílusához képest tud meglepetést okozni. Ha pedig sikerül jól elindulnia, akkor remekül tudja kamatoztatni az ott megszerzett extra lendületet és alakítja át a sebességet erővé vagy oldja meg előnyből a helyzetet már lendületből.
When people get excited about George Karlaftis (DE, Purdue #5) this is why.
That is special/rare quickness out of a guy his size (6’4”/266). Just blasts by the RT. pic.twitter.com/gSCqAjmxD5
— EJ Snyder (@thedraftsmanFB) April 9, 2022
Hiányosságok, kérdőjelek
Érintőlegesen említettem már, de nem az a fajta atléta, akiket manapság keresnek a ligában. Robbanékonysága, sebessége mélyen átlag alatti és a fordulékonysága, hajlékonysága is maximum középszerű, de inkább az alatt van. A combine hajlékonysági felmérőkön nem teljesített borzasztóan, de kijött, hogy nem az a játékának az elsőszámú eleme. Az egyenes vonalú futást ott még kihagyta, de a Pro Day-en elért eredményei is csak igazolni tudták, hogy sebességből, éles irányváltásokból ő nem fog tudni nyerni NFL szinten a tackle-ök külső vállán. Nincs benne a játékában, hogy konzisztensen veszélyes lehessen kívülről, amik ugye a legfontosabb területei egy pass rushernek, hiszen ezeket a mozgásokat látja legkevésbé egy irányító.
Ezek az eredmények azonban várhatóak voltak és előzetesen sem remélt senki kiugró számokat tőle. A karhossza azonban várakozásokon aluli lett. Mindössze az alsó 16%-hoz tartozik a karmérete, és mivel egy erőből dolgozó játékos, piszkosul fontos lett volna az esetében, hogy ez rendben legyen. Így kevésbé lesz képes elsőként elérni ellenfelét, elsőként kezdeményezni a kontaktot vagy elsöpörni a tackle fenyegető karjait maga elől. Sokszor tudott eredményes lenni azáltal, hogy jól időzítve ő ragadta meg elsőként ellenfelét, de kérdés, hogy a profiknál a nagyobb, hosszabb kezű, jobb technikájú tackle-ök ellen mennyire tudja ezt fenntartani.
Már az egyetemen is kijött, hogy nem egy igazán jó befejező. Az utolsó centik megtétele, vagy a labdás stabil átkarolása nem az erőssége. Sok nyomást tudott generálni vagy megzavarni a futót, de ezek nem mindig manifesztálódtak sackekben vagy futásmegállításokban. A lyukból kevés alkalommal tudták igazán elmozgatni, de hatása nem mindig volt az egyébként mellette elfutó running backre.
Look at this rep against Karlaftis, a top 10 prospect in the draft, and say he’s a liability. Best run block tackle in the draft with plenty of room for improvement pic.twitter.com/QHH61ZXBRi
— Jacob (@crappthoughts) January 17, 2022
Bár fiatal játékos, közel lehet potenciálja csúcsához. Atletikussági limitációi miatt kevés esély van rá, hogy többszörös 10+ sackes játékos lesz belőle a profiknál. Hamar egy korrekt futás elleni védő lehet, aki 5-8 sack között szerez egy szezonban, de a sztár potenciál kicsi az esetében. Azt amit Karlaftis tud, relatív könnyebben le tudják védeni a profi tackle-ök vagy guardok.
Sémafüggetlen játékos, de nem feltétlen abban az értelemben, mint sokan szeretik hallani egy edge rusher esetében. Karlaftis 4-3-as defensive end alkattal rendelkezik, de ha egy 3-4-es csapat draftolná, a kevés base felállásban közelebb van a 3-as fal end pozíciójához, mint egy külső linebackerhez.
Összegzés
Karlaftis egy ritkaság. Kevés játékos mondhatja el magáról, hogy európai születésűként ekkora nevet szerez már college szinten is és első körös tehetségként tartják számon az NFL-ben. Persze kellett ehhez az életpályához az Egyesült Állomokba való költözés és az ottani képzés. Karlaftis bust potenciálja a zéróhoz konvergál. Személyisége, motiváltsága, magas technikai képzettsége és ereje miatt szinte biztos, hogy egy korrekt kezdő játékosa lesz a ligának hosszú évekig. A kérdés az esetében, hogy megelégszik-e egy csapat azzal, ha a benne rejlő potenciál sem feltétlen sokkal több ennél.
Az első kör közepétől/második felének elejétől a kör végéig/második kör elejéig bezárólag el fog kelni valahol a Boilermakers fiatal játékosa, aki hamar a szurkolók egyik kedvence lehet, de talán sose lesz a legnagyobb közönségsztár.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”