Hír

Mayfield: Tiszteletlenek voltak velem a Brownsnál

Published on

A (még) Browns irányító Baker Mayfield most először beszélt a nyilvánosság előtt, mióta a csapata megszerezte Deshaun Watsont, ő pedig cserét kért, amit egyelőre nem sikerült összehozni. A YNK Podcastben beszélt több mindenről is, például hogy hazudtak neki:

“Úgy érzem, tiszteletlenek voltak velem, egyértelműen. Mondtak egy dolgot és aztán mást csináltak. Így kerültem ennek a közepére.”

Mayfield beszélt arról is, hogy négy év alatt négy főedzője és egy csomó koordinátora volt, ezért is volt hullámzó a játéka évről évre – kiváló újonc év, gyenge második, jó harmadik és pocsék negyedik. Szeretne már egy kis stabilitást maga körül. Arról is beszélt, hogy mi lesz a jövőjével.

“Fogalmam sincs, hová kerülök. Ha másfél hete kérdeztétek volna, akkor azt mondtam volna, hogy Indianapolis. Most talán Seattle a legvalószínűbb opció, de igazából fogalmam sincs. Viszont készen állok a következő fejezetre.”

Az irányító idén fixen megkeres majd 18,8 millió dollárt az ötödik éves opcióján, a kérdés az, hogy valaki cserél-e érte (és mennyit vállal át a fizetéséből), vagy a Brownsnak végül ki kell vágnia. Csere esetén minden bizonnyal lenne kezdő pozíciója, kivágás és leigazolás esetén azonban elképzelhető, hogy csak csereként számolnak vele.

6 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group