A Ravens májusban úgynevezett UFA tendert rakott a pass rusher Justin Houstonra, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy lefoglalták maguknak, és csak akkor vihette volna el más az orruk elől, ha beállítottak volna Houston ajtaján egy tavalyinál bőven jobb fizetéssel. Úgy tűnik nem kopogtak azon az ajtón, de a Ravens végül megegyezett a passzsiettetővel egy egyéves szerződésről.
Houston $2,282,500-at kapott volna az UFA tender értelmében, ennél minden bizonnyal végül valamennyiért többért írt alá a Ravenshöz, habár a pontos részletek egyelőre nem ismertek. Idén volt már egy hasonló példa, akkor a Chiefs foglalta le magának Melvin Ingramet, azonban a Dolphins végül olyan szerződést ajánlott neki, ami $2,2 millióval több volt, mint amivel a Chiefs tenderelte. Ha a Ravens hasonló emelést adott Houstonnak, akkor $4,5 millió körül lehet a fizetése idén, de ez csak találgatás jelen pillanatban.
A 33 éves játékos tavaly 15 meccsen kezdett a Ravensben, és ugyan már bőven túl van a zenitjén (2014-ben első csapatos All-Pro volt és vezette a ligát sackekben), még így is hasznos tagja volt és lesz is a Hollók védelmének. Aminek egyébként a leggyengébb pontja épp a pass rush volt eddig, hiszen csak a tavalyi első körös Odafe Oweh és a 2017-es második körös Tyus Bowser volt bevethető – az idei második körös David Ojabo az idei szezon jelentős részét ki fogja hagyni sérülés miatt.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat