Connect with us

Interjú

Jim Tomsula: Pár szót tudok magyarul, amit a nagyapám tanított, bár azokat nem mondhatom ki

A HFL-döntő miatt Budapestre látogatott a magyar származású Jim Tomsula, a San Francisco 49ers korábbi főedzője. Természetesen nem hagyhattuk ki az alkalmat és egy nagyon jót beszélgettünk a német Rhein Fire mesterével: a karácsonyi nokedli és a barackpálinka mellett nemcsak az NFL-es karrierjéről és a jövőjéről, de még Aldon Smith-ről is beszélgettünk. A Jim Tomsula interjú.

Most jársz először Magyarországon?

Igen, ez az első alkalom, hogy itt vagyok. A családban ez már a kivándorlás óta visszatérő téma, de eddig nem jött össze – nagyon drága volt a jegy! De a viccet félre téve nagyszerű, hogy itt lehetek. Amikor kiderült, hogy van erre lehetőség, akkor felhívtam édesapámat és hallottam, ahogy elcsuklott a hangja. Elérzékenyült, mert ez tényleg nagy dolog. Igazán különleges érzés itt lenni.

Ezek szerint bő száz év után is maradtak dolgok a magyar gyökerekből.

Ami leginkább megmaradt, az az étel. Karácsonykor például házi nokedlit, káposztás galuskát, csirkepaprikást, tócsnit és marhagulyást is eszünk, illetve ott a rengeteg desszert, amiket a nagyszüleimtől kapott receptek alapján készítünk el. Édesapám pedig nagyon szereti a barackpálinkát! Még pár szót is tudok, amit a nagyapám tanított, bár azokat nem mondhatom ki, mert nem valami szépek.

jim tomsula interjú

A 2000-es évek elején már dolgoztál Európában, és amikor a 49ers 2007-ben kinevezett defensive line coachnak, akkor is Rhein Fire főedzője voltál. Számítasz valami hasonlóra most? Egyáltalán visszavágysz az NFL-be?

Nem. Rendkívül hálás vagyok, hogy az NFL-ben dolgozhattam. Élveztem az ott töltött időmet, az anyagiak miatt sem kell panaszkodnom, de mindig is az volt a terv, hogy a visszavonulásom után visszajövünk Európába. Bár nem gondoltuk, hogy ez ennyire hamar bekövetkezik.

De a fociról így sem mondtál le.

Az amerikai futball nagyon passzol Európához. Ez egy amerikai játék, egy amerikai sport, de amikor az NFL Europe-ban dolgoztam, akkor úgy éreztem, hogy bár a sport átjött, de maga a kultúra nem igazán. Emiatt a feleségemmel arról álmodtunk, hogy idejövünk és hozzuk magunkkal az amerikai kultúrát és hagyjuk, hogy az európaiak kitalálják, hogyan is passzolna mindez a saját kultúrájukba.

Mi a legjobb része a munkádnak, mit szeretsz benne a leginkább?

Az embereket. Ez mindig az emberekről szól.  A munkám során rengeteg nagyszerű embert ismerhettem és ismerhetek meg. Akárcsak most: itt vagyok Budapesten a HFL döntő miatt és veled beszélgethetek, meg ezzel a fiatal hölggyel, akinek olyanok a szemei, mint a lányomnak. És rájössz, hogy mindössze két fajta ember van a világon.

Azok, akik szeretik a focit és azok, akik nem?

Én a jó és a rossz emberekre gondoltam, de lehet, hogy ugyanarról beszélünk! (nevet) Mindig az emberek a legfontosabbak, a kapcsolat, amit kialakítasz velük. Más nem számít. És ilyen szempontból az amerikai futball különleges, mert ez az a sport, ahol mindenki megtalálhatja a helyét. Mindenki! Az alacsony, a magas, a kövér, a sovány, a lassú, a gyors, az, aki dobni tud és az, aki rúgni, ahogy az is, aki a technikához vagy a számokhoz ért. Összehozza az embereket, közösségeket teremt. És nem csak az Egyesült Államokban. Ugyan vannak hiányosságok, de Németországban is rendre tucatjával jönnek az önkéntesek ingyen, akár csak a pályát felfesteni. Mindegy hogyan, de a részesei akarnak lenni annak, amit a futball nyújt.

És mit utáltál a leginkább az edzősködésben?

Azért kezdtem el az amerikai futballal foglalkozni, mert fiatalemberként nagyon jó lehetőséget nyújtott a számomra. Segíthettem a fiatal gyerekeknek, köztük a nehéz körülmények között lévőknek, hogy elérjék a céljaikat, de ez nem mindenkinek sikerült, még profi szinten sem. Gyakran gondolok azokra, akik végül elbuktak, és ez nagyon nehéz tud lenni. Illetve sokszor voltam kénytelen nagyon kemény döntéseket meghozni, például amikor voltak a keretszűkítések és el kellett bocsátanom a játékosokat.

Mi a legjobb emléked NFL-es edzőként?

Nagyon sok jó emlékem van, de ezek többnyire az edzésekről vagy az öltözőkből származnak. Amikor a játékosaid kemény munkájának megvan az eredménye, és látod az arcukon a mosolyt, az elégedettséget – ezek azok a dolgok, amik engem igazán boldoggá tesznek. Velük lenni az öltözőben vagy a buszon. Amikor kisebb egyetemeken voltam edző, akkor gyakran voltak buszos útjaink, akár 12 órásak is, ahol együtt kártyáztunk, ettünk és énekeltünk, a gyerekek vadabbnál vadabb történeteket meséltek. Tudom, hogy nem feltétlenül ilyen választ szeretnél hallani, de ezek voltak számomra a legjobb emlékek.

Van valami, amit utólag már másképp csinálnál edzőként? Döntés, amit megbántál?

Van egy olyan szabályunk a családban, hogy ha valami nem jó valakinek, és nemcsak a feleségemnek, de akár a gyerekeimnek is, akkor azt nem csináljuk. És volt pár olyan lehetőség, amit emiatt nem fogadtam el. Őrültnek hangzik, hogy nem vállaltam el valamit, mert egy kilenc éves kislánynak nem tetszik, de számomra mindig is a család volt az első.

Tartod a kapcsolatot a korábbi játékosaiddal?

Persze. Nagyon közeli kapcsolatban voltam azokkal a srácokkal. Gyakran volt olyan, hogy átjöttek hozzánk és hozták magukkal a barátnőiket, majd a feleségem, akit csak T mamának hívtak, döntött arról, hogy a lány hozzájuk való, vagy sem. Nagyon jól kijöttek mindenkivel, a feleségem pedig megetette őket, gondoskodott róluk, igazából több figyelmet kaptak, mint én!

Ha már korábbi játékosok: pusztán a teljesítményt nézve talán Aldon Smith volt a legjobb játékos, akit edzettél a pályafutásod során, de mégsem futotta be azt a karriert, amire a legtöbben számítottak. Mi történt?

Ez egy szomorú történet és nem is szívesen beszélek róla, mert elragadnak az érzelmek. A legtöbben úgy ítélkeznek mások felett, hogy nem is ismerik az illetőt, de egyvalamit elmondhatok neked: Aldon egy nagyon, nagyon jószívű srác.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!