Hír
Nem tévedtek nagyot azok, akik Mac Jonest várták a 49ershöz
Jóval a 2021-es draft előtt a 49ers három első- és egy harmadik kört feláldozva megszerezte a Dolphins 1/3-as cetlijét, ezzel biztossá téve, hogy Kyle Shanahanék egy új franchise irányítót keresnek Jimmy Garoppolo helyett. Ugyan mindegyik irányítót szóba hozták a csapattal, de a legtöbb riport azt állította, hogy a mester Mac Jonest kedveli a leginkább. A 49ers végül Trey Lance-t választotta ki, de mint most kiderült, a riportok nem voltak teljesen tévesek.
“Nagyon hamar megcsináltuk a cserét és jó érzéseink voltak ezzel kapcsolatban. Két irányító volt, akit nagyon akartam: Mac Jones és Trey Lance. Ők ketten voltak azok, akik már a kezdetektől kezdve megnyertek maguknak”
– mondta Shanahan az I Am Athlete podcastban.
Mac Jones remekül teljesített a Patriotsban, ráadásul a jelenlegi tudásunk szerint bőven elérhető lett volna a 12. helyen is. Lance viszont az újonc idényében csak elvétve lépett pályára és akkor sem volt különösebben jó, bár erre azért lehetett számítani azok után, hogy az egyetemen is csak egy évet játszott. Idén viszont kezdő lesz, így egy kicsit pontosabb képet kapunk arról, hogy jól döntött-e Shanahan.