Még mindig derülnek ki új részletek arról a sztoriról, hogy Tom Brady és Sean Payton együtt mentek volna idén a Miami Dolphins csapatához. Most épp arról a részéről, hogy mit adott volna a Dolphins a Saintsnek és a főedzőnek kompenzációként. A New Orleans egy első körös picket kapott volna a PFT információi szerint, Payton pedig egy rekordnak számító 100 milliós szerződést – a South Florida Sun-Sentinel szerint öt évre, a Sports Illustrated szerint négy évre.
A sztori ugyebár úgy nézett volna ki, hogy Brady bejelenti visszavonulását, kisebbségi tulajdonos lesz a Dolphinsnál, a Miami megszerzi Paytont, majd miután a Buccaneers szerez magának kezdő QB-t, Brady bejelenti, hogy visszatérne, így pedig a Bucs elcseréli a Dolphinshoz. Ezt húzta keresztbe Brian Flores keresete a franchise ellen, amiben többek közt azzal is vádolta a tulajdonos Stephen Rosst, hogy szabályokba ütköző módon próbálta Bradyt Miamiba csábítani korábban.
Az új részletek már csak azért is lehetnek érdekesek, mert ezek szerint Payton készen állt arra, hogy tovább edzősködjön. Ez pedig előrevetíti azt is, hogy jövőre ismét elő fog jönni ez a téma, a csapatok pedig sorban állhatnak a kegyeiért. Mivel szerződés alatt áll New Orleansban, így a Saints oldaláról is érdekes részlet, hogy várhatóan egy első kört (vagy akár többet is) kaphatnak Payton jogaiért.
Ez eggyel magyarázhatóbbá teszi az idei cseréjüket az Eaglesszel, amikor beáldoztak egy jövő évi első kört (meg egy 2024-es második- és egy idei harmadik kört) egy idei első körért – várhatóan azzal számoltak, hogy így is lesz jövőre egy első körös pickjük.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 30 év feletti válogatott – Offense
- Több csapat is érdeklődik Danielle Hunter iránt
- A Titans is bejelentkezett DeAndre Hopkinsért, vizitre is megy az elkapó Nashville-be
- Jimmy Garoppolo az edzőtábor kezdetére újra játékra alkalmas lehet
- Még az edzőtábor előtt hosszabbíthat a Jets Quinnen Williamsszel
- Az ex-támadófalember közel 50 kilót fogyott, miután 40 napig csak vízen élt
- A Commanders nyitott Chase Young elcserélésére
- FK! Playbook – A Mills koncepció
- A Broncost is érdekelné Dalvin Cook, ha kivágja a Vikings
- A Jets lemondta a jövő heti kötelező minitábort, a játékosok mehetnek nyaralni
Legutóbbi hozzászólások