Connect with us

Szerződések

Miért késik a Lamar Jackson hosszabbítás?

Lamar Jackson helyzete nettó rejtély. A 25 éves játékos másodévesként már MVP címet szerzett, mára egyértelműen franchise irányítóvá nőtte ki magát, de a Ravensnek sorozatban második éve nem sikerült tető alá hozni a hosszabbítását és jelenleg ott tartunk, hogy jövőre szabadügynök lehet. Mi történik Baltimore-ban, lesz-e Lamar Jackson hosszabbítás?

Nemrég jött szembe az ESPN riportja, mely szerint valószínűtlennek tűnik, hogy idén megegyezzen egymással a Ravens és Jackson. Ez azért érdekes, mert a retorika és konkrét tettek (a teljes offense-t az irányítóra szabták) alapján a csapat nagyon is szeretne hosszabbítani, Lamar is kijelentette, hogy maradni akar, ilyen helyzetben pedig általában csak az a kérdés, hogy nagyon vagy nagyon nagyon gazdag lesz-e a franchise arca. Ehhez képest nem nagyon haladnak a tárgyalások, ráadásul banális indokok miatt:

  • a korábbi MVP saját állítása szerint tavaly azért nem hosszabbított, mert teljesen egészében a focira akart koncentrálni,
  • a szezon végén azért nem tárgyalt, mert az egészsége volt a középpontban,
  • most meg kvázi megint a futball az első, mert állítólag az a célja, hogy élete legjobb szezonját hozza le.

Mindez olyan szempontból érthető (és elméleti szinten dicséretes hozzáállás), hogy Lamarnak nincs ügynöke és így tényleg választania kell a felkészülés és a tárgyalóasztal között. Csakhogy ez így nem különösebben életszerű, gigaszerződésekre általában mindig találnak időt a játékosok, így aligha olyan fekete-fehér a helyzet, mint ahogy a felek (elsősorban a csapat) próbálják beállítani.

Amit tudunk

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!