Connect with us

Hír

Ennyi volt Justyn Ross szezonjának

Három napja írtunk arról, hogy meg kellett műteni Justyn Ross lábát. Akkor még lehetett bizakodni, hogy a tehetséges, de rendkívül sérülékeny elkapó pályára tud idén lépni a Chiefsben, de ennek most vége: a Chiefs IR-re tette a fiatal támadót, és mivel mindez az alapszakasz kezdete előtt történt, így idén már nem léphet pályára.

Ross 2019-ben első körös elkapó lett volna, ugyanis freshmanként 1000 yardot és kilenc TD-t szerzett 46 elkapásból, illetve volt hat elkapása, 153 yardja és egy TD-je az Alabama elleni egyetemi döntőn.  A szabályok viszont nem engedélyezik, hogy freshmanek jelentkezzenek a draftra, ez pedig úgy tűnik, végzetes lett a számára.

2019-ben visszaesett a teljesítménye, majd a 2020-as szezon előtt kiderült, hogy egy súlyos veleszületett gerinc- és nyaksérülése van, amit meg kellett műteni és az egész szezont ki kellett hagynia. Tavaly ugyan játszott, de nem volt semmi extra, így nem is kelt el az idei drafton, ám végül a Chiefs adott neki egy esélyt. Elméletileg ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna, és úgy tűnt, megfordulhat a szerencséje: volt pár szép megmozdulása az edzéseken, Patrick Mahomes is megdicsére, de nem húzta ki egészségesen még az előszezonig sem. Az újonc idénye még azelőtt véget ért, hogy elkezdődhetett volna.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!