Sean Payton idén jelentette be a visszavonulását, de ezt a legtöbben nem gondolják komolynak és biztosak benne, hogy a liga egyik legjobb főedzője még visszatér a kispadra. Mindezt most az 58 éves szakember is megerősítette.
“Ha az a kérdés, hogy visszatérek-e még, akkor a válasz egyértelműen igen. De hogy hová, azt nem lehet megjósolni. Általában nagyjából hat üres hely van minden évben, de hogy lesz-e megfelelő, az sok tényezőtől függ. Majd kiderül”
– mondta Payton az USA Todaynek.
A korábbi főedzőnek még mindig érvényes szerződése van a Saintsszel, így ha nem New Orleansba tér vissza, úgy a jövőbeli csapatának mindenképp fel kell érte áldozni pár picket/játékost. Leggyakrabban a Dolphinsszal és a Cowboysszal boronálják össze Paytont, de az sem kizárt, hogy jövőre összeáll a szabadügynökké váló Tom Bradyvel és közösen néznek maguknak új csapatot (ha már a Dolphinshoz is csomagban érkeztek volna).
A Dolphins második kört adott volna Bradyért és elsőt Sean Paytonért

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
De előtte TB gyorsan visszavonul mégegyszer
:)))
Illetve inkább visszavonul, mint nem.