Hír

A Ravens érdeklődik Jarvis Landry iránt

Published on

A Ravens az első kör közben elcserélte a szélvészgyors elkapó Marquise Brownt, majd nem draftolt senkit helyette az egész börze során. Mivel jelenleg a Rashod Bateman, Devin Duvernay, James Proche, Tylan Wallace négyes alkotja a WR-sort, így természetesen beindultak a spekulációk, hogy majd valamilyen veterán fog érkezni a piacról vagy csere útján. Ez pedig így is lehet, ugyanis Brad Stainbrook információi szerint a Ravens érdeklődik Jarvis Landry iránt.

Landry jelenthetné a veterán tapasztalatot a fiatal WR-szobában, mentorálhatná a többieket és egyébként is nagyon jó öltözői vezér hírében áll, így a pályán kívül is segíthetné a Ravenst amellett, hogy a slot elkapó szerepét azonnal átvehetné Prochétól. Ha összejönne az üzlet, az mindenképp sokat dobna a Hollókon, a kérdés az, hogy az anyagiakban sikerül-e megegyezni.

Landryt 2014-ben a Dolphins draftolta a második körben, majd négy év után a Brownshoz írt alá, ahol újabb négy szezont húzott le. Nyolc idényéből háromszor lépte át az 1000 yardos határt és még háromszor a 900 yardosat, emellett a Ravensnél is közelről ismerhetik, hiszen nyolcszor játszott a baltimore-iak ellen, ezek alatt 6 elkapást és 85 yardot átlagolt három darab 100+ yardos mérkőzéssel.

4 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group