Connect with us

Draft

Offense helyett defense – Chiefs draftértékelő

A Chiefsnél a fájdalmas konferenciadöntős kiesés és Hill váratlan elcserélése után hosszú évek után lehetett kisebb bizonytalanságot érezni, amit a szabadügynökpiacon sem sikerült feltétlenül feloldani. Ellenben kivételesen sok magas cetlivel rendelkezett a gárda, így a szurkolók joggal bízhattak egy erős draftban. Ezt végül meg is kapták.

Bár a csapat két cetlivel is rendelkezett az első körben, mégis a draft előtti pletykák szerint úgy érezték, hogy a top játékosokról lecsúsznak, mert csak a 29. és a 30. választási jogot birtokolják. Mivel a későbbi körökben is rengeteg cetlije volt a gárdának, így sejthető volt, hogy ha kell, akkor nem lesznek restek fentebb mozogni.

1/21 Trent McDuffie, CB, Washington

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Végül a 21. helyre mozogtak fel a Patriots helyére egy harmadik- és negyedik körért cserébe, így megszerezték a Washington cornerbackjét, Trent McDuffie-t. Hatalmas húzás a csapat részéről, ugyanis McDuffie egyöntetűen a class harmadik legjobb cornerének volt kikiáltva (a két legjobbat ráadásul a top4-ben már elvitték), sőt ha a karmérete nem lett volna ennyire rövid, akkor egyértelmű top10-es tehetségről beszélnénk az esetében.

A kiváló képzést adó Washingtonból érkezik, egy nagyon technikás játékos, aki több rendszerben is edződött, de mindezek mellé az ösztönei, futball IQ-ja is kimagasló A Chiefs szereti variálni a secondary felállásait, sokat épít a játékosainak a rugalmasságára és keveri a kártyákat. McDuffie az egyik leginkább rendszerfit játékos nekik, aki a futás ellen is messze a leghasznosabb prospect a poszton.

Az egyetlen kérdőjel vele kapcsolatban, hogy outside cornerként mennyire fogja hátráltatni a magassága és a már emlegetett karhossza, de ha valaki észből és agilitásból tudja ezt kompenzálni, akkor az ő. Hatalmas fogás, akiért abszolút megérte felmozogni a csapat részéről még a viszonylag busásabb ellenérték fejében is.

1/30 George Karlaftis, Edge, Purdue

A második pick aztán megint a védelembe érkezett és újabb kisebb stealt könyvelhettek el. A görög szörny, George Karlaftis lett a választás, akit legtöbben az edge class tier 2-jében jegyeztek. A volt vízilabda játékos nagyon későn kezdett el focizni, ellenben elemi erővel bír és kiválóan használja az amúgy átlagnál kicsit rövidebb kezeit. A mentalitásával semmi gond nem lehet, sípszóig tapos, erőből nyomja át magát rajtad és nem ijed meg a double teamektől sem. Főleg erejének köszönhetően bizonyos szituációkban nem lehet kizárni azt sem, hogy beküldik birkózni a fal közepére.

Ellenben az agilitása átlag alatti, a speed rush nem a kenyere és alapvetően is egy nyers, viszonylag kis pass rush repertoárral rendelkező játékos.

A Chiefs évek óta keresi a megfelelő pass rusherét, láthattuk, hogy tavaly a veterán Melvin Ingram mennyit lendített rajtuk. Végre Chris Jones az egész évet a fal belsejében töltheti és Clark túloldalára is érkezett egy valós veszély az ellenfelek irányítóira. Plusz adalék, hogy Jones és Karlaftis flexibilitásával lehet keverni a kártyákat, amit Spapnuolo mester nagyon szeret.

2/54 Skyy Moore, WR, Western Michigan

A második kör első választásával aztán érkezett a várva várt elkapó pick, mert Juju és Valdes-Scantling leigazolásától senki nem vár természetesen csodákat. Skyy Moore érkezett, aki az egyik legjobban elszakadni képes elkapó volt az idei classban és igazi elkapás utáni missed tackle gép is (legtöbb a tavalyi évben). Nem egy Hill pótlék, mert mély elkapásoknál nem jeleskedik, de rövid szituációknál (amire a Chiefs az év végén elkezdett átállni) nagyon hasznos, rövid idő alatt elszakadni képes játékos.

A termetével kapcsolatban vannak kérdések, ugyanis nagyon alacsony játékos, kis karhosszal, ellenben nagy tenyerei vannak (kevés drop) és fizikális játékos, nagyobb erővel játszik, mint amit a termete indokol. Sokan az első kör végén is mockolták a Chiefshez, ami egy kicsit talán magas lett volna neki, ellenben a második kör közepén szinte már stealnek számít ő is.

2/62 Bryan Cook, S, Cincinnati

A második kör végén aztán megint csak egy hiányposztra igazolt a csapat és visszatért a védelembe a gárda. Bryan Cook, az idei meglepetéscsapat safetyje érkezett. A Chiefs nagyon szeret három safetys felállásokkal operálni, Mathieu és Sorensen távozásával pedig még Reid érkezése ellenére is rövid volt a csapat.

Cook szerepkörben és mentalitásban abszolút Sorensen szerepét veheti át, a remények szerint kicsit kevesebb megégéssel. Egy box közelében játszó fizikális játékos, aki nem fél ütközni, de Sorensennel ellentétben keveset is hibázza el a szereléseket (7,7%). Ellenben azt ne várjuk el tőle, hogy felvesz embereket coverage-ben, nem a leggyorsabb játékos és lassan fordul, de a Chiefs várhatóan nem is kényszeríti ilyen dolgokba.

3/103 Leo Chenal, LB, Wisconsin

A második napot aztán egy újabb steallel zárták, a Wisconsin linebacere, Leo Chanel érkezett. Értéken már bőven rendben van, sokan a második kör végére várták, az egyetlen furcsaság vele kapcsolatban, hogy az utóbbi időben két fiatalt is draftolt a gárda és Bolton, valamint Gay is mutatott felvillanásokat.

Chenal egy hagyományos futás ellen jó linebacker, aki erőből mindent megold, sok sikert a támadófalembernek is, ha odébb szeretnék tenni. Ellenben coverage feladatoktól kíméljük meg, se gyakorlata, se ösztönei nincsenek erre. Értékben jó pick ezen a ponton, de talán egy kicsit felesleges.

4/135 Joshua Williams, CB, Fayetteville State

5/145 Darian Kinnard, OT/G, Kentucky

7/243 Jaylen Watson, CB, Washington State

7/251 Isaih Pacheco, RB, Rutgers

7/259 Nazeeh Johnson, S, Marshall

A utolsó nap legérdekesebb húzása kétségtelenül Darian Kinnard, a Kentucky guard/tackle-je, akit sokan az év közben még az első kör végére is mockoltak, de aztán folyamatosan csúszott a boardokon és várható volt, hogy végül a harmadik napon köt ki.

Ellenben egy kockázatot itt már megért, mert egy jó, erős futásblokkoló játékosról van szó, aki a profik között váratóan guard lesz és a Chiefsnél egyértelműen arra bazíroznak, hogy évek tanulása után ki lehet nevelni belőle egy megbízható játékost. Vele a Chiefs kicsit mélyítette a nem túl acélos right tackle posztot, de a guard rotációnak is adott egy boostot.

A két corner egyaránt nagyon nyers, atletikus játékos, Williams volt az elmúlt két év első olyan játékosa, akit egy történelmi fekete egyetemről húztak. Watson pedig egy fizikális játékos, aki gunnerként feltűnőbb jelenség mint cornerként. A Washington State corner képzése amúgy sem messze földről ismert, legutóbb 2005-ben választottak tőlük erre a posztra a csapatok. Várhatóan nem nagyon kerülnek idén pályára, hanem a special teamet fogják erősíteni.

Pacheco egy tipikus harmadik down back, akiben nincs is nagyon lehetőség, hogy feature back legyen, de a hetedik körben ez meglepetés is lenne, az utolsó választással, Nazeeh Johnsonnal (aki a Marshall egyetem egyetlen választottja volt az idei drafton) együtt szintén a special team rotációt bővítik.

Amit kicsit lehet sajnálni a csapattól, hogy a right tackle posztot nem igazán tették rendbe és talán Jones mellé is szerezhettek volna valakit a belső védőfalba, mert a lehetőségük megvolt.

Összességében a Chiefs draftja elsőre brutálisan jónak tűnik, az első öt választásukból négy nagy stealnek mondható és hiányposztra is érkeztek. McDuffie megszerzése a draft egyik legjobb rendszerfit választásának tűnik, de Karlaftis is nagy potenciállal bír. Cook hamar kaphat szerepet a védelemben, Chenal pedig túl jó értéket képviselt a harmadik kör végén, hogy kihagyják. A harmadik napon aztán kicsit behúzta a kéziféket a gárda, Kinnardon kívül nem annyira látom, hogy ki milyen céllal érkezett pontosan, de itt már nehéz rábökni a játékosokra.

Értékelés: A

[/ppp_patron_only]

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kurunczi Gábor
Kurunczi Gábor
2022-05-03 14:56

Off: 2 napja nem tudok újra előfizetni,mert nem engedi a rendszer, hogy frissítsem a lejárt bankkártya számát… “Too many request…”

katonadani
Reply to  Kurunczi Gábor
2022-05-03 17:04

szia! ilyennel eddig egyszer találkoztunk, ott ha jól rémlik 1-2 nap alatt magától megoldódott a probléma, de esetleg böngészőváltást tudok hirtelen javasolni, hátha…

Kurunczi Gábor
Kurunczi Gábor
Reply to  katonadani
2022-05-03 17:35

Köszönöm, megpróbálom.

Sestertius
Sestertius
2022-05-03 20:59

Sztem ez a Chiefs offseason párhuzamba állitható a GB elmúlt éveivel. Adott a liga két legjobb Qbja, és úgy van vele a FO, hogy majd önerőből megoldja 5. vonalas elkapókkal (Kelce kivétel) es e mellé próbálnak felpakolni egy korrekt D-t. Szerintem ez alapvetően működőképes koncepció, hisz pont ez lenne a lényeg (és ez volt a baj Flaccoval, és ez szerintem Cousinsal is) ha van egy elit Qb-d aki elviszi a cap jelentős részét akkor joggal várhatod el, hogy oldja meg a támadójátékot saját zseniből, és akkor lesz egyensúly ha a védelem is tud egy korrekt szintet hozni. Ellenpéldának ott van az 5-6 évvel ezelőtti Saints, ahol hiába volt a legjobb O, ha a D csak kvázi gyakorlóbábunak volt a pályán

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x