Playbook
FK! Playbook: A Flood koncepció
A támadóstratégáknak több céljuk is lehet egy-egy játék, egy-egy koncepció behívásakor. Például hogy a legjobb emberüket az ellenfél leggyengébb védőjére állítsák rá. Vagy hogy eltereljék a védők figyelmét az egyik oldalra és mindeközben a másikra juttassák a labdát. Vagy épp az, hogy egy területre több támadót küldjenek, mint ahány védő ott van, így gyakorlatilag emberelőnyt kialakítva valaki biztosan üresen lesz. Erre játszik a Flood koncepció is, ami a nevéből adódóan “elárasztja” a pálya egyik oldalát támadókkal.
A Flood koncepció
A Flood koncepciót sokféleképpen lehet futtatni, de mindegyiknek az a lényege, hogy a támadósor az egyik oldalt “elárasztja” útvonalakkal, több mélységi szinten. Általában három útvonal érkezik az adott oldalra, az első mélyen, a második középtávoliként, a harmadik pedig röviden. Klasszikus példája a go-out-flat kombináció, ahogy ezen az ábrán is látszik:
Itt épp a jobb oldali egyedüli elkapó futja a go útvonalat, a tight end az outot és a futó megy a flatbe, de lehet ezt három elkapóval, két elkapóval és egy tight enddel, két elkapóval és a futóval, vagy akár egy elkapóval és két tight enddel is csinálni.
Ha – az ábrán látható módon – cover 3 a hívás a védelem részéről (nézünk majd más példát is), akkor a go útvonal elviszi a CB-t mélyre, a másik két támadó pedig konfliktusba hozza a curl/flat védőt. Ha ez a védő hátrál, akkor a flatbe megy a labda, ha viszont fellép, akkor mögé az out útvonalra dobja az irányító. Gyakorlatilag lehetetlen helyzetben van a védő, bármelyiket választja, az irányító ellentétes döntést hoz és meg is van a sikeres elkapás.
Az irányító egyébként mélyről közelre olvas, tehát először megnézi, hogy a go route üresen lesz-e (szinte sosincs), majd elsősorban az out útvonalat akarja megdobni, de itt leginkább a védő mozgását figyeli és az alapján dönt, kinek dob. Ha esetleg senki sem lenne üresen a háromból (leginkább emberezés esetén fordulhat elő), akkor pedig átnéz a túloldalról futott útvonalakra – jellemzően egy keresztezőre a pálya közepére, ami emberezés ellen üresen lehet.
Az elkapók szerepe
A három támadó háromféle szerepet tölt be. Az egyik, jelen esetben legszélső széthúzza a pályát a go útvonalával és egy védőt mindenképp arra késztet, hogy kövesse mélyre, így elvigye a célba venni kívánt területről. Nagyon ritka, hogy Flood concept esetén ő labdát kap, az ő szerepe leginkább az, hogy lefoglaljon egy védőt, elvigyen egy embert a területről, hogy több hely legyen a másik két játékos számára.
A flatbe, azaz az oldalvonal mellé, a line of scrimmage-en 3-4 yarddal túlra igyekvő játékost érdemes úgy kiválasztani, hogy jó legyen elkapás utáni yardok kreálásában. Egyrészt azért, hogy a védelem számára nagyobb veszélyt jelentsen még a passz elindítása előtt és a konfliktusba hozott védő próbáljon inkább rá fókuszálni (így megnyitva a teret a középtávoli passznak). Másrészt ha nem lépnek fel rá, akkor ő fogja kapni a labdát és természetesen célszerű lenne, ha minél több yardot ki tudna hozni ebből a checkdownból.
A harmadik emberünk pedig a 10-15 yardos out route-ot futja a go és a flat közötti részre az oldalvonal mellé. Ideális esetben neki megy a labda, de ez a konfliktusba hozott védő mozgásától is függ. Az ő esetében fontos, hogy eladja a vertikális útvonalat középen, hátha akkor a flat/curl védő nem figyel rá és észrevétlenül be tud osonni mögé. Vagy ha ez nem történik meg, akkor azért is jó, hogy eladja a mélyet, mert így az adott védő is hátrébb fog vele menni és a flatbe menő támadó előtt lesz nagyobb a terület.
Milyen védelmek ellen működik jól?
Leginkább zónavédekezés ellen működik a Flood koncepció, azon belül viszont akár cover2, akár cover3, akár cover4, akár cover6 ellen jól használható, hiszen az a lényege, hogy egy területet eláraszt támadókkal, tehát ott több lesz az elkapó, mint a védő. Ezért nagyon jó ez zónázás ellen.
Emberezés ellen már problémásabb a történet, konkrétan a go és a flat útvonal így megjátszhatatlan. Egyedül az out route, ami jó lehet, amennyiben jól vált irányt a WR és az útvonal bevágási pontjánál le tudja rázni az emberét. Mivel emberezés ellen nem annyira jó ez a koncepció, így általában a túloldalon egy man-beater koncepciót rajzolnak fel a támadókoordinátorok.
Ilyen például egy keresztező útvonal a túloldalról, ami jól szokott működni emberezés ellen. Így ha a védők levédekezik a Flood oldalát, akkor az irányító még mindig továbbmehet a progressionjében, benézhet középre és megdobhatja a keresztező elkapónak a labdát.
Ennél a felrajzolt játéknál megjegyezhetjük, hogyan lehet variálni azért a Flood koncepciót felállás szerint is, hiszen futhatja az out útvonalat a legszélső elkapó is (amennyiben beljebb mozog), és nem muszáj go route-nak lennie a mély útvonalnak, lehet egy corner is akár, ugyanazt a hatást éri el.
Hogy néz ki ez cover 4 ellen?
A szezon során a 7 játékai rovatunkban elemeztem már Flood koncepciót. Itt például a Chargers támadta ezzel a Broncos védelmét, és ugyan a denveriek jól végezték a dolgukat, így is sikeres volt a játék:
Nézzük meg ezt felrajzolva:
A fentiekhez képest itt annyiban különbözik a játék, hogy a túloldalról érkezik a legkevésbé mély területre az útvonal egy shallow cross formájában. Ez annyiban talán rosszabb elméletben, hogy a flat/curl védő így később veszi észre a flatbe érkező támadót és inkább az out-ra fókuszál először, ellenben annyiban talán jobb lehet elméletben, hogy így a shallow cross opció előtt nagyobb tér nyílhat meg és ő lendületből mehet tovább, míg a flatből gyakorlatilag állásból kell felgyorsítani.
A Broncosnál cover 4 védekezés van, azaz a pálya hátsó részét négy egyenlő részre osztják fel, előtte pedig három zóna marad. Nézzük, mi történik a játék során.
A go útvonalat futó WR-t felveszi a szélső cornerback. A shallow crosst futó elkapót a középső linebacker átadja a slot CB-nek, ezt az opciót is jól elvéve a támadóktól.
Így marad az out route, amit a safety nehezen védekezik le, hiszen elsősorban arra kell figyelnie, hogy egyenesen mélyre ne mehessen a játékos. Így viszont lemarad a kifelé vágásról. És mivel a go útvonal elvitte a szélső CB-t, így az out route üres területre érkezik meg, ahová Herbert tökéletesen dobta meg a labdát. A Broncos jól védekezett, mindenki tette a dolgát, de a támadóhívás pont úgy sikeredett, hogy igazából lehetetlen legyen megoldani a helyzetet a védőknek.
Ahogy látható, azért működik nagyon jól ez a koncepció, mert a go és az out útvonal is a szélső cornerback felségterületére megy. A CB-nek nyilván a go route-ot kell elsősorban felvennie, így viszont üresen marad a szélre érkező játékos, jelen esetben a tight end. Az underneath védő sem tud hátralépni, hiszen az ő területére érkezik a shallow cross, amire fel kell lépnie (ha hátra megy a védő, értelemszerűen ez lesz üresen).
Megoldhatná ezt a védelem azzal, hogy a safety felveszi a go útvonalat és a cornerback kilép az out route-ra, de ehhez igazából előre tudni kellene a játékhívást. Amit nyilván nem tudnak, így sikeres tud lenni a Flood.
Egy “késleltetett” Flood concept
Nézzük meg még egy variációt a Flood koncepcióra a Brownstól. Ez egy késleltetett árasztás, ami hosszabb lefolyású, de épp ezért nagyon jól párosítható play actionnel (a fenti Floodok túl gyorsan kialakulnak egy play actionhöz).
Ugyebár általában egy Flood conceptet ugyanarról az oldalról induló három játékossal játsszák, a Browns viszont itt nem így tett, hanem kettőt is az ellenkező oldalról indított, így “késleltette” ennek a kialakulását. Ez időzítés szempontból nagyon jól összeállt a play actionnel.
A “céloldalon” lévő elkapó nem egy go, hanem egy corner útvonalat fut, a túloldalról pedig érkezik egy shallow cross és egy deep cross, így kialakítva a hármas telítettséget a bal oldalon.
Tökéletesen sikerül a játék, a play action után Mayfieldnek van ideje kivárni, míg mindenki a helyére ér. A mélységben középső célpontja marad üresen, ugyanis a safetyt elhúzza a mélyre futó elkapó, az adott oldali zónázó cornerback pedig fellép a shallow crosst futó Landryre, így mögötte nagy terület nyílik meg a cover2 védekezés gyenge pontjában.