Ja’Marr Chase minden idők újonc szezonját produkálta tavaly, hiszen 81 elkapással, újonc-rekordot jelentő 1455 yarddal és 13 TD-vel zárt a Bengals színeiben – ezzel ki is érdemelt egy 23. helyet a top50-es listánkon. Azonban ő itt természetesen nem állna meg és idén még nagyobb célokat tűz ki. Ezeket a célokat egyébként ahogy tavaly, úgy idén is felírja a tükörre, hogy minden reggel ezeket lássa maga előtt.
“Nem árulom el mik ezek, de nem olyan nehezek. Kicsit többek, mint tavaly, elkapások, yardok. A TD-minimumomat még ki kell találnom. Majd az edzőtábor előtt megosztom a listám.”
– mondta Chase via TheAthletic.
Ritka az, hogy valaki ilyen jó számokat produkáljon, de még ritkább hogy ezt feljebb tudja tornászni egy évvel később. Chase korábbi csapattársának, Justin Jeffersonnak mondjuk sikerült, hiszen 20 elkapással, 216 yarddal és 3 TD-vel többet szerzett, mint a zseniális 1400 yardos rookie évében. Chase is valami hasonlóra készül.
“Tavaly csak kint voltam a pályán és futottam az útvonalakat, újra jól szórakoztam. Most megvannak a kis részletek is, hogyan készítsem elő a következő útvonalamat. Komfortosabban is érzem magam a támadósorban, talán többet is változtathatom majd a pozíciómat, ha olyanokat látunk a meccsfelvételeken. Úgy érzem, hogy ez mind egy jobb játékossá fog tenni idén.”
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót