A 49ers továbbra is kivár, hátha el tudja cserélni Jimmy Garoppolót, azonban a végtelenségig nem várhatnak, reálisan az első alapszakasz-meccsig tehetik ezt meg, utána ki kell vágniuk. Úgyhogy jelenleg egy kezdő QB sérülésében bízhatnak San Franciscóban, vagy abban, hogy a Browns nem akarja feladni ezt a szezont és Deshaun Watson 11 meccses eltiltása alatt nem Jacoby Brissettel akarnak kiállni.
Az egyértelmű, hogy JimmyG jobb irányító Brissettnél, ráadásul a Browns rendszere is abszolút fekszik neki, ismeri az alapjait, jó a támadófal is, így az ő oldaláról ez gyakorlatilag a lehető legjobb kimenetel lenne. Ráadásul a Browns az egyetlen csapat a ligában, amelyik át tudná venni az irányító teljes $25 milliós fizetését is akár, hiszen közel 50 millió dollárnyi hellyel rendelkeznek a fizetési plafon alatt, így még jobban adott lehet ez a csere.
A kérdés leginkább az, hogy a Browns mennyire elégedett Brissettel, mennyire gondolja jobbnak Garoppolót, pontosabban a csapat esélyeit a versenyben maradásra Garoppolóval Brissett helyett. No meg hogy erre mennyit lenne hajlandó rászánni, mert a 25 millió nem kevés pénz, ezt mind át lehetne vinni a következő holtszezonra és abból költekezni. Persze kitalálhatnak a 49ersszel egy köztes állapotot fizetés tekintetében, de akkor magasabb kompenzációt kellene fizetni a QB-ért.
Az is egy érdekes aspektusa a sztorinak, hogy a Browns akár meg is várhatja a szezon első fordulóját, azaz hogy a 49ers kivágja Garoppolót, és akkor utána lecsapna az irányítóra olcsóbban és drafttőke bevonása nélkül. Ezt a kivárást addig megtehetik, amíg ők lehetnek az egyetlen versenyzők JimmyG-ért, feltéve hogy bevállalják, hogy később érkezik a csapathoz és lassabban tanulja meg a playbookot.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
” Browns akár meg is várhatja a szezon első fordulóját, azaz hogy a 49ers kivágja Garoppolót, és akkor utána lecsapna az irányítóra olcsóbban és drafttőke bevonása nélkül. ”
Miert ne tennének így? Egy csomó pénzt spórolnának. Amíg meg tanul addig Brisset kezd. Elég lenne a maradék 7-8 meccsre megfizetni
A barnák nem spórolnának azzal semmit sem. Jimmy fix 20 milla alatt miért írna alá nekik bármit is?
Ráadásul ha megvárják a kivágást, akkor már Jimmy kezében is lesz a döntés. Ha kap jobb ajánlatot (Seahawks, Giants, kezdő QB lesérülése), akkor nyilván azt fogja elfogadni. Sőt! Még ki is várhat akár 2-3 fordulót, hátha beesik valami.
Watson edzhet a csapattal az eltiltása alatt?
Ha van igazság a földön akkor JimmyG lehoz egy fasza teljesítményt a Brownsban, hogy nakedwatson-t ne kelljen visszahozni.