Connect with us

Hír

Ez történt az előszezon első körének pénteki játéknapján

A csütörtöki bemelegítés után péntek éjjel már öt mérkőzést is rendeztek az előszezonban.

586 nap után, füttykoncert közepette lépett pályára Deshaun Watson a Browns színeiben, azonban öt passzából mindössze egy volt jó 7 yardért. A túloldalon Trevor Lawrence és a Jaguars támadósora jobban nézett ki Doug Pederson vezetése alatt, felüdülés lehetett az 1/1-es irányítónak, hogy voltak üres elkapók a pályán, illetve Travis Etienne is jól nézett ki. A Falconsnál Marcus Mariotának két passz (36 yardért) és egy futott TD jutott, de az újonc Desmond Riddernek is voltak pillanatai, a túloldalon egyből egy negatív yardos szereléssel mutatkozott be az 1/2-es Aidan Hutchinson.

Az Eaglesnél Jalen Hurts egy drive alatt tökéletes volt (6/6, 80 yard, TD), és a Jordan Davis – Nakobe Dean duó is jól mutatkozott be. A Jetsnél megsérült Zach Wilson, egyelőre nem tudni, mennyi időre dőlt ki – a védelem viszont az első drive után jól mutatott. A Bengalsnál és a Cardinalsnál leginkább a cserék játszottak, Trace McSorley-nak volt több szép megmozdulása. A Packersnél Jordan Love egy szép hosszú TD-t kiosztott az újonc és edzőtáborban szenzációs Romeo Doubsnak, majd dobott három interceptiont is (egyik nem az ő hibája volt). Trey Lance pedig egy 76 yardos bombával indította az idényt az újonc Danny Graynek.

Az eredmények:

  • Browns @ Jaguars 24-23
  • Falcons @ Lions 27-23
  • Jets @ Eagles 24-21
  • Cardinals @ Bengals 36-23
  • 49ers @ Packers 28-21

Néhány highlight a mérkőzésekről:

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előszezon első körének további menetrendje:

Szombatról vasárnapra:

  • Panthers @ Commanders (magyar idő szerint 19:00)
  • Chiefs @ Bears (19:00)
  • Colts @ Bills (22:00)
  • Seahawks @ Steelers (1:00)
  • Dolphins @ Buccaneers (1:30)
  • Saints @ Texans (2:00)
  • Cowboys @ Broncos (3:00)
  • Rams @ Chargers (4:00)

Vasárnap:

  • Vikings @ Raiders (22:25)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!