Az Eagles tavasszal igazolt elkapója, a gátfutó Devon Allen a hétvégén az atlétikai világbajnokságon szerepelt, azonban a 110 méteres gátfutás idei leggyorsabb embere, aki a valaha volt harmadik legjobb időt repesztette, nem fejezhette be a versenyszámot, ugyanis beugrás miatt kizárták.
Allen reakciós ideje ugyanis 0,001 másodperccel gyorsabb volt a 0,1 másodperces határnál, így a számítógép szerint túl gyorsan indult, tehát diszkvalifikálták. A hihetetlenül kicsi különbség miatt természetesen reklamált Allen a bíróknál, de nem lehetett őket meggyőzni, így csak kívülről nézhette, ahogy honfitársai elviszik az arany- és ezüstérmet is.
Ha Allent nem zárják ki, minden bizonnyal teljes amerikai dobogó lett volna, ugyanis Grant Holloway 13,03-as idővel lett aranyérmes, Trey Cunningham 13,08-cal lett második, Allen pedig 13,09-et futott az elődöntőben. Az olimpiai bajnok jamaikai Hansle Parchment a bemelegítés során megsérült, így nem tudott rajtkőhöz álli.
Allen mostantól a focira koncentrálhat és arra, hogy bekerüljön az Eagles végleges keretébe az edzőtábor és az előszezon végére. Utoljára 2016-ban focizott az Oregon egyetemen és ez lesz az első esélye egy NFL-csapatnál, szóval az esélyei nem a legjobbak, de a 4,35-ös 40 yardos ideje felkeltette a Sasok érdeklődését.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Minek érem, ha lesz gyűrű 🤣
Mármint zsebrevágja és nem érik utol?
Ha csak nem úgy…. 🤔😃
“…túl gyorsan indult, …”
Erre a focinál is figyelnie kell. :)
Nem kellett volna kizárni. False start és 5 yarddal hátrébbról indul 😁
Úgy-úgy! 😁