Továbbra sincs címvédés a HFL-ben, a Fehérvár Enthroners visszavágott a Budapest Wolvesnak a tavalyi vereségért és 31-24 arányban megnyerte a XVI. Hungarian Bowl-t!
A Wolves támadósora kezdhette meg a mérkőzést, azonban mindössze egy játék erejéig volt náluk a labda, ugyanis az Enthroners védői kiütötték Bartos Ferenc kezéből a labdát és vissza is szerezték azt. A jó mezőnypozícióból azonban csak 3 pontot sikerült összehozni Szőke Péter idei első mezőnygóljával, miután a Farkasok védői a gólvonalnál felléptek és megállították a fehérváriakat.
A Wolves offense a következő támadássorozatban sem akart beindulni, hiszen 1 yard után puntolniuk kellett – de gyorsan vissza is kapták ugyanilyen formában a labdát. Kovács Istvánék pedig egy trükkös játékhoz nyúltak, hogy beizzítsák az offense-t, egy hátrapassz után Czirók Márton eresztett el egy gyönyörű hosszú labdát. Végül a Wolves is megállt a gólvonalnál, de Storcz András egy mezőnygóllal kiegyenlített.
A második negyedben aztán a touchdownok is beindultak és rögtön végigment a pályán mindkét csapat egyszer-egyszer. Előbb Chris Merchant osztott ki egy TD-passzt Bakonyvári Patriknak, majd a túloldalon Danku futott be 1 yardról, így ismét egyenlő volt az állás (10-10). Az Enthroners utána egy gyors puntra kényszerült, így pedig megnyílt a Wolves előtt az út, hogy átvegye a vezetést.
Ugyan nem volt egyszerű, de sikerült. Előbb negyedik és rövidre az Enthroners mozdult be, aztán egy harmadik és 13-at is sikerült megoldani, végül pedig Tóth Levente feldobta az end zone-ba Cziróknak, aki egy gyönyörű oldalvonalas elkapással touchdownt szerzett. Az extra pont is sikerült, így vezetést szereztek a Farkasok egy perccel a félidő vége előtt. Ugyan az Enthroners majdnem kiegyenlített még, de előbb Rashad Still ejtett el egy hosszú touchdownt, aztán pedig Illés Álmos sackjével véget ért a félidő 17-10-es budapesti vezetéssel.
A második félidőt kiválóan kezdte az Enthroners és végre elkezdtek passzolni és igyekeztek kihasználni, hogy az import cornerback Vladimir Santana nem állt a Wolves rendelkezésére. A harmadik negyed elején a levegőben mentek végig a pályán, végül azonban Merchant 10 yardról futott TD-t szerzett, ezzel pedig kiegyenlített a fehérvári alakulat. A Wolves offense pedig úgy kezdte a harmadik negyedet, mint az elsőt: egy fumble-lel.
Most Danku kezéből ütötték ki a labdát, azonban a Koronázók nem tudták ezt kihasználni, végül egy negyedik kísérletet nem oldottak meg. A játékrészben még egy-egy puntot láthattunk, utóbbinál Illés Álmos harmadik sackje után Merchant maradt a földön fájdalmak közepette, azonban később folytatni tudta a játékot. Így pedig 17-17-es állással indultak neki a felek a mindent eldöntő negyedik negyednek.
Az utolsó játékrész egy Wolves punttal indult, amit követően az Enthroners visszavette a vezetést. Madaras és Merchant is futott egy nagyot, végül Madaras Erik futott be a célterületre, így 24-17 állt az eredményjelzőn. Aztán a Wolves a félpálya környékén harmadik és 15-re futást választott majd puntolt, ami hat perccel a vége előtt furcsának tűnt, de nekik lett igazuk. Ehhez viszont kellett egy érthetetlen Madaras hiba: a futó még azelőtt elhagyta a labdát, hogy kiért volna az oldalvonalon túlra. A szabad labdát szemfülesen Homoki Gergely vette fel és vitte vissza a gólvonal közelébe.
Ezt a lehetőséget az irányító Tóth Levente használta ki egy rövid futott TD-vel és a Wolves kiegyenlített! Bőven maradt azonban ideje az Enthronersnek megszerezni a győzelmet, végigmentek a pályán, végül Merchant passzát Madaras Erik váltotta touchdownra fél perccel a vége előtt. A 31-24-es eredmény pedig a végeredmény is lett, ugyanis a végén Tóth Levente hosszú passzát Tóth Dávid húzta le, ezzel lezárva a találkozót.
A Fehérvár Enthroners tehát magyar bajnok lett és továbbra is veretlen a szezonban mind hazai, mind nemzetközi porondon! A mérkőzés legértékesebb játékosa, azaz MVP-je az irányító Chris Merchant lett.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”
Nem hiszem el, hogy Magyarországon az amerikai foci kedvelés csak addig tart az embereknél, hogy lezutyanjanak a TV elé NFL-t nézni. :( Ennél színvonalasabb és izgalmasabb, döntőt nem lehet összehozni még sincs teltház. :( Remélem a válogatott meccsre megtöltjük a Hidegkutit.
1. Budapesten van a meccs, a vidékieknek ez elvisz egy teljes napot, ami nem feltétlenül megoldható. A “késői” időpont miatt tömegközlekedéssel hazajutni Zalaborzasztóra pl esélytelen.
2. Gyerekes családapaként mondom 10 év alatti gyereket ilyen helyre nem viszel, mert nyűglődni fog a végére. Ha meg nem viszed el, akkor logisztikázni kell hogy hova rakod őket.
3. Ha kocsival mész 200 km-ről, és úgy döntesz, hogy éjszaka ott alszol Bp-n, akkor ez egy 60-70k-s móka 2 személyre
4. Jó idő van, nyár közepe, sokan nyaralnak már, vagy ha nem, akkor pont kiruccannak Balcsira (random tóra) inkább egy hétvégére
5. Meg az is előfordulhatott, hogy az asszony azt mondta, hogy James Blunt koncertre kell menni.
1. több fehérvári volt, mint Wolves szurkoló! Zalaborzasztón elég kevesen ismerik az amerikaifocit!
2. Rengeteg döntőn és meccsen voltam az utóbbi 12 évben, rengeteg kisgyerekes család van kint és még élvezik is!
3. ha 200 km-ről is jössz, akkor sem biztos, hogy Bp-en kell aludni! 9 órára vége volt a meccsnek, legkésőbb éjfélre otthon vagy.
4. mindenki eldöntheti!
5. Ki az a James Blunt? (tudom, de núdli!)
Ez a nyár közepe, mint kifogás akkora kamu, hogy nem is igaz. :) A nyár eleje meg vége az, ami pont, hogy rossz, mert az egyiknél ott a “végre itt a nyár, menjünk valahova” a másiknál ott a “mindjárt vége a nyárnak még használjuk ezt ki”.
én azt nem értem, hogy miért nem volt videós visszanézés és chellenge lehetőség!
Konkrétan Merchant futott td-jénél kb. 1 yardnál már kinn volt! (pont ott ültem) és szerintem Danku fumble-e is véleményes (vitatták is rendesen a Wolves játékosai)
Szerintem ahhoz komolyabb technikai háttér kiépítése szükséges, amit csak egy TV csatorna tud bevállalni.
Nyár van, szabadságolások, ami biztos közrejátszik, plusz aki nem szereti egyik/mindkét csapatot, az nem vesz jegyet. Válogatott meccsen mindig többen voltak eddig.
Ha ősz végén van, akkor meg rossz idő van, megy már az NFL/CFB. Ennél jobb időpont szerintem nincs. :) Akkor tényleg egy lehetetlen nemzet vagyunk, ha egy ilyen kis közösség, mint a magyar ami foci, inkább széthúz és emberek nem mennek el a döntőre csak, mert nem kedvelik az egyik csapatot.
Fent van valahol a meccs visszanézhető formában?
Közben megtaláltam, a HFL YT csatornán vissza lehet nézni