Connect with us

Minden ami NFL

A leggyengébb láncszem – AFC North

Folytatjuk a leggyengébb láncszem című sorozatunkat, ahol minden csapat esetében megvizsgáljuk, hogy min bukhat el a menetelés, mi az amiben bízhatnak a csapat szurkolói és hol vannak még borús fellegek a roster körül. Jöjjön a liga egyik legerősebb csoportja, az AFC North!

Baltimore Ravens

A leggyengébb láncszem: elkapók/belső linebackerek

Nagyon nehéz dönteni a két szekció között, de mivel hasonló a helyzet és a megoldás is mindkét egység esetében, így egy kalap alá vettem őket. A probléma nyilván az, hogy nincs megfelelő minőség és mennyiség egyik helyen sem, pedig ezt a két posztot leszámítva nem igazán van gyengesége a Ravensnek.

A kezdő elkapósort jelenleg a tavalyi első körös Rashod Bateman, a 2020-as 3. körös Devin Duvernay és a 6. körös James Proche alkotja. Nem egy veretes névsor, konkrétan a liga egyik legrosszabb egységéről van szó, ráadásul rajtuk kívül csak Tylan Wallace-nak volt snapje tavaly a rosteren lévő WR-ek közül (85). Ez még akkor is nagyon rosszul néz ki, ha alapvetően a futójátékra alapoz a csapat és a tight end Mark Andrews, illetve a futók ügyesek és a passzjátékban is használhatók.

A leggyengébb láncszem

A linebacker sorban is van egy korábbi első körös, mégpedig a 2020-ban 1/28-as Patrick Queen, akinek eddig két borzalmas szezonja van a profik között és egyelőre tényleg csak az első körös mivoltja tartja a kezdőben (csapatban). Rajta kívül még Josh Bynesnak és a 2020-ban 3. körös Malik Harrisonnak volt legalább 40 snapje tavaly, és bár előbbi képes egy erős közepes teljesítményre, egyértelműen ez a védelem Achilles-sarka.

Miben lehet bízni?

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Alapvetően abban, hogy a tehetség utat talál magának. Duvernay-től sokat vár a stáb, Bateman meg nem véletlenül volt első körös, kis szerencsével legalább az egyiküknek lesz annyi hozzáadott értéke, mint Marquise Brownnak volt. A linebacker-soron az eddigiek alapján csak valamilyen szabadügynök igazolás segíthet, különben csak a remény marad, hogy Queen és Harrison kvázi a semmiből képes lesz legalább gyenge közepes játékra, ha már top 100-as pickek voltak (a PFF értékelése alapján egyikük sem fért be a top 70-be tavaly).

Cincinnati Bengals

A leggyengébb láncszem: Eli Apple

A tavalyi Super Bowl vesztesének továbbra is bitang jó csapata van – ha nem is nagyítóval kell keresni a hibát, de óriási probléma már nincs. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a tavalyi rájátszásban összeomló támadófalat sikerült megerősíteni, ellenben a Super Bowl vereség másik okát még nem sikerült orvosolni.

A leggyengébb láncszem

A korábbi első körös Eli Apple tavaly 1242 snapen lépett pályára és bár önmagához képest nem játszott rosszul (a 100,2-es engedett passer rating a második legalacsonyabb karrierje során), de összességében ez még mindig kevés. Önmagában persze nem fogja lerontani a Bengals védelmét, de a szoros meccseken, amikor csak nüanszok döntenek, akkor ő lehet a banánhéj, amin elhasal a csapat. A Super Bowlon Odell Beckham és Cooper Kupp is TD-t szerzett róla kritikus helyzetben – tipikusan az a védő, akit direkt keresni fog az ellenfél, ha ég a ház.

Miben lehet bízni?

Chidobe Awuzie és Mike Hilton bőven átlagon felüli játékra képesek, a safety sor elit, így tényleg csak Apple-lel kellene kezdeni valamit, hogy a legjobbak között legyen a secondary. Utóbbi már nem fog megtanulni játszani, ellenben az idei második körös Cam Taylor-Britt akár már újoncként nagy szerepet kaphat és nem lenne meglepő, ha az év végére benne lenne a secondary három legjobb játékosa között.

Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?

Mint mondtam, nagy hiányposzt nincs. A left guard poszt nem néz ki jól, de a tavalyi második körös Jackson Carmanben azért van potenciál és a tavalyi teljesítményénél csak jobbat produkálhat. CJ Uzomah távozása után is keletkezett némi űr a tight end poszton és Hayden Hurst leigazolása önmagában nem sok hozzáadott értékkel bír. A linebacker-sort is meg lehetne említeni, de csak azért, mert hiányzik a sztárfaktor: Logan Wilson és Germaine Pratt is jó iparos, akiknél bőven vannak ugyan jobb játékosok a ligában, de még így is messze van attól, amit mondjuk a Ravens képvisel a poszton.

Cleveland Browns

A leggyengébb láncszem: Deshaun Watson

Értem én, hogy 230 millió dollárnyi garantált, rengeteg első kör és óriási potenciál, de egyelőre Watson csak ártott a csapatnak. Jelenleg ott tartunk, hogy jó eséllyel legalább az idei szezon felét kihagyja majd egy eltiltás miatt, de ha még előkerül pár – állítólag – molesztált masszőrnő, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy a szexuális zaklatás ügyének végéig (2024 vége) nem látjuk a pályán.

Mi lesz most Deshaun Watsonnal?

Tehát amellett, hogy a Browns feláldozta érte a következő 2-3 évét, a csapat viszonya végérvényesen megromlott a nem jó, de nem is borzasztó Baker Mayfielddel, akivel egészségesen bőven lett volna esély a rájátszásra. Bónuszképp pedig ott van a lehetséges szexuális zaklatás-sorozat öltözőre gyakorolt hatása – garantáltan vannak olyan játékosok, akiknek nem lett ezzel szimpatikus az irányító, és abban is biztos lehet mindenki, hogy a sajtó nagyon sokat fog a témán lovagolni, ezáltal akarva-akaratlanul tovább fokozni a feszültséget.

Miben lehet bízni?

Nagyon sokat segítene az ügyön, ha Watson beáldozna 20-30 millió dollárt arra (állítólag 1 millió dollár körüli kártérítést akarnak a zaklatott masszőrnők), hogy peren kívül megegyezzen az őt perlőkkel. Jó eséllyel így is kapna pár meccses eltiltást, de ez már PR-szempontból kezelhető – idővel leülne az ügy, amit később teljesen elfeledhetnek az emberek, Watson pedig koncentrálhat csak a focira. Minden más opció borzalmas, irányító nélkül ugyanis semmid sincs.

Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?

Az elkapósor annyira nem néz ki jól még Amari Cooperrel sem, és ugyan David Njoku a liga egyik legjobban fizetett tight endje lett, de ehhez teljesítmény eddig nem társult. Nehéz lenne azt mondani, hogy ez az elkapószemélyzet a liga első felébe tartozik, de még mindig kisebb gond a Browns szempontjából, mint a belső védőfal, ahol jelenleg a két kezdő Jordan Elliott és Taven Bryan, akik jó eséllyel egyik másik csapat kezdőjébe sem férnének be. A futás elleni védelemmel lehetnek problémák, egy jobb veterán nagyon elférne.

Pittsburgh Steelers

A leggyengébb láncszem: Irányító

Nem mondhatnánk, hogy ez új keletű probléma, az elmúlt években már Ben Roethlisbergher sem volt az igazi, de mellette legalább ott volt a rutin. Most ennél a szintnél jelenleg nem jobb, ellenben sokkal rutintalanabb jelöltekkel kellene valahogy lenyomni a regnáló AFC-bajnokot, az egészségesen minimum top 8-as Ravenst és a papíron top 5-ös rosterrel rendelkező Brownst.

A riportok szerint Mitch Trubisky a favorit a kezdőre, ami azért annyira nem biztató az idei 1/20-as Kenny Pickett kvalitásai és jövője szempontjából. Persze fel lehet ezt fogni óvatosságként is, de azért aligha lehetnek nyugodtak a szurkolók – Trubisky egy átlagon felüli csere, aki ugyan hozhat némi új színt a játékba a lábaival, Pickett meg sok szakértő szerint csak a harmadik legjobb QB volt a 2022-es drafton és a kanyarban sincs a 2021-es class játékosaihoz képest, pedig összességében az sem egy sikersztori egyelőre.

Miben lehet bízni?

Trubiskyből aligha lett jobb játékos pusztán azért, mert tavaly a Bills padját koptatta, így csak a Pickettben lévő potenciálban lehet bízni. A padlója elvileg magas, higgadt, pontos és jól kezeli a nyomást, ami ebben a Steelersben aranyat érhet, pláne ha kiderülne, hogy gyorsan és jól képes olvasni a védelmeket. Egy jó rendszerben akár már újoncként is sikerülhet jó teljesítményt letenni az asztalra, pláne ha amolyan Raiders módra meg lenne az offense bolondítva pár Trubiskyra épült futójátékkal.

Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?

A támadófal széle lehetne sokkal jobb, a Dan Moore – Chukwuma Okorafor páros az egyik legrosszabb a ligában. A CB-sor tele van 4 milliós fizetésű és annyit is érő cornerekkel, míg a linebacker-sorban a Patrick Queenhez hasonló bust Devin Bush, illetve a Jaguarsban csúnyán felsülő Myles Jack a kezdő. Bőven van választási lehetőség, de alighanem a támadófallal lesz a legnagyobb gond, ami minden, csak nem újonc QB-barát.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!