Connect with us

Draft

Carpe diem – Saints draftértékelő

Carpe diem, azaz “Élj a mának”! Ezt a mondatot vésték a Caesars Superdome bejáratára. Bár Sean Payton személyében a liga egyik legjobb edzőjét vesztette el a Saints és az irányító kérdés sem biztos hosszú távon, Louisianában úgy gondolják, továbbra is nyitva a Super Bowl ablak.

Saints draft

1/11 Chris Olave, WR, Ohio State

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Arról majd később értekezek, hogy mennyire is volt ez drága, most nézzük tisztán Olavét, mint 11. választott. Borzasztóan kellett egy elkapó ebbe a csapatba, a Saints pedig a mának él, ebbe pedig nem feltétlen fér bele egy az idény felét kihagyó Jameson Williams. Ha ő a sérülés miatt lejjebb volt a boardjukon, akkor valóban Olave volt az utolsó “elit” talent. Szerintem a Buckeyes elkapója volt a legjobb route futó az idei classban, amibe könnyű beleszeretni. Nem minden meccsen futotta az útvonal fa minden ágát, de ez a rendszernek volt elsősorban köszönhető. Olave volt a mélységi célpont, akit elég sűrűn sikerült is eltalálni CJ Stroudnak. Nem féltem, hogy pont Jameis Winston ne tudná ugyanezt megtenni majd.

Remek a sebessége és jól is használja a robbanékonyságát a pályán a szeparálódáshoz. Irányváltásai nem olyan félelmetesek és nem az a fajta elkapó, akinek a kezébe kell adni a labdát és átszalad a védők közt. Olave egy hagyományosabb elkapó, aki üresre játssza magát pontos route-okkal, amiket remek tempóban fut meg. Elkapás után viszont már nem olyan agilis, mint előtte. Ettől még egy nagyon biztos második számú elkapó lesz első naptól fogva, aki mellé ha visszatér Michael Thomas, remek párost fognak alkotni.

Korai rá a 11. pick? Szerintem nem feltétlen. Williams a sérülése miatt valószínűleg lejjebb volt a New Orleans boardján, Burks pedig egy teljesen más típusú játékos. Dotsonnál pedig a testi adottságok miatt vannak kérdések. Olave egy nagyon biztos pick, akivel nem lehet befürödni és egy olyan csapatnak, akiknek ennyire nagy need volt az elkapó, pontosan ilyen játékos kell.

 

1/19 Trevor Penning, LT, Northern Iowa

A másik első körös pickkel már a helyén maradt a Saints és jól sakkoztak, hiszen a másik nagy hiányposztjukra bent maradt az a játékos, akit a legtöbbször a mockokban is hozzájuk írtunk be. Penning egy baromira szórakoztató prospect. Ritkán lehet ilyen jelzővel illetni egy falembert, de a másodosztályban edződött tackle-t úgy kell elképzelni, mint Taylor Lewant pár évvel ezelőtt. Igazi ‘nasty’ játékos, aki hobbit űz abból, hogy utáljanak ellene játszani.

Adódik mindez abból, hogy Trevor egy hatalmas játékos nagyon hosszú karokkal. Szorításából nem jön ki az ellenfél, ha pedig elkap, minden snapben a földre is akar vinni. Lök, húz, ráncigál, nem enged el csak a sípszó hallatán, bár néha még akkor sem. Nem egyszer ugrott rá a már földre vitt ellenfelére, vagy rántotta azt le akkor, amikor az már igazából feladta volna a játékot. Első naptól nagyon hatékony futásblokkoló lesz. Testi adottsága mellett a mentalitása és tapasztalata is megvan hozzá, passz szituációknál karrierje elején azonban még megzavarható lehet.

Termetéből adódóan is magasan játszik, nem rogyasztja eléggé a térdét és inkonzisztens a kéztechnikája. Gyors, csiszolt pass rusherek ki tudják majd ezt használni és akár bebújnak a hóna alatt vagy megkerülik. Bár viszonylag idős (23 éves), van még mit tanulnia. Mentalitása miatt rookie-ként lehet, hogy vonzza majd a holdingokat, hiszen nem szereti elereszteni az ellenfelét és keménységből is beeshet majd pár büntetés.

Egyértelműen első körös tehetség volt az idei classban, a Saints bőven értéken vitte el a kör közepén, de nem egy hibátlan játékos. Sokat fog segíteni a futójátékban és passz szituációknál is, de lesznek karrierje elején még rossz napjai. Azonban minden adottsága és a hozzáállása is megvan ahhoz, hogy pár éven belül egy elit játékossá nője ki magát.

Ez a két első körös választás azonban azon túl, hogy nagyon nagy hiányposztokra érkeztek és jó játékosokat találtak, borzasztó drága volt. Az 1/11 és 1/19-es pick kiegészülve a 6/194-el az alábbi ellenértékbe került összegezve a Saints két cseréjét:

  • 1/18
  • 3/98
  • 3/101
  • 4/101
  • 7/237
  • 2023/1
  • 2024/2

A Saints maximálisan a mában él. Azon túl, hogy felhasználták az idei 2db 3. körös és 4. körös választásukat az első mellett, eladták a jövő évi első és a két év múlva esedékes második körüket. Ha az Olave – Penning duó egyből Pro-Bowl szinten fog teljesíteni, akkor is necces, hogy megérte-e ezt a sok tőkét beáldozni rájuk. Főleg úgy, hogy az irányító poszton egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy biztosan megvan hosszú évekre előre a csapat embere.

2/49 Alontae Taylor, CB, Tennessee

Taylor egy nagy tapasztalattal rendelkező, az egyetemen is már sokat látott, jó felépítésű, elsősorban zónázó cornerback. Az idei classban elég jól lehetett kategorizálni a cornereket. Négy egyértelműen első körbe várt játékos után volt egy 2-3 névből álló második polc is, azonban utánuk szinte bármilyen sorrendben fel lehetett volna állítani a következő range-be tartozó játékosokat.

Úgy alakult, hogy Taylor a másodvonalas srácok (Booth, Gordon, McCreary) után az első corner lett a zavarosból, amivel igazából szerintem semmi probléma nincs. Elképzelhető, hogy 10-15 hellyel később is elérhető lett volna még, de a Saints nem volt abban a helyzetben, hogy rizikózhasson. Ha itt nem viszik ki, következőre csak az 5. körben lett volna választásuk.

Taylor egy kicsit idősebb, de emiatt rendkívül tapasztalt játékos. 45 egyetemi meccs van a lábában, amik nagy részén kezdőként játszott. Elsősorban zónázásban jó, időnként press man alap felállással megfűszerezve. Remekül játszik maga előtt, ismeri a route koncepciókat és nem egyszer olvasta le a játékot és csinált nagy playt. Remek a sebessége is és ha meglátta a játékot, képes akár megfogni is a labdát, ami korábbi elkapó múltjából ered. Külön szigetre valószínűleg nem feltétlen alkalmas, de Lattimore túloldalára Paulson Adebo helyett/mellett jó második számú cornerré nőheti ki magát.

Tud presselni, megzavarni az elinduláskor ellenfelét, de nem olyan fluid a mozgása, a csípője nem olyan laza, hogy a legjobb, leggyorsabb elkapók ellen folyton sikeres tudjon lenni. Karrierje késői szakaszán akár safetynek is átképezhetik, hiszen kiemelkedő sebessége van és jól szerel. Addig is egy továbbra is fejlesztendő corner marad, magas padlóval, aki a védelem mellett a special teamben is bevethető, de igazi top corner potenciálja nincs.

A második kör közepén miután kiment a top7 játékos a poszton, nem gondolom akkora reachnek a kiválasztását, mint talán egyesek. A cornerback prémium poszt, ahol sose lehet elég tehetséges játékosod.

5/161 D’Marco Jackson, LB, Appalachian State

5. körben már ritkán találsz hibátlan játékost, de egyes feladatokra még itt is lehet ügyesen válogatni. Jackson egy igazi szupersztár volt az Appalachian State-en és kapta meg 2021-ben a konferencia legjobb védőjének járó díjat. Egy tackle gép, akinek remek sebessége és gyors olvasási képessége van. Ugyanakkor a profiknál lehet nem lesz belőle több egy special teamernél. Sok a félreolvasása, alulméretezett és időnként túl gyorsan akar játszani, amik miatt sok az elhibázott szerelése és a játékokon való túlfutása. Egy nagy motivációjú srác, így van esélye, hogy munkabírása miatt hasznos rotációs linebacker is legyen, de erényei elsősorban a speciális csapategységben jöhetnek jól rookie-ként.

6/194 Jordan Jackson, DT, Air Force

A légierő már kissé túlkoros védőfalembere egy elsősorban futás ellen hasznos játékos, akit korai downokon lehet a nagy nevű kezdők tehermentesítésére használni. Nagyon produktív futás elleni védő volt sok negatív yardos szereléssel. Pass rushban kevésbé volt aktív, pedig alapvetően egy kisebb termetű falember. Jelenleg tweenernek minősül: kívülre nem elég agilis, belülre kissé könnyű. One gap feladatkörben robbanékonyságával és hosszú karjaival akár a passzolóra is veszélyes lehet a profik között, ha eldöntik, hogy belül fogják folytatni a fejlesztését – szerintem ez a jövő számára (erősödni könnyebb mint atletikusságot javítani). Szintén remek hozzáállással rendelkezik, aki hajt és próbálkozik minden snapen. Nem áll meg, jár a lába és a kezeit is aktívan használja. Pár lassabban mozgó veteránt lehet esélye beelőzni egy jó training camppel és roster helyet fognia.

Összességében rövid draftja volt a New Orleansnak. Gondosan kiürítették a draftjuk közepét és az a ritka eset fordult elő, hogy a louisianai csapat többször választhatott a top50-ben, mint utána. A két legnagyobb hiányposztjukat azonban remekül foltozták be. Tavaly ez a csapat egy egészséges Winstonnal bent lett volna a playoffban, az NFC pedig nem olyan telített mint a másik konferencia. A Saints kerete abszolút alkalmas egy mély playoff menetelésre is akár – persze ehhez Winston “up and down” játékából az up kell hétről hétre januárban. Azonban nem feltétlen elvakult gondolat, hogy Dennis Allen gárdája másodvonalas ugyan, de Super Bowl esélyes. Sean Paytonnal a fedélzeten persze magabiztosabb lenne az ember, de szinte minden eleme rendben van a keretnek, Tyrann Mathieu megszerzésével ráadásul még inkább elmondható ez.

Sokat adott fel a csapat, hogy megszerezze az Olave, Penning duót, de ez akár még ki is fizetődhet. Ha azonban csúnya földbeállás lesz a 2022-es szezon, akkor nagyon fog fájni az elherdált jövő évi első kör.

Értékelés: B+

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!